A szelídek és a föld

A mai evangéliumban a hegyi beszédet olvassuk, Jézus szavait a nyolc boldogságról. A harmadik jézusi állítás: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Nem vagyok teológus, egyszerű keresztényként, idézetek segítségével, próbálom megfogalmazni, mit is jelent nekem ez a néhány szó.

Valamennyien ismerjük a jézusi intelmet: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek.” A szelídek tehát a Megváltó példáját követik egy olyan világban, ahol a föld már nem az a föld, amelynek lennie kellene. Idéznem kell Pilinszky János egyik híres versét:

Nem föld a föld.
Nem szám a szám.
Nem betű a betű.
Nem mondat a mondat.

Isten az Isten.
Virág a virág.
Daganat a daganat.
Tél a tél.
Gyűjtőtábor a körülhatárolt
bizonytalan formájú terület.

A huszadik század iszonyatos ténye, a lágervilág tapasztalata áll a vers hátterében. Jelenits István több mint harminc évvel ezelőtti verselemzésében rámutatott arra, hogy a föld szónak mi a jelentése Pilinszky világában:

„A föld nem az többé, aminek lennie kellene. Nem találkozási helye Istennek és embernek.”

A korábban soha meg nem tapasztalt iszonyat világában a föld olyan hely, ahonnan az ember száműzte az Istent; a betű, a szám érvényét vesztette. S a mondat is, ami a kommunikáció eszköze – nem érkezik már valódi mondat, az igazi párbeszéd megszűnik.

Hányszor tapasztaljuk, hogy két ember „elbeszél” egymás mellett, mert a szavak jelentése is föloldódott. A hazugság nyelve nem érti a szeretet nyelvét. Hányszor éljük ezt meg személyes kapcsolatainkban! Az én életemben is volt olyan ember, aki a hazugság, a hamisítás, a rágalom nyelvét beszélte, „legyőzni” akart, nem megérteni, miközben arról panaszkodott, hogy nincs köztünk beszélgetés. Idézem ismét Pilinszky Jánost – egyik, közel hatvan évvel ezelőtti cikkének néhány mondatát:

„A hazugság nem elég, hogy vétek, de egyenesen az a fajta bűn, mely tájékozódásunk normáit kuszálja össze. Az a merénylő, ki legelőször a világosságot oltja ki, az órákat állítja meg, az iránytűt töri szét, hogy azután ’szabadon’ dolgozhassék.

Szabadon? A szabadság, amit a hazugság szül, egyedül a zűrzavar szabadsága lehet. A pánik szabadsága.

Isten nyolcadik parancsa az Újszövetség tükrében beláthatatlan méretű stratégiai térképévé tágul egy ütközetnek, melyben a rend küzd a zűrzavar, az önzetlenség az önzés, az igazság a hamisság ellen az emberiség legalapvetőbb érdekeinek a megvalósításáért. Mivel azonban a hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen. Tartalmára hogyan is cáfolhatna rá természete? Győzelme a szelídekre vár és a türelmesekre.

Az igazság sorsa fölött maga az Isten virraszt.”

A szelídek képviselik az isteni törvényeket, ezért ők az örökösei annak földnek, amely Istentől megszentelt föld. Mert ezt, a valódi földet eltörölni nem lehet. Az isteni parancsokat tagadó ember, akit az önzés, a másik ember megalázása, megnyomorítása irányít, csak ideiglenes győzelmet arathat. Székely Magda nagyon szépen fogalmazott híres négysorosában:

A másik gyorsabb. Övé a vita.
Érveit könnyű váltogatnia.
De folytonos diadala felett
vár irgalommal az egyetlen egy.

Márton Áron egyik, 1934-ben elhangzott beszédében mondta:

„Csak az Ő utánzása, az Isten országa törvényeinek megtartása, komolyan vétele, a szeretetnek és a szelídségnek nagyobb megbecsülése és gyakorlása hozhatja meg a föld nyugodt bírását. /…/

A saját földjén hontalanná lett embernek a nyomorúsága, létünknek a kínzó bizonytalansága akkor enyhül, ha Szent Ferenc lelkülete tért hódít, ha jobban érvényesül az egymás megbecsülése, őszinte szeretete, az érdekek becsületes védelme, s a szelídség.”

Azt gondolom, mai világunkban nagy szükség lenne a szelídség gyakorlására. Amikor – hogy Pilinszky fentebb idézett szavaira utaljak – hazugsággal, hamissággal találkozik az ember, nehéz szelídnek, türelmesnek maradni. Lobbanékony ember vagyok én is, mint oly sokan. Nehéz feladat ezt a hibát legyűrni. Az én életemben is volt olyan ember – említettem előbb -, aki a hazudozást, a rágalmazást profi módon művelte, s párbeszéd helyett a hamisság monológját választotta. S olykor bizony indulatba jöttem, kemény szavakkal vágtam vissza – ami igazából, ma már tudom, nekem ártott. Sokszor eszembe jut Ancsel Éva egyik mondata:

„Föl ne panaszold, hogy megbántottak, mert tövig nyomják beléd a kést, amivel eredetileg talán csak megkarcolni akartak – esetleg próbaként, hogy szó nélkül megállod-e.”

Igen, ez praktikus tanács, amikor az ember könyörtelenséggel, embertelen viselkedéssel találkozik. De van valami, ami sokkal fontosabb. Azt hiszem, a hazug, bántó, sértő szavak és mondatok túltengésének földjén jó megfogadni Robert Sarah bíboros tanácsát:

„A földön egyedül azt a csöndet kell keresni, amely Istenhez tartozik. Mert egyedül csak Isten csöndje győzelmes. Krisztus halálának csöndje egy kis időre nyomasztó volt, de életet szült.”

Azt gondolom, a szelídek csöndje is életet szül. Ezt a csöndet kell tanulni. Ez a csönd azt szolgálja, hogy a föld valóban az a föld legyen, Isten és ember találkozásának helyszíne. Olyan hely, ahol Isten országának a törvényei uralkodnak.