Böjte Csaba OFM: Jézustól tanuljunk 3 dolgot, az örök Júdással kapcsolatosan
A ferences rendi szerzetes arra motiválja az embereket, hogy ebben a kialakult helyzetben a pánikolás helyett a lelki épülésre összpontosítsunk. Úgy véli, hogy most még nagyobb szükségünk van a békés befelé fordulásra. Keressük a csendet és a magányt, hol megszólíthat bennünket az Isten, hol meghallhatjuk Teremtőnk szavát!
“Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Jn 13,21
– Mindig jóról, szépről szoktam írni, beszélni, de nagyhéten szólnunk kell a tudatosan rosszat akaró árulókról, sötét lelkületű emberekről is, mert ők is itt élnek velünk. Az apostolok közül egy, aki három évig élvezte Megváltónk bizalmát, szeretetét, elárulja Mesterét harminc ezüstpénzért. Mi a teendőnk azokkal szemben, akik nekünk tudva és akarva rosszat tesznek!? Egy keresztény hogyan viszonyuljon ahhoz az emberhez, aki letért a szeretet útjáról!? – teszi fel a kérdést Böjte Csaba, aki azt is kiemelte, hogy Jézustól tanuljunk három dolgot, az örök Júdással kapcsolatosan:
1. Jézust nem fertőzi meg Júdás gonoszsága.
A mi Mesterünk nem ölti magára Júdás verejtékes ingét, a másiknak tudatosan ártani akarás bűnét! Sajnos az emberekben felbukkanó rossz, a tudatosan vállalt gonoszság, – akárcsak a koronavírus – képes a környezetében élő embereket a szeretet útjáról letéríteni, a gyűlölet, a harag lelkével beteggé tenni. A gonosz léleknek nincs keze, nyelve, ő azt akarja, hogy mi egymásnak essünk, és egymást kíméletlenül támadva, gonosz tetteinkkel hirdessük, hogy ezen a földön a gyűlölet az úr, és bármit is mond Jézus Krisztus, itt nincs remény! Jézust a szeretet megvédi a fertőzéstől!
2. Jézus nem elveszíteni, hanem megnyerni akarja az embereket!
Az utolsó vacsorán, bár ott csörgött Júdás zsebében a harminc ezüst, mégse zavarja el e megtévedt embert, hanem alázattal, a többi apostol mellett az ő lábát is megmossa. Ez is olyan tett, mint a virágvasárnapi bevonulás, Jézus felkínálja a megtérés kegyelmét még az utolsó percben is, mert Ő nem ítélő bíró, hanem gyógyító orvos.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
3. Júdás árulása nem állítja meg Jézust, ki biztos kézzel vezeti az emberiséget az üdvtörténet sokszor göröngyös útján.
Sajnos mi emberek, a gonoszságot látva számtalanszor megtorpanunk, elbizonytalanodunk, kishitűen félrevonulunk sebeinket nyalogatva. A kutya ugat, a karaván halad. Jézus megváltásának nagy művében, akárcsak a késnek az áldozat bemutatásakor, Júdásnak is megvan a szerepe, mit Mesterünk elfogad, de ez őt nem állítja meg, diadalmasan megy tovább.
Milyen jó lenne tanulni Mesterünktől! Jézus nem ítéli el Júdást, sőt utolsó találkozásukkor is “barátomnak” szólítja őt. Meg vagyok győződve, nagypéntek után, ha ez a megtévedt ember meg tudott volna bocsájtani saját magának, és elment volna a Mesteréhez, Jézus akárcsak Pétertől, tőle is megkérdezte volna, hogy Júdás szeretsz te engem?
Jézus ma sem ítél el senkit, csak irgalmas, átdöfött szívvel, kérdi: “Testvérem, szeretsz te engem?”
“Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,15
Böjte Csaba hangsúlyozza, hogy Jézus nem csak a szentek, a jó emberek előtt térdel a földre, hanem Júdás lábát is megmosta. Nem elég, hogy nem haragszunk a bennünket bántókra, nekünk meg kell tennünk mindent, hogy ők is tisztán, szabadon, istengyermeki méltósággal éljék az életüket.
– Hiszem, hogy Jézus nem képmutatásból tette, amit tett, hanem őszinte szeretetből, és el is várja tőlünk, hogy őt követve egymás iránti szeretetünket kimutassuk, társaink lábát megmossuk!
“Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!” Mt 26,14-25
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója felteszi a kérdést: Júdás most simán hazudik, vagy valóban nincs tisztában a tettével?!
– Fontos kérdés! Nagyon sokszor azt látom, hogy emberek szörnyű rossz tetteket hajtanak végre, de mivel átkeresztezik a történetet, ezért ők úgy érzik, hogy az, amit tettek, rendben van. Nincs bocsánatkérés, kártérítés, újjáépítés, nincs az emberiség tudatában bűntudat, csak az ottani egyszerű emberek hordozzák a sebeket. Helyezzük tetteinket nagyító alá! Júdásnak volt-e valós vagy vélt sérelme Jézussal szemben, nem tudjuk?! Persze elképzelhető, hogy három év alatt történt olyan, amiért az áruló magát feljogosítottnak érezte, hogy aljas tettét elkövesse. A tanítványok között van, de azért őt nem viszi Jézus magával például a Tábor-hegyére, ez az ember hátul, az apostolok gyűrűjének a peremén áll. Minden esetre az, hogy ő megkérdezte: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” azt jelenti, hogy a kapzsiság bűne is befolyásolta a tettében. Biztos, hogy azt is érezte, hogy így belőle, a mellékszereplőből egyből főszereplő lesz, hisz most a dolgok folyását ő veszi kézbe, ő irányítja. Egy kis mellőzött sértődöttség, kapzsisággal, hatalomvággyal párosulva, és már csak az a bizonyos harminc ezüst kell, és megszületik az árulás, a gyilkos bűn.
Az erdélyi szerzetes szerint mindennek fényében nézzük hosszan gondolatainkat, döntéseinket, eddigi tetteinket!
– A bűn zsoldja a halál! Júdás akárhogy átkeretezte, kozmetikázta az árulását, azért azt látjuk, hogy nem tudott együtt élni a tettével, és ezért öngyilkosságot követett el. Bármilyen bűnt is nézünk, bármennyire “igazságosnak”, “megérdemeltnek”, “jogom van hozzá-nak” is tűnik, a bűn az bűn marad, lehúz, fojtogat, megöl, mert minden bűnben ott a gonosz lélek, a halál fullánkja. A nagyhét csendjében Júdással együtt tegyük fel magunknak a kérdést: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Tudatosítsam magamban, hogy nincs igazságos árulás, nincs olyan, hogy “megérdemli azt, hogy hátba szúrjam,” csak bűn van, és ezért minden sérelmet, bosszúvágyat, haragot seperjünk ki az életünkből, és lépjünk rá az irgalmas szeretet útjára!
