Boldog Javouhey Anna-Mária: A szeretet misszionáriusa Afrikától Dél-Amerikáig – Szentek élete
Boldog Javouhey Anna-Mária – apáca, rendalapítónő
* Jallanges, Franciaország, 1779. november 10. + Párizs, 1851. július 15.
Jómódú parasztcsaládban született Franciaországban, Jallangesben 1779-ben, tíz gyermek között az ötödikként. A család mélyen vallásos életet élt. Anna-Máriát valamennyi nővére követte a szerzetesi élet útján, s mindvégig megbízható támaszai voltak. 1786-ban a család átköltözött Chamblanc-ba. Anna-Mária 1789-ben, a forradalom előestéjén járult első szentáldozásához. A forradalom napjaiban korához képest kiemelkedő bátorságot tanúsított: tevékenyen közreműködött az üldözött papok számára búvóhely-keresésben, titokban katekizmusoktatást tartott. Hivatását azonban még nem látta tisztán.
Tizenhat éves korában különleges kegyelmekben részesült, többször is megjelent neki a Szűzanya. Ez a különleges ajándék komolyan elmélyítette lelki életét, s tisztázta számára a jövőt is. A szerzetesi életet választotta a felebaráti szeretet legnagyobb áldozataként, s 1798-ban egész családja jelenlétében a szegények és gyermekek szolgálatára szentelte magát.
Először fizetés nélkül, tanítónőként tevékenykedett. 1800 novemberétől nyolc hónapig Besangonban a Szeretet Nővéreinél élt, majd elhagyta őket. Ebben az időben prófétai látomása volt: úgy látta, hogy szobáját minden népből való gyermekek sokasága tölti be.
1803-ban Augustin de Lestrange mellett a trappista apácák életmódjával próbálkozott, de ez sem bizonyult az ő útjának. 1804-ben visszatért Chamblanc-ba, ahol apja egy kis iskolát alapított, s mellette Anna-Mária három nővérével bizonyos szerzetesi közösséget hozott létre. Hamarosan áttelepültek Chalon-sur-Saőnba, ahol a Párizsból hazatérőben lévő VII. Pius pápa 1805 húsvétján áldását adta kezdeményezésére1806-ban Chalonban Szent József Társulata néven nyitott iskolát, s még ez év decemberében Napóleon császártól is jóváhagyást nyert társulata.
1807-ben a chaloni Szent Péter-templomban Anna, négy testvére és négy másik nővér beöltözött és fogadalmat tett. Annát választották főnöknővé. Ezután Chalonban megnyitott néhány alapfokú iskolai osztályt. 1809-ben a közigazgatás három évre átengedte neki az egykori autuni nagyszemináriumot, ő pedig megalapított benne egy másik iskolát, nevelőintézettel együtt. Ezenkívül átvette az egyházmegye számos vidéki iskolájának gondozását is. Végül apja 1812-ben megszerezte számára Clunyben a ferencesek egykori konventjét. Itt helyezte el kongregációjának anyaházát. Közössége attól kezdve a Clunyi Szent József Nővérek néven vált ismertté.
Nevelőintézete csakhamar széles körben igen jó hírnévnek örvendett. Kevéssel utóbb, 1814-ben házat alapított Párizsban. Az új belépők száma gyorsan növekedett: 1819-ben az alapítónőnek egy másik noviciátust is meg kellett nyitnia Bailleul- sur-Thérainben, Beauvais közelében, s ugyanott átvette a városi kórházat is. Ugyanebben az évben kongregációja számára megszerezte a kormányzat hivatalos elismerését, de csak 1827-ben kapták meg az alapszabályzat állami és egyházi jóváhagyását.
