Arctalanok a betlehemi jászol körüli alakok a brüsszeli főtéren
Brüsszel főterén, a hatalmas fenyőfa tövében a nagyközönség november 28-ától, péntektől kezdődően egészen január 7-éig csodálhatja meg az új betlehemet, amelyet egy belga belsőépítész tervezett.
Az új betlehem készítésére azért volt szükség, mert a hagyományos, fából és szalmából készült építmény összedűlőben volt, és nehéz volt szállítani. A betlehemet hagyományos fabódék veszik körül az ünnepi környezetben, amely a „Karácsonyi vásár” helyett immár a „Téli örömök” elnevezést viseli.
Az új betlehem alakjai teljes egészükben újrahasznosított kelmedarabokból készültek, arcuk nincs, és a helyükön levő „rongydarabok” teljesen kifejezéstelenek, hogy ezáltal „inkluzívabbak” legyenek, jobban kifejezzék a befogadást.
“A betlehemes anyagdarabok” Máriát, Józsefet, a napkeleti bölcseket és természetesen a kis Jézust „ábrázolják”; a ruhadarabokat úgy varrták vagy tömködték egymás mellé, hogy mindenféle bőrszínt bemutassanak.
A közösségi médiában rengeteg belga polgár adott hangot a csalódásának, amiért a betlehem „ilyen csúf”.
„Tessék mondani, Brüsszel netán a legrondább betlehemek versenyében vesz részt? Vagy egy olyan felhívásban, hogy hogyan hasznosítsuk újra régi gönceinket egy egyesület számára?”
– írta valaki.
Egy hölgy hozzátette:
„Az a cél, hogy traumatizáljuk a gyerekeket? Arctalan személyekkel? De hát Halloween már elmúlt!”
Az Aleteia véleménye szerint az arcok eltűnése a jászolállítási hagyomány legmélyebb értelmével kapcsolatban vet fel kérdéseket. A Megtestesülés a kereszténység lényege, az emberként megszülető Istent mutatja nekünk, aki egy kiszolgáltatott kisded képében ölt testet és lesz jelen közöttünk. Márpedig az arcvonások hiánya éppen az arcok által érzékelt emberi mivoltot törli el.










INRI,
Brüsszel. Betlehem 2025 a szocilaista polgármester szerint ez lesz “befogado/arctalan rongybabák a betlehemben a fötéren”.. Fouad Gandoul marokkoi/belga ezt irta róla:
„Úgy nőtem fel, hogy ismert szép betlehemek és az ezt az országot formáló keresztény hagyományok vettek körül. Ami most zajlik az abszurdum, egy kicsi, önjelölt progresszív elit szétrombolja a saját kultúránkat valamilyen üres a befogadást hangoztató szólamokra hivatkozva. Ezt semmilyen kisebbség nem kérte, senkit nem sért a betlehem. Ez nem előrelépés, hanem kulturális összeomlás és erre senki nem szavazott.”
A neo-marxista pártok mind azt mondják, hogy ök bizony nem olyanok mint a kommunista-ateisták=klasszikus marxisták. Nem eröszakkal, hanem megnyerö akciókkal “munkásbarátok”. Azonban csakis evilági szvazathajhászok. A keresztények jelenleg még többen vannak tehát egy kicsit azoknak is kedveznek-ugy, hogy a másvallásúak-nak is. Csakis a szavazataik miatt. Isten számukra sivatagi népek mendemondái-ban létezik…Addig amig ez a “betegség/vallás” elmulik addig kissé a kedvükbe kell járni ennek a fajta vilagnézetü tömegeknek is. Mindegy melyik sivatagi nép opiuma legyen is ez a vallása…(Marx: a vallás a nép ópiuma/kábitószere, hogy elviselje a kizsákmányolást…Míg át nem veszi a teljes hatalmat eröszakkal/raffinériával. Szerintük….—- A vallásos emberek meg hagyják ezt. Pedig jobb lenne az eredeti betlehemeket restaurálni vagy uj anyagokból ujjáéiteni. Lásd ehez egy példát: Jézus születése Gheritt van Hontorst festményén Forrás: Wkimedia Commons / Gheritt_van_Hontorst. Otthon mindenki hasonlót tegyen ki a gyermekeinek. Akinek a mise és a szentáldozás= evilági boldogság fontos lesz lehet…Ilyen karácsoanyi lapokat is küldjünk szeretteinknek postán is a “télapó újévi fenyöje helyett”… osli mosolygos madonna könyörögj érettünk.