Az uszítástól sem riadt vissza – az újra meg újra elhangzó érvekről Charlie Kirk halálával kapcsolatban

Azt tapasztaljuk, hogy a korábban normálisnak tartott „konzervatív” véleményeket ma már illegitimnek minősítik… Messze nem értek egyet Charlie Kirk minden szavával, és azzal sem, ahogyan sok dologról beszélt, de akkor is…

Ahogy olvashatjuk, Charlie Kirk

– szélsőjobboldali
– homofób
– rasszista
– nacionalista
– fegyverpárti
– uszító, stb. volt.

Aki kardot ránt, nem kell csodálkoznia, ha kard által vész el, olvashatjuk. De mit tartsunk erről a retorikáról? Az ilyen kijelentésekben legalább két retorikai-logikai trükk is van:

1. Felcserélik a tettes és az áldozat szerepét.
2. Azt a hamis képzetet keltik, hogy az ok és okozat egyensúlyban van.

A tettes és az áldozat felcserélését más szélsőséges példákból jól ismerjük:

– Amikor az apa elveri a gyereket, hiszen a gyerek szemtelen volt.
– Valaki bombamerénylet áldozata lett, de hát sértegette a prófétákat.
– Hát persze, hogy megerőszakolták a nőt, ha egyszer ennyire rövid szoknyát hordott.

Mindezen esetekben a jogtalanságot, sőt akár a törvénysértést relativizálják és teszik a kontextus segítségével jogossá, amikor az áldozatot állítják be úgy, mintha ő maga is okozója lenne az ellene elkövetett erőszaknak.

A másik dolog, amivel sűrűn találkozunk, amikor a hamis egyensúly képzetét keltik. Charlie Kirk esetében ez akkor érhető tetten, amikor azt állítják, érthető, hogy lelőtték, hiszen kinyilvánította ilyen vagy olyan véleményét. Ezt nem is fejtik ki pontosan, csak utalnak rá.

E logika alapján a vélemény kimondása is erőszakos cselekedetnek minősül. Ami pedig nem igaz. Valamely megalapozott vélemény érvekkel történő képviselete éppen az erőszak ellentéte, még abban az esetben is, ha a vélemény egyoldalú, téves elképzelésen vagy valamilyen félretájékoztatáson alapul. Hiszen éppen a vélemények megbeszélése ment meg bennünket az erőszak alkalmazásától.

„A gyűlölet kinyilvánítása nem azonos a vélemény kinyilvánításával. Az embergyűlölő, szélsőjobbos, homofób, a klímaváltozást tagadó, a transzneműekkel ellenséges és a rasszista kijelentéseknek nincs helye egy szabad társadalomban” – érvelnek a támadók a vádjaikat finomítva.

De nézzük meg csak ezeket a vádakat közelebbről. A rasszizmus és a homofóbia alapjában véve valóban nem helyes. Csakhogy az utóbbi időben alaposan kiterjesztették e kifejezések használatát. Hogy erre egy példát is hozzunk: az egyik véleményvezér odáig ment, hogy Charlie Kirket egyenesen fasiszta uszítónak nevezte.

Kérdés: miért is lelkesedtek a fasiszták például a német Harmadik Birodalomban?

Válasz: a más államok ellen indított pusztító hadjáratokért, amelyek milliók életét követelték, egész népcsoportok ipari méretű megsemmisítéséért, a politikailag másképp gondolkozók kegyetlen üldözéséért.

Ezt tudjuk. Na de hasonlított bármiben is rájuk Charlie Kirk? Ezt komolyan gondolják?

Egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy azok a nézetek, amelyek néhány évvel ezelőtt még teljesen szokványosnak és konzervatívnak számítottak, ma illegitimnek minősülnek:

– Ha valaki azt állítja, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, az illető homofób.
– Ha valaki szerint minden országnak elsősorban a maga dolgával kell foglalkoznia, az nacionalista.
– Aki azt vallja, hogy csak két biológiai nem létezik, az gyűlöli a transzneműeket.
– Az abortuszt ellenzők rögtön nőgyűlölők.

Tény, hogy Charlie Kirk elég sok vitatható dolgok mondott. Én magam távolról sem értek mindennel egyet, vagy azzal sem, ahogyan előadta némely gondolatát. De amiket mondott, azokat bizony ki szabad mondani. Csak néhány példát hozok, még ha nem is értünk velük egyet:

– „Az abortuszt be kellene tiltani.”
– „Amerikában a fegyvertartásra vonatkozó törvényeket liberálisabbá kellene tenni.”
– „A klímaváltozás okozója nem csak az ember.”

(Vagy ahogyan azt is szabad állítani, hogy a Föld lapos, és 2 + 2 = 7)

Ha ezeket a mondatokat butaságnak, megtévesztőnek, idiótának vagy bárminek tituláljuk, az teljesen rendben van. De csak azért, mert ilyeneket mond, még senkit sem kellene lelőni. Egy szabad társadalomban a megtévesztő és téves gondolatokat is szabadon ki lehet nyilvánítani. (Éppen azért, mert a legtöbb ilyen gondolat esetében nincs konszenzus: bizony többet kellene vitatkoznunk!)

Sajnos elég könnyen kimondjuk valakire, hogy megosztó, uszító, embergyűlölő. De mit is jelentenek pontosan ezek a szavak? Nem csak azokat címkézzük fel ezekkel, akiknek a véleménye egyszerűen nem tetszik nekünk?

Ha léteznek jobbos uszítók és megosztók, akkor vannak ugyanilyen balosok is? Akkor Greta Thunberg megosztó és uszító? És Thilo Jung (szabadelvű újságíró) vagy Heide Reichinnek (baloldali parlamenti képviselő – a szerk.)? A felsoroltak mindegyike a maga módján szélsőséges nézeteket terjeszt, amit szerintem is szabadon megtehet, de ettől mindjárt embergyűlölők is?

Ha valakire sikerült rásütniük az „uszító” vagy a „megosztó” bélyeget, azzal rögtön azt sugallják, hogy bizony az illető bizonyos mértékben megérdemelte, hogy erőszak áldozata legyen. Ami pedig nem más, mint a politikai erőszak finom legitimálása, azaz az erőszak igazolása a Jó nevében, a Gonosz ellen.

Ugye te is észrevetted? Végül is minden pofonegyszerű: „Hát persze, hogy támogatom a véleménynyilvánítás szabadságát. De csak akkor, ha a saját véleményemről van szó. Mert minden más vélemény gonosz.” És ezzel vissza is értünk oda, ahonnan kiindultunk.

Írta: Dr. Theol. Johannes Hartl, az augsburgi imaház alapítója, több könyv szerzője, a Heiligenkreuzi Filozófiai-Teológiai Főiskola Spirituális Teológiai és Vallástudományi Intézetének docense
Fordította: Frick József
Forrás: kath.net