Author: Sebestyén Péter

  • Pásztor és akolkapu – Gondolatok húsvét 4. vasárnapjára

    Sebestyén Péter atya gondolatai húsvét 4. vasárnapjára.Az evangélium ide kattintva olvasható. 1.Mit tegyünk, hát emberek, testvérek? Térjetek meg – felelte Péter… és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. (ApCsel 2,14a.36-41) Péter apostol tüzes pünkösdi beszéde nem maradt hatástalan. Aznap mintegy háromezren keresztelkedtek meg, és elindult az egyház élete. Csak Isten erejével, csak amikor megérint az isteni szó, leszünk képesek…

  • Maszkos maszkurák

    Mindenkinek igaza lehet. Szerre. Vagy akár egyszerre is. Mint a nyuszika füstszűrős sapkája. Inde-unde, baj van vele. Ha nincs maszkod, kollaborálsz a vírussal. Bűntárs vagy a járványterjesztésben. Ha van maszkod, túlbuzgó vagy. Hiszen nem kötelező. Meg nem is jutna mindenkinek. Meg nem is lehet mindenütt kapni. Meg minek is?  Hiszen közterületen, nyitott téren a vírus…

  • Óda az édesanyákhoz

    Köszönjük nektek édesanyák, hogy minden családon belüli erőszak és minden harcias feminizmus ellenére vállaltatok minket, vállaltátok az életet. Köszönjük nektek édesanyák, hogy nemcsak ösztönből, átörökítési kényszerből, termékenységi reflexből, hanem hivatástudatból és az új élet utáni vágyakozásból megszültétek a leendő édesapákat és édesanyákat. Köszönjük nektek édesanyák, hogy nemcsak kislánymosolyotokban, de időskori ráncaitokban is ott bujkálnak szeretett…

  • Felismerni és lángolni – Gondolatok húsvét 3. vasárnapjára

    Sebestyén Péter atya gondolatai húsvét 3. vasárnapjára.Az evangélium ide kattintva olvasható. 1. Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk. (ApCsel 2,14.22–33) Az első olvasmányban Péter apostol pünkösdi beszédéből kapunk ízelítőt. Szinte alig lehet ráismerni erre a Péterre. A Biblia olvasóját magával ragadja az a bátor fellépés, amellyel a nemrég még fogadkozó, ígérgető, hamisan…

  • Újjászületés

    Gazdasági elemzők, képzett szakemberek már javában számolgatják, modellezik, mi lesz a járvány után. Milyenek a kilátásaink egy ilyen világégést követően. Mert ez a vírus szinte minden területet „felégetett”, mint a bozóttűz, mely egy kis szellő hatására tovaharapódzik. Terveink, legalábbis a közeliek lenullázódtak, programjaink eltolódnak, bevételi számításaink szinte biztos, hogy nem az elképzeléseink szerint fognak alakulni….

  • Boldog, aki hisz – Gondolatok húsvét 2. vasárnapjára

    Sebestyén Péter atya gondolatai húsvét 2. vasárnapjára.Az evangélium ide kattintva olvasható. 1. Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. (ApCsel 2,42–47) Húsvét második vasárnapjának első olvasmánya az első keresztények hitéletét, a pünkösd utáni jeruzsálemi egyház jellemzőit festi le. Az első keresztény közösséget a kenyértörés, az eukarisztikus lakoma és az apostoli tanítás tartja…

  • Még egy hónap…

    Talán kibírunk még ennyit. Fertőzés nélkül. Addigra túl leszünk majd a keleti húsvéton. A görbe kezd lefelé nyomulni. A gócpontok megszűnnek. A vírus már nem tapad annyira. Vagy ellenkezőleg: akkorra jut a csúcsra és csak temetünk. Megritkulunk. Foghíjasak lesznek a templom padjai. A brit vagy kínai tudósok akkorra már kiderítik, hogy közel tízezer fajtára szaporodott…

  • Nyájszellem vagy nyájimmunitás?

    avagy az alvó oroszlán ébresztése Szerelmi gyilkosságról szól Mascagni Parasztbecsület című operája. Nem is ez a lényeg benne, hanem a hangulat. Az egész cselekmény a feltámadási mise körül zajlik. Már az induló kép hangi aláfestése is mély érzelmeket megpendítő. Húsvét hajnalán ünnepre készülődnek a szicíliai falu lakói, majd bevonulnak a templomba, és felhangzik a felejthetetlenül…

  • Nagycsütörtök, avagy 2020 online

    Kedves testvérek! Ezelőtt húsz évvel, amikor a marosvásárhelyi területi Rádió stúdiójában mikrofonhoz ültem, nagyon nehéz volt odaképzelni Erdély katolikus, magyar népét, és gondolatban mindenkihez szólni. De azt nem hittem, hogy valaha megérem azt is, hogy üres templomban, hívek nélkül kell szólnom, s csak a világháló viszi tovább az örömhírt otthonaitokba. Ma mégis ez történik. Talán…

  • Az élet drámája – gondolatok nagyhétre

    A középkori történet szerint egy fakír szerzetes annyira szigorú volt önmagához, hogy azt már az ördög is megsokallta. Egy alkalommal, amikor találkoztak, az ördög becsmérelni kezdte az aszkétát, lesajnálva annak önmegtagadó böjtjét, önkínzó ostorozásait, és szinte szemrehányással kérdezte: mit érnek ezek? Mit használ ez neked? Hiszen amíg gyötröd magad, lelked öntetszelgésbe merül, és aztán csak…