A Szentatya februárban előszót írt egy öregkorról szóló könyvhöz – teljes szöveg
Igaz, hogy megöregszünk, de nem ez a probléma: inkább az, hogy hogyan öregszünk meg…
Közzétesszük azt az előszót, amelyet a néhai Ferenc pápa február 7-én írt Angelo Scola bíboros nyugalmazott milánói érsek olasz nyelvű könyvéhez, amelynek címe: Új kezdetre várva. Elmélkedés az öregkorról (Nell’attesa di un nuovo inizio. Riflessioni sulla vecchiaia). A kötet, amelyet a Vatikáni Kiadó jelentet meg, április 24-től, csütörtöktől lesz kapható a könyvesboltokban.
Ferenc pápa előszava
„Érzelmektől eltelve olvastam ezeket az oldalakat, amelyek a püspökségben szeretett testvérem Angelo Scola gondolatait és szeretetét tükrözik. Ő több fontos szerepet töltött be az Egyházban, például a Pápai Lateráni Egyetem rektoraként, később Velence pátriárkájaként, majd Milánó érsekeként.
Mindenekelőtt mély hálámat szeretném kifejezni neki ezért az elmélkedésért, amelyben a személyes tapasztalat és a kulturális érzékenység olyan módon egyesül, amellyel eddig alig találkoztam. Az egyik – a tapasztalat – megvilágítja a másikat – a kultúrát, a második pedig tartalmat ad az elsőnek. Ebben az örömteli összefonódásban az élet és a kultúra gyönyörűen kivirágzik.
Ne vezessen félre bennünket a könyv rövidsége: nagyon tömény oldalakról van szó, amelyeket újra és újra el kell olvasni. Angelo Scola elmélkedéseiben néhány olyan gondolatot találtam, amely különösen egybecseng azzal, amit a saját tapasztalataim is megtanítottak nekem. Angelo Scola az öregkorról beszél, az ő öregkoráról, amelyről lefegyverzően intim módon szól: „Hirtelen gyorsasággal tört rám, és sok tekintetben váratlanul.”
Már abban a szóválasztásában is, amivel saját magát „öregként” jellemzi, azonos hullámhosszra kerültem a szerzővel. Valóban, nem szabad félnünk az öregkortól, nem szabad félnünk attól, hogy vállaljuk az öregségünket, mert az élet az élet, és ha a valóságot cukormázzal öntjük le, az az igazság elárulását jelenti. Hálásnak kell lennünk Scola bíborosnak azért, mert visszaadta a túl gyakran bántónak tartott kifejezés büszkeségét.
Az „öreg” szó ugyanis nem jelenti azt, hogy „eldobandó”, ahogy azt a selejtezés értéktelen kultúrája érezteti néha velünk. Ezzel szemben azt mondani, hogy öreg, ezeket jelenti: tapasztalat, bölcsesség, tudás, belátás, komolyság, odafigyelés, lassúság… Mind olyan értékek, amelyekre igazán nagy szükségünk van!
Igaz, hogy megöregszünk, de nem ez a probléma: inkább az, hogyan öregszünk meg. Ha az életünknek ezt a szakaszát kegyelemként éljük meg, nem nehezteléssel; ha köszönettel és hálával elfogadjuk azt az időt (még ha hosszú is), amely során tapasztaljuk fogyatkozó erőnket, a test gyakori fáradtságát, azt, hogy a reflexeink már nem úgy működnek, mint fiatal korunkban, nos, akkor az öregkor is életünk olyan korszakává válik, amely – Romano Guardini szerint – igazán gyümölcsöző és jóságot sugárzó.
Angelo Scola kiemeli a nagyszülők emberi és társadalmi értékét. Én is gyakran hangsúlyoztam, milyen alapvető fontosságú a nagyszülők szerepe a fiatalok kiegyensúlyozott fejlődése, és végső soron egy békésebb társadalom szempontjából. Ugyanis a példájuk, a szavaik, a bölcsességük képes beoltani a fiatalokba a távlatos látásmódot, a múltra való emlékezést, és a tartós értékekhez való ragaszkodást.
Társadalmaink tébolya közepette, amely gyakran a múlandóért rajong és egészségtelenül vonzódik a külsőségekhez, a nagyszülők bölcsessége igazodási ponttá válik, rávilágít a bizonytalanra és utat mutat az unokáknak, akik ezekből a tapasztalatokból valami különlegeset nyerhetnek a mindennapi életükhöz.
Azok a szavak, amelyeket Angelo Scola az öregedéssel gyakran együtt járó szenvedés témájának, és következésképpen a halálnak szentel, értékes drágakövei a hitnek és reménynek. Ennek a püspök testvérnek az elmélkedésében Hans Urs von Balthasar és Joseph Ratzinger teológiáját hallom visszhangozni – azt a teológiát, amit „térden állva”, imádságban és az Úrral folytatott párbeszédben elmélyülve dolgoztak ki.
Ezért mondtam korábban, hogy ezek az oldalak Scola bíboros gondolataiból és szeretetéből születtek: nem csak a gondolatból, hanem érzelmi dimenzióból is, amelyre a keresztény hit utal, mivel a kereszténység nem annyira intellektuális tevékenység vagy erkölcsi kérdés, hanem inkább egy személy iránti ragaszkodás, az iránt a Krisztus iránt, aki eljött hozzánk és úgy döntött, hogy barátainak nevez bennünket.
Angelo Scola írásának éppen a befejezése, az őszinte vallomása arról, hogyan készül a Jézussal való végső találkozásra, ad számunkra vigasztaló bizonyosságot: a halál nem mindennek a vége, hanem valaminek a kezdete. Ez egy új kezdet, amint erre a cím bölcsen rávilágít, mert az örök élet, amelyet azok, akik szeretnek, már a Földön a napi feladatok közepette kezdenek megtapasztalni – valami olyasmi kezdete, ami soha nem ér véget. És pontosan ezért beszélünk új kezdetről, mert valami olyat fogunk megélni, amit addig még soha: az örökkévalóságot.
Ezekkel az oldalakkal a kezemben szeretném ugyanazt a gesztust megismételni, amelyet a pápaság fehér öltözetét felöltve tettem a Sixtus-kápolnában: átölelem nagy tisztelettel és szeretettel Angelo testvéremet – most már mindketten idősebbek vagyunk, mint azon a napon, 2013 márciusában. De még mindig egyesít bennünket a mi szerető Istenünk iránti hála, aki életet és reményt nyújt nekünk életünk minden szakaszában.”
Vatikánváros, 2025. február 7.
Fordította: Demény Anna
Forrás: Aleteia
