cdgutierrezlc 1567712559693 cathopic Medium

Amikor a Szűzanya levelet írt Antiochiai Szent Ignácnak

A hagyomány szerint Szent János apostol tanítványa egyszer levelet kapott Szűz Máriától. Vajon maga a Szűzanya írta a levelet? Ugyan nincsen arra semmiféle meggyőző bizonyíték, hogy Szűz Mária bármit is írt volna élete során, van egy hagyomány, mely szerint Antiochiai Szent Ignác írt egy levelet a Boldogságos Szűz Máriának, melyre ő válaszolt is.

Szent Ignác Kr.u. 35 körül született Szíriában, és úgy tartják, hogy Szent János apostol tanítványa volt. Később Ignácot Antiochia püspökévé szentelték, és a korai keresztény egyház egyik vezetője lett.

A Boldogságos Szűzanya mennybevételének pontos idejét ugyan nem tudjuk, de a tudósok szerint legkorábban 44-ben, legkésőbb pedig 55-ben történhetett. Bármelyik is igaz a két időpont közül, Ignác valószínűleg élt, amikor Szűz Mária elhagyta a földi létet, és elképzelhető, hogy levelet írt neki. Ha Szent János tanítványa volt (azé a tanítványé, aki otthonába vette a Szűzanyát Jézus kereszthalála után), akkor bizonyosan megvolt a lehetősége arra, hogy eljuttathassa hozzá levelét. Könnyen lehet, hogy Szűz Máriával személyesen is találkozott életében.

Bárhogy is történt a dolog, egy középkori dokumentum, a Legenda Aurea (Arany Legenda) szerint a kettőjük közti levélváltás Szent Ignáctól indult, vagyis először, Ignác írt a Boldogságos Szűz Máriának.

A levél állítólag így szólt:

„A Krisztus-hordozó Máriának az ő Ignáca. Engem, az újonnan megtértet, Jánosod tanítványát erősíteni és vigasztalni tartozol. Jézusodról ugyanis csodás dolgokat hallottam, és ámultam a hallottakon. Teljes lelkemből arra vágyódom, hogy tőled, aki mindig bizalmasan együtt voltál vele, akit beavatott titkaiba, megbizonyosodjam a hallottak felől. Élj boldogan, és az újonnan megtértek, akik velem vannak, tőled, általad és benned hadd erősödjenek meg!”

A Boldogságos Szűzanya volt olyan kedves, hogy válaszolt:

„Ignácnak, kedves tanítványtársának Krisztus Jézus alázatos szolgálóleánya. Amiket Jánostól hallottál és tanultál Jézussal kapcsolatban, mind igazak: hidd azokat, ragaszkodj hozzájuk, és keresztény fogadalmadat erősen tartsd, életedet és erkölcsödet e fogadalmadhoz igazítsd! Jánossal együtt majd meglátogatlak téged és veled együtt a tieidet. Férfiasan állj helyt és cselekedj a hitben, a kemény üldözés ne ingasson meg, lelked legyen erős és örvendezzen a te lelked a te üdvözítő Istenedben. Amen.”

Az bizonytalan, hogy a „levelek” honnan származnak, az azonban bizonyos, hogy a történet az évek során tovább élt.

Függetlenül attól, hogy a levelek igazak-e, vagy sem, a mondatok lenyűgöző meditációra adnak lehetőséget. Beleképzelhetjük magunkat az 1. évszázadba, és elgondolkodhatunk azon, vajon mi írtunk volna-e levelet Máriának, az Istenszülőnek. A korai egyházban a Szűzanyát jól ismerték, biztosan hasznos tanácsokat tudott adni, és szívesen segített másoknak, hogy növekedjenek a Fia iránti szeretetben.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: aleteia.org

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük