Az égi házmester – Mese az Epifániáról
Ez a szép mese a napkeleti bölcseknek utat mutató csillagról szól, hogy mindannyian meglássuk a Krisztustól kapott fény csillogását.
A mesét Yolande Calvet írta 1993-ban kisunokája számára, és aztán 2006-ban az annecyi egyházmegye egyik plébániai újságjában is megjelent. Gondolata Robert Farelly baptista lelkipásztor egyik szövegéből származik, amely 1964-ben jelent meg „A zavarba jött házmester” címmel, egy „Gyertyás Karácsony” címet viselő és tizenöt mesét tartalmazó gyűjteményes kötetben. Ennek a szövegét alakította át Yolande Calvet, hogy a gyermekek számára is könnyebben olvashatóvá tegye. A 2017-ben elhunyt Calvet a Rózsaszín Köpenyek elnevezésű egyesületben tevékenykedett, ahol színielőadásokat szervezett kórházban fekvő beteg gyermekek számára.
A történet szerint, miután a csillag elvezette a napkeleti bölcseket a jászolig, az Ég házmestere azon kezdett morfondírozni, mit is lehetne csinálni ezzel az új csillaggal, hova is lehetne rakni. Az eget pásztázta tekintetével, számba vette az összes csillagképet és a milliónyi csillagtól megkérdezte, nem tudnák-e egy kicsit összébb húzni magukat, hogy egy kis helyet adjanak az újonnan jöttnek.
„Szó sem lehet róla” – válaszoltak a csillagok. – „Nekünk ez az elrendezésünk öröktől fogva, ezen lehetetlen változtatni!” Ugyanez a válasz érkezett a Tejút részéről és a Nagymedvétől: „Nincs hely!”
„Hát mit tegyünk?”- gondolkodott a házmester. – „Ennek a csillagnak különleges sorsa van, ez vezette el a bölcseket a világ Megváltójához. Különleges törvényeknek engedelmeskedett. Nagyon közel van a Földhöz. Hohó, hát meg is van a megoldás! Odaadom a világnak.”
Bement a műhelyébe, és a csillagot ezer apró darabra zúzta, ezer kicsiny szikrává, majd megtöltötte velük a kötényét. Aztán kiment, és mint a magvető, a csillogó darabkákat széles mozdulattal széthintette az egész Földön.
De a darabkák nem akárhol estek ám le! Némelyek kórházi kórtermekbe kerültek, és éjjeli fényként szolgáltak az éjszakánként félős betegek számára. Mások bányák mélyére hullottak, ahol a bányászoknak szükségük van arra, hogy homloklámpa mutassa nekik az utat. Voltak, amelyek hajólámpaként szolgáltak, vagy világítótornyokba kerültek, hogy a hajók ne zúzzák szét magukat a sziklákon. Legtöbbjük azonban az emberek szívébe került.
Mindannyian kaptunk egy darabkát a Karácsonyi Csillagból. A mi feladatunk, hogy engedjük csillogni és világítani, és szívünkben szüntelenül élesztgessük a fényt.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
