Alfred Hitchcock afp 000 94D49G Medium

Alfred Hitchcock visszatérése a hithez

Egy jezsuita pap tanúsága szerint a híres brit filmrendező, Alfred Hitchcock (1899-1980), „a feszültség mestere” élete végén visszatért katolikus hitéhez, és szentségekhez járult.

Alfred Hitchcock a történelem egyik legnagyobb filmkészítője. Hosszú pályafutása során 53 játékfilmet rendezett, filmtörténetet írt az olyan filmjeivel, mint az Észak-Északnyugat (1959), a Hátsó ablak (1954) és a Gyilkosság telefonhívásra (1954). Míg nagy filmművészeti tehetsége közismert, életének egy másik aspektusa kevésbé: a hithez való visszatérése.

Mielőtt a világ egyik legnagyobb rendezője lett volna, Alfred Hitchcock Londonban élt, egy katolikus családban nevelkedett, ahol megtanulta a hit fontosságát. Édesanyja többek között azt tanította neki, hogy minden este tartson lelkiismeretvizsgálatot, és hetente gyónjon. Alfred Hitchcock 11 éves korában a londoni St Ignatius College-ba, egy katolikus iskolába került, ahol a diákok a tanórák előtt szentmisén vettek részt, és minden nap volt hittanóra. Azonban pályafutása elején Hitchcock felhagyott a vallásgyakorlással. Az 1920-as évektől kezdve káprázatos sikereket ért el, és ez gyorsan háttérbe szorította Istent. A két világháború között számos díjat és kitüntetést is kapott, majd 1939-ben szülőföldjét Hollywoodra cserélte.

A hithez való visszatérés

Míg némely életrajzírók szerint Alfred Hitchcocknak nem volt hite, egy amerikai jezsuita pap, Mark Henninger atya ennek az ellenkezőjét állította egy, a Wall Street Journalban 2012-ben megjelent cikkben. Ez a pap gyakran meglátogatta a rendezőt élete utolsó hónapjaiban, 1979-ben és 1980-ban is. A találkozás egy másik pap, Tom Sullivan atya révén jött létre, aki ismerte Alfred Hitchcockot. Egy alkalommal, amikor Sullivan atya éppen készült menni a rendezőt gyóntatni Bel Air-i otthonában, felajánlotta jezsuita társának, hogy kísérje el, és celebrálják ott együtt a misét. Henninger atya habozás nélkül elfogadta a meghívást.

„Azon a szombaton, amikor beléptünk a nappaliba, észleltük, hogy Alfred Hitchcock épp elszundított, ezért Tom gyengéden megrázta. Hitchcock felébredt, körülnézett, kezet csókolt Tomnak, és megköszönte, hogy eljöttünk. Utána még beszélgettünk egy kicsit. Aztán a nappaliból a folyosón keresztül az irodájába sétáltunk” – meséli. – „Ott voltak előttem A madarak, a Pszicho, az Észak-Északnyugat és más filmforgatókönyvek bekötött kötetei. A feleségével, Almával részt vettek a misén, amit az otthonukban együtt celebráltunk.”

Alfred Hitchcock már hosszú ideje eltávolodott az egyháztól, amit az is bizonyított, hogy a misén a régi rítus szerint, latinul válaszolt. De ahogy egészségi állapota romlott, ismét közelebb került a hithez. Azon a szombat délutánon Henninger atyát az lepte meg a legjobban, ahogyan Hitchcock reagált, miután Krisztus testét fogadta: „A legfigyelemreméltóbb dolog az volt, hogy áldozás után csendben sírt, könnyek folytak végig az arcán”.

Henninger és Sullivan még körülbelül egy évig rendszeresen látogatták Alfred Hitchcockot. Majd 1980-ban a rendező elhunyt, temetését a Beverly Hills-i Good Shepherd (Jó Pásztor) katolikus templomban tartották. „Hogy mi volt az oka annak, hogy Alfred Hitchcock ragaszkodott ahhoz, hogy Tom Sullivan járjon hozzá, nem volt világos számunkra, és talán a számára sem volt világos” – magyarázza Henninger atya. – „De valami suttogott a szívében, a látogatások pedig egy mély emberi vágyra, valódi emberi szükségletre válaszoltak. […] Azt gondolom, hogy a halállal szembenézve az embernek végül megadatik a tisztánlátás képessége azokkal az igazságokkal szemben, amelyek azelőtt évekig hiányoztak. Azt hiszem, hogy a megbékélés keresése azzal az Istennel, akit ismertünk és aki megbocsát nekünk, mélyen emberi vágyakozás” – és valószínűleg ez volt Alfred Hitchcock vágya is élete végén.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    naja a határhelyzetekben megmutakozó Lét=Jóteremtö. Naja az jó és szép. Azonban csak akkor akar megmutakozni, ha az valakit érdekel. Amikor valaki bajban van akkor “hozzámenekül”, mert ugye máshoz nem lehet, mert más ami nem öbelöle részesül azt onnan lehet felismerni, hogy az nem letezik…
    Minden embernek vannak emlékei a paradicsomi állapotról. Az édenkertröl ahová az ember teremtetett. Ne kenjük csakis a szegény asszonyra “Éva” héberül “Ḥawwāh”-ra és az asszonyokra az “Ösbün=az Istennek való ellentmondás-lehetösége” okát. A paradicsomi állapotot mindig létrehozhatjuk magunk körül-ha nem-is a teljes-büntelenséget, de a bün elkerülésének boldogitó szándéka, a 10 parancsaolat magasratrtása már a leglegleg-jobb földi-boldogság forrása lehet annak aki ezt akarja…Szép ha valaki “menekül az Isten felé a halál és egyéb bajok elöl, de….De sokkal jobban jár az aki soha sem téveszti Öt szeme-elöl. Mert nyugodtan, kellemesen, örömmel telnek napjai. Mindenért hála´t ad a Jóteremtönek. A jósorsáért és ha éppen olyan jön akkor a rossszsorsáért is. Tudja, hogy mindenben van valami jó (is). Ujjong és táncol a lelkem megválto Istenemben. Mert tudom, hogy Ö jó és nekem jót akar- ezért igyekszem a barátja és társa lenni. A teremtésben. Sokkal jobb annak a sors aki Isten jelenléteében és az ö parancsai szerint akr élni. Mert már itt metapasztalja a mennyek lecseppent pillantait és majd rádásnak pedig az örök boldogságot.
    “Hozzád sohajt a lélek Urunk, hozzád hiv az igaz szeretet, Istenhez száll dicsérő imánk, s ha van bennünk igaz akarat, Istentől száll a béke reánk.” Láasd: Szent Vagy Uram=katolikus misénekkönyv 223-as éneke.