Author: Sebestyén Péter

  • Fekete vasárnap – a halál árnyékában

    Ahogyan egyre beljebb kerülünk a nagyböjtbe, úgy feszegetjük egyre behatóbban élet és halál misztériumait. Elmélkedésünket János evangéliumának 12. fejezetével folytatjuk, ahol az Üdvözítő a betániai vacsora után megrázó mélységű vallomást tesz tanítványainak: elérkezett az óra… ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz… Mit kezdjünk…

  • A pogácsa lisztje

    A francia elnök napok óta egyre harsányabban sürgeti külföldi katonák bevonulását Ukrajnába, hogy harcoljanak Oroszország ellen. Európát akarja megvédeni. Csak azt nem értem, hogy mitől, kitől. Hiszen Oroszország elég nagy birodalom, esze ágában sincs NATO-országokkal háborúzni. Épp ezért akarja az ütközőzónát nyugatabbra tolni a jelenlegi Ukrajna határáig. Ő csak a saját népét védi. De mit…

  • A templom és a vásárcsarnok

    János evangélista első 12 fejezetét a jelek könyvének is szokás nevezni. A szent szerző már evangéliumának elején, közvetlenül a kánai menyegző után, tudatos teológiai célzattal írja le a templomtisztítás történetét, amelyben Jézus „szent haraggal” űzi ki a kufárokat. Prófétai tettével jelezni akarja, hogy benne, általa új élet, új templom, új kultusz veszi kezdetét. Az Újszövetségben…

  • Csúcsélmény a böjtben…

    A Tábor-hegyi színeváltozást nem lehet mesterségesen előidézni. S főleg nem tévé-rádió-számítógép, zaj, feszült rohanás és stresszes tempó kíséretében. A szemlélődéshez csönd, elvonulás, „hegyi környezet” és belső vágy szükséges. Lehetetlen elmélyülni állandó telefoncsörgés és kapkodó felszínesség közepette. A hegyről más a panoráma, kirajzolódnak a megtett út kontúrjai, élesebb, frissebb a levegő, átölel a csend, a tisztaság….

  • Még negyven nap, vadállatok és angyalok társaságában…

    A negyvenes szám jelenti a teljességet, a hosszú időt, a kegyelmi időszakot egyaránt. Negyven napig tartott a vízözön, negyven napon át imádkozott a hegyen Mózes, negyven évig bolyongott a nép a pusztában, negyven napig menekült Illés a szent hegyig, a Hórebig. Ninive lakói negyven nap haladékot kaptak a megtérésre, Isten negyven ujjat számolt ki az…

  • Az öröm olajával fölkentem…

    Egy hitvédelmi szakkönyvben húsz érv szerepel Isten létezése mellett, és egy ellene. Ez az egy: a rossz problémája. A szenvedés, amelynek oka, hogy vétkeztünk. Ellenszegültünk Istennek, szabad akaratból. Ez a bűn misztériuma. És ezt hozta helyre Krisztus Urunk a megváltással. Ezért ajánlja fel a megváltottságot, az Atya ingyenes kegyelmét, hogy szenvedéseinknek is értelmet adjunk. Ahogyan…

  • Lázcsillapító gyógyulás

    A farsangi bálok idején szinte kontrasztként hat a szenvedő ószövetségi szent, Jób példája, aki egy szempillantás alatt veszíti el nyáját, gyermekeit, és bélpoklos lesz. Még a születése napját is megátkozza. Jób az emberi életet a legszerencsétlenebb sorsokhoz hasonlítja: katonáskodás, napszámosság, rabszolgaság. Azóta még lenne néhány ötletünk: hajléktalanság, menekült státusz, politikai meghurcoltatások, kisebbségi lét, stb. Mi, keresztények,…

  • A tanítás hatalma

    A biblikus szakemberek tudni vélik, hogy az a kisfiú, aki Jézus elfogatásakor ledobja ruháit és elfut, nem más, mint a későbbi Szent Márk evangélista – akinek családi háza felső termét „bérelte” ki az Úr az utolsó vacsora nagytermének használva –, Péter apostol tanítványa, a későbbi Szent Pál és Barnabás közvetlen munkatársa, a legrégibb és legrövidebb…

  • Svédkávé – látomás a koffein hatása alatt

    Könnyű nekem, mert svéd kávét iszom. No, nem azt, amit ott termesztenek, hiszen az szemesen érkezik Dél-Amerikából. A svédek csak pörkölik, aromásítják. Ott élő magyaroknak, ismerősöknek köszönhetően néha jut belőle nekem is. Nagyon finom. Jobb, mint a jakobsz. Igaz, évek óta zsugorodik a csomagolás. A kilósból mára már fél kilós lett, ugyanazért a pénzért. Koronában….

  • Ősbemutató a Jordánnál

    „Az ifjú názáreti ács nem vett fel újabb rendelést – írja Hajnal Róbert egyik elmélkedésében. A szerszámokat összecsomagolta, a műhelyt bezárta, ajtajára kifüggesztette az »Elutazás miatt zárva« táblát. Magára vette köpenyét, kezébe fogta vándorbotját és elköszönt édesanyjától, aki egy szóval sem tartotta vissza fiát…” Eljött a Jordán partjára, beállt a sorba a bűnösök közé, és…