Author: Sebestyén Péter

  • Mit tegyünk? – gondolatok advent 3. vasárnapjára

    1. Örvendezzél, és vigadj, teljes szívvel, Jeruzsálem leánya!(Szof 3, 14–18a) Szofoniás próféta népe hitének és örömének ad hangot, amikor hálaéneket zeng, mert Isten betartja ígéreteit. A nép úgy örül Isten jelenlé­tének, mint menyasszony a vőlegényének. 2. Örüljetek… Az Úr közel van! (Fil 4, 4–7) Advent második felétől a bűnbánat szomorúságának hangulata átadja helyét az örömnek….

  • Atyaság és apaság

     A szent József-év végén – (2021. december 8.- szerző megj.) – érdemes eltöprengenünk e két szó értelmén. Azért is, mert felhígították (apának lenni és lelki atyának nem ugyanaz…), azért is, mert szeretik összevegyíteni (nem szinonimák), vagy úgy összehasonlítani és használni, mintha egyik a másik fedőneve lenne. Mintha felcserélhető lenne az apaság az atyasággal. Mintha a…

  • Mikuláskodjunk?

    Juhász Árpád geológus mesélte egy rádiós beszélgetésben, hogy egy finnországi expedíció során, a hosszas kutyaszános túra végén személyesen találkozott a finn „mikulással”, Joulupukkival, akivel kezet is fogott, és aki nemcsak jó egészséget kívánt neki, hanem azt is, hogy oly hosszúra nőjjön meg a bajsza, mint az ő a szakálla. Gyermekkorunk Mikulás-élményei számtalanok. A lényeg mindig a…

  • Göröngyös útból sima ösvény – gondolatok advent 2. vasárnapjára

    1. Mert Isten megmutatja rajtad fényességét… (Bar 5, 1–9) Keresztelő János igehirdetésében is visszhangra talál a babiloni fogságból visszatértek örömét zengő Báruk próféta. Lelki szemei előtt a várva várt Messiás érkezik. 2. Könyörgöm mindnyájatokért, mivel részt vesztek az evangélium szolgálatában… (Fil 1, 4–6. 8–11) Az apostol hálatelt szívvel emlékezik meg Filippiben élő híveiről. Kivételesen tőlük…

  • A kegyelem fénye

    Advent latinosan, görögül parúzia, – ugyanazt jelenti: az Úr eljövetele. Ady Endre szavával: az Úr érkezése. Amikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten… Erre az érkezésre készít fel bennünket a szent liturgia karácsony előtt. Emlékezünk, várakozunk, vágyódunk. Emlékezünk az első Úrjövetre, a folyamatosan tartó isteni jelenlétet tudatosítjuk, és a jövőbe tekintve Krisztus…

  • Kezdet és vég – gondolatok advent I. vasárnapjára

    1. Abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak… (Jer 33, 14–16) Jeremiás könyvének 33. fejezete a messiási jövendöléseket foglalja össze. Ezek a próféciák igazából csak Krisztusra találnak. 2. Titeket pedig gyarapítson az Úr, és tegyen gazdaggá a szeretetben… (1Tessz3, 12–4, 2) Szeretetből sosincs elég. Adventben különösen jó ezt megszívlelni. Szítsuk fel a szeretet érzékenységét egymás…

  • Felejteni jó

    A tevenyakbőr nagyon erős. Szorosan tartja a testrészt. Annyira szorosan, hogy szorít. Ha fejre teszik, valósággal szétfeszíti. Főleg ha egy kicsit még szárad is a napon. A kirgizeknél az elfogott ellenséges harcosok fejét leborotválták, és frissen nyúzott tevenyakbőrt (siri – v.ö. Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap c. regénye) húztak rá. A bőr,…

  • A töviskoronás király – gondolatok évközi 34. vasárnapra

    1. Dániel látomása az Emberfiáról (Dán 7,13–14) A végső időkről szóló könyvet Kr. előtt 165-ben írták. Az újszövetség népe az Emberfiában egyértelműen Krisztust ismeri fel. 2. A hét levél (Jel 1,5–8) Szent János Pathmosz-szigeti száműzetésében, elragadtatásban „látja” jelenéseit, amelyek a végső időkről, az apokalipszisről szólnak. A kis-ázsiai egyházakhoz címzett hét levél mindig friss, aktuális, mintha…

  • Finomkodunk

    Évek óta figyelem a jelenségek folyását. Egyre hajmeresztőbb fordulatokat vesznek a dolgok, miközben minket is alakítanak. Megértőbbek, elnézőbbek, megbocsátóbbak, részrehajlóbbak leszünk. Dübörög az érzékenyítés, s közben már azt is fülön csípjük, aki hangját felemelni merészeli. Mindent át kell beszélni. Bizottságokat kell alakítani. Fel kell jelenteni. Ki kell vizsgálni. Szankciókat kell alkalmazni. El kell különíteni. Át…

  • Világvége? – gondolatok évközi 33. vasárnapra

    1. Abban az időben felkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója… (Dán 12,1–3) Nemcsak Szent Mihály arkangyalról értesülünk itt, hanem a végső időkről is. Isten szavára alapozva bizakodva tekinthetünk a jövőbe. Dániel könyve azon kevés szentírási helyek egyike, amelyekben egy szokatlan irodalmi műfajjal, az apokaliptikus írásmóddal találkozunk. Ez a színes, meseszerű, emberi logikát nélkülöző különleges világ…