Boldog Suso (Seuse) Henrik: az „elaggott világ” vigasztalója és tanítója – Szentek élete
Boldog Suso (Seuse) Henrik – domonkos áldozópap
* Konstanz, 1295 körül, március 21. + Ulm, 1366. január 25.
Suso a Bodeni-tó vidékén született 1295. március 21-én.
A három nagy misztikus, Eckhart, Tauler és Suso Henrik olyan csillagok, akik a katedrálisok, a keresztes hadjáratok és a skolasztika virágkora után a lelki irodalom, az Egyház és a domonkos rend történetében egyaránt világítanak.
A pápák 1307-ben Avignonba tették át székhelyüket. A politikai zűrzavar és a halált hozó járványok (pestis) megszüntették minden földi biztonság érzését. „Elaggott világ” volt ez, amint Suso írta.
Suso tizenhárom évesen lépett a domonkosok szigeten fekvő kolostorába. Öt év múlva belső, kegyelmi élmény hatására „megtért”. Nem sokkal ezután misztikus élmények sora által eljutott a hittitkok mélységes megértésére. Szigorú önsanyargatásban élt, és teljesen átadta magát „az örök Bölcsesség szolgálatára”. Hallgatta Eckhart mestert, 1326-tól – már pappá szentelten – a konstanzi konventben tanított, s Az igazság kis könyvében megvédelmezte Eckhartot, a „szent mestert”, s szembefordult szabados gondolkodású testvéreivel. Emiatt igazságtalan vádak érték és megfosztották a tanárságtól.
A bölcsességben és az Isten ismeretében szerzett tudása most a hitoktatásban vált elevenné és gyümölcsözővé. Jósága és együttérzése mindazok iránt, akik nem ismerik és nem szeretik Istent és nem szolgálnak neki, megtalálta az utat a szívekhez. Mintaszerű lelkipásztor volt. Fáradságos lelkipásztori útjairól csak ritkán szól. Templomokban és kolostorokban egyaránt prédikált. Beszédeit olykor leveleivel erősítette meg. A Levelek nagy könyve 28 levelet tartalmaz. Ezek nem híreket közölnek, hanem intő, vigasztaló és tanító fejtegetések a lelki élet egyes kérdéseiről és egyetemes vonásairól. Jóságos, atyai és papi lénye jut bennük kifejezésre. Világosan és mértéktartóan, okosan és szilárdan, tiszteletteljesen és bátorítóan tudott tanácsolni és oktatni. Akár az engedelmességről, az áldozatról és az önmegtagadásról, akár az isten- és a felebaráti szeretetről, a földi dolgok múlandóságáról és a túlvilági boldogságról beszélt, mindig az igazi erényekre, a lelki haladásra és Isten segítsége és kegyelme iránti bizalomra buzdított.
Munkájának jó részét a kolostori közösségeknek szentelte, különösen a domonkos apácáknak. Stagel Erzsébet domonkos apácában művelt, szokatlan nyelvtehetséggel és latin ismeretekkel megáldott, sokat tapasztalt és okos lelki nővérére talált. Egy ideig leveleztek is, s Erzsébet följegyzett mindent, amit Henrik életéről megtudott. Így keletkezett a lelki emlékirat jellegű Suso élete, ennek a műfajnak legrégibb német nyelvű példája.
1338 végéig lelkipásztori útjaitól eltekintve Henrik a konstanzi konventben maradt. Ez idő alatt kapcsolatban állt Tauler Jánossal és Nördlingeni Henrikkel, aki a domonkos apácák lelki vezetője volt. 1339-ben a domonkosok az interdiktum miatt egy évtizedre elhagyták a szigeti kolostort. Az elűzötteket a skótok kolostorába vagy Diessenhofenbe fogadták be. Feltehetően erre az időre esik Henrik priorrá választása (1343).
Konstanzba való visszatérésük után súlyos megpróbáltatás várt rá: egy nő, akit jóhiszeműen támogatott, a leggyalázatosabb módon megrágalmazta. A messze távolba is eljutott jó hírneve, semmivé vált. Áthelyezték egy másik kolostorba. A rendi elöljárók vizsgálata kiderítette ugyan ártatlanságát, ő azonban már Ulmban és környékén prédikált. A pestis évei alatt (1348/49) az egyik Rajna menti helységben egy rendtársával együtt meggyanúsították, hogy megmérgezték a kutakat. A helység papjának nagy fáradságába került, amíg az embereket föl tudta világosítani és meg tudta nyugtami.
1362 körül állította össze az Exemplar című művet. Ennek első része Suso élete, második Az örök Bölcsesség kis könyve, amely Jézus Krisztus és az istenkereső ember párbeszéde; harmadik része Az igazság kis könyve, negyedik A levelek kis könyve. Ez utóbbi tizenegy levelet tartalmaz; Stagel Erzsébet válogatta és dolgozta át őket
1366. január 25-én halt meg. Az ulmi domonkosok templomában temették el. Tisztelete itt, valamint a konstanzi szigetkolostorban indult el.