Javouhey anya kezdett foglalkozni a missziós apostolsággal is. Első alapítása 1817-ben valósult meg a Bourbon-szigeten, 1822-ben azonban éppen ezen alapítása miatt támadt gondja. Bizonyos Thais nővér ugyanis a polgári hatóság és a papság támogatásával megkísérelte szétbomlasztani a kongregációt. 1818-ban nagyon nehéz körülmények között jött létre egy alapítása Szenegálban; a nővérek tizennyolc hónapon át mindenféle papi támogatás nélkül éltek ott. A következő években további házaik nyíltak meg francia gyarmatokon. Javouhey anya pedig égett a vágytól, hogy személyesen vegyen részt művének távoli országokban történő megvalósulásában. 1822-ben Szenegálba utazott, s onnan csak 1824-ben tért vissza, miután saját maga létesített új alapításokat Gambia és Sierra Leone angol gyarmaton. Bár nem talált olyan férfikongregációt, amely fáradozásaiban segítségére lehetett volna, örülhetett annak, hogy gondoskodása révén néhány évvel később három bennszülött papot szenteltek.
1822-től a Szent József Nővéreknek már Cayenne-ben is volt házuk; 1828-ban pedig az alapítónő nagy kísérettel utazott a guayanai Manában egy új település fölállítására. Ez azonban igen nehéz vállalkozásnak bizonyult, a már ott lakó francia telepesek rosszindulata megnehezítette az alapítást. A nővéreket – jóságuk és segítőkészségük miatt – a nagy-számú színes bőrű bennszülött nagyon tisztelte, az alapítás maga pedig valamiféle kis köztársasággá lett.
Miután leprásotthont is alapított, és meglátogatta az Antillákon levő alapítványait, 1833 augusztusában visszatért Franciaországba. Jelenléte időközben rendkívül sürgőssé vált: nagyszámú új házuk épült Párizsban, a kongregáció viszont nem volt már abban a helyzetben, hogy valamennyit szervesen magába tudja olvasztani. Másrészt megkezdődött hosszadalmas vitájuk d’Héricourt autuni püspökkel aki, mint Cluny területileg illetékes püspöke, joghatóságot követelt a kongregáció felett.
1835 decemberében a főnökanyának ismét Guyanába kellett utaznia, ahol a legnagyobb nehézségek tárultak eléje. Az ok az volt, hogy a nővéreknek a színesbőrűek felszabadítása érdekében végzett fáradozásai a fehér telepesek előítéleteibe ütköztek. Ők ugyanis többnyire csak rabszolgát láttak a színesbőrűekben. Az ellentétek oda vezettek, hogy d’Héricourt püspök 1841-ben megtagadta az alapítónőtől, hogy a szentségekhez járulhasson: évekig gyónás és áldozás nélkül kellett maradnia, miközben mindenfelé a leggonoszabb rágalmakat szórták rá.
Végül 1843 augusztusában visszatért Franciaországba. Szerencsétlenségére azonban ott sem talált békére. D’Héricourt püspök már 1835 áprilisában, az alapítónő elutazása előtt megkísérelte elérni, hogy a Szent József Nővérek ismerjék el őt általános elöljárójuknak, sőt erre megfélemlítéssel írást is kicsikart Anna-Máriától, a kongregáció tanácsa azonban azonnal tiltakozott. Clunyben megakadályozták az új beöltözéseket és fogadalmakat, a novíciáknak pedig azt tanácsolta a lelkészük, hogy hagyják el a kongregációt. 1845. augusztusában azonban teljesen váratlanul betoppant a főnökanya, s a növendékházat Párizsba helyezte át. Ugyanebben az időben az autuni püspök Javouhey anya ellen egy sértő vitairatot tett közzé, és mellékelte hozzá az apostoli prefektus értesítését. Az alapítónőnek át kellett élnie, hogy régi barátai közül többen cserbenhagyták, de akadt számos püspök, aki nyíltan mellé állt.
Viszonylagos nyugalom után a vita újból tetőpontra hágott, amikor a főnöknő 1849-ben Párizsban új noviciátust állított föl, és az anyaházat is oda helyezte. Semmi sem tudott hatni a püspökre, hogy a kongregációval szembeni előítéleteit és intézkedéseit megváltoztassa. Egy héttel Javouhey anya előtt halt meg, anélkül, hogy belátást tanúsított volna. Javouhey anya élete végéig rendíthetetlenül a helyt állt. 1851 tavaszán megbetegedett, s július 15-én hirtelen meghalt.
