Michel Aupetit párizsi érsek szentbeszéde június 14-én a párizsi Saint-Germain l’Auxerrois templomban
Ma az Oltáriszentséget ünnepeljük, Urunknak, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, amelyet azért adott, hogy nekünk életünk legyen. Több mint két hónapig kellett nélkülöznünk ezt a csodálatos szentséget, amely az élet forrása a számunkra. Teljes szívemből remélem, hogy ez a hiányérzet mindannyiótokból mély frusztrációt váltott ki, és vágyat ébresztett bennetek arra, hogy gyakrabban jöjjetek szentmisére.
Ezt a szentséget a Jelenlét szentségének is lehetne nevezni, mert benne van jelen valóságosan Isten. Mivel Isten valóban jelen van a misén, eléggé csodálkozom azon, hogy egyesek azt mondják nekem, mennyire praktikusak voltak a televízióban közvetített misék, és tulajdonképpen nincs is kedvük visszajönni a személyes jelenlétet megkövetelő misékre, még ha jó egészségnek is örvendenek. Vajon ez azt jelenti, hogy nem hisznek Jézus szavában: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van”? (Jn 6, 54)
Az ember nem úgy megy misére, mint egy moziba, nem azért megy, mert éppen kedve támadt. Azért megyünk misére, mert szeretjük Jézust, mert hisszük a szavait, és mert a remény arra ösztönöz bennünket, hogy minden szentáldozásnál elfogadjuk Tőle az örök életet.
Mindazok után, ami velünk történt, azon tűnődöm, hogy hiszen Isten maga is dolgozhatott volna távmunkában. Végül is a kegyelem a magasságos egekből is érkezhetett volna hozzánk. Mi sem lett volna könnyebb a számára. Szép nyugodtan ott maradt volna a mennyei számítógépe mögött, és úgy osztogathatta volna életet adó ajándékait, mint a lángoló erdőre vizet árasztó repülőgép.
A megtestesülés azt mutatja, hogy Isten jelenlévővé teszi magát az emberek között. Ha az Ige egy lesz közülünk, az azért van, hogy valódi kapcsolatunk legyen vele. A Biblia embere mindig azt kereste, hogy láthassa Istent, de ezt nem tudta elérni: „Senki nem láthatja Istent anélkül, hogy meg ne halna”. Végül Isten úgy válaszolt erre a kérésre, hogy közénk jött, hogy megossza velünk a földi létet. De milyen áron?
Félünk attól, hogy elkapjuk a koronavírust, ha misére jövünk? Hát igen, a jelenlét mindig kockázatos… Ez bizony így van. Elég, ha Urunkra, Jézus Krisztusra tekintünk, aki vállalta a kockázatot, hogy eljöjjön, megossza velünk az életet, hogy megmentsen bennünket, és aztán gonosz emberek által megkínzottan, egy kereszten végezte be életét és úgy halt meg, mint egy rabszolga.
Igen, Isten kockázatot vállalt a jelenlétével. Jézus ténylegesen meghalt, hogy megmutassa nekünk, a halál nem az élet legutolsó szava. Csak átmenet az isteni élet felé, az örök élet felé. Ő azért jött, hogy ezt tudassa velünk, nekünk adva táplálékul Szent Testét és Vérét. Jussanak eszünkbe Jézus szavai: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10, 28)
Isten tényleges, valódi jelenléte közöttük az ő szeretetének a jele. Az Eucharisztia a szeretet eledele, mint ahogyan az édesanya teje is a szeretet tápláléka a gyermeke számára. Isten annyira szeret bennünket, hogy jelenlévővé teszi magát, és belénk költözik, hogy megváltoztasson minket, önmagához hasonlatossá alakítson. Az Eucharisztia valóban a szeretet szentsége.
És vajon bennünk van elegendő szeretet iránta, hogy mi is a tényleges jelenlétünkkel válaszoljunk neki?
+Michel Aupetit, Párizs érseke
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: paris.catholique.fr
