A nagyböjti időszakban fedezzük fel újból keresztségünk gazdagságát – Leó pápa homíliája
Nagyböjt első vasárnapján, a Termini pályaudvar közelében lévő Jézus Szent Szíve plébániatemplomban bemutatott szentmisén XIV. Leó pápa mélyreható elmélkedést tartott a Nagyböjt jelentéséről és a keresztség kegyelméről, amely elkíséri egész életünket, Jézus követésére ösztönöz és maradéktalanul tiszteletben tartja szabadságunkat.
A társadalmi sokszínűséget tükröző közösség számára mondott homíliájában a Szentatya arra mutatott rá, hogy igazi szabadságunk akkor valósul meg, amikor „igent” mondunk Istennek, szabadságunk ugyanis az Isten és a felebarátok szeretetében találja meg végső beteljesedését.
A hamvazás szertartásával néhány nappal ezelőtt megkezdődött Nagyböjt egy intenzív liturgikus időszak, amely lehetőséget kínál számunkra, hogy újra felfedezzük keresztségünk gazdagságát, és Jézus megtestesülésének, halálának és feltámadásának köszönhetően teljesen megújult lényekként éljünk – kezdte homíliáját Leó pápa, majd elmélyítette Nagyböjt első vasárnapján a Teremtés könyvéből elhangzott olvasmány és a Jézus megkísértéséről szóló evangéliumi szakasz tanítását.
Párbeszédben egymással az olvasmány és az evangélium hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy ismét felfedezzük a keresztség ajándékát, mint kegyelmet, amely találkozik szabadságunkkal – fejtette ki szentbeszédében a pápa. A Teremtés könyvének elbeszélése, amely visszavezet minket teremtményi állapotunkhoz, elsősorban nem egy tilalom, hanem inkább egy kapcsolat lehetősége a teremtmény és Teremtője között. Az ember ugyanis szabad akarattal rendelkezik, hogy elismerje és befogadja a Teremtő másságát, aki elismeri és befogadja a teremtmények másságát. A kígyó éppen ezt akarja megakadályozni, azt sugallva, hogy minden különbséget el lehet törölni a teremtmények és a Teremtő között. Azzal az illúzióval csábítja el a férfit és a nőt, hogy ha birtokukba veszik azt, amit őszerinte Isten meg akar tagadni tőlük, akkor olyanok lesznek, mint Isten. Leó pápa megállapította, hogy a Teremtés könyvének ez a leírása egy felülmúlhatatlan remekmű, amely a szabadság drámáját ábrázolja.
Az evangéliumi szakasz, Krisztus megkísértésének jelenete alapvetően arra az ősi dilemmára ad választ, amely felteszi a kérdést: megvalósíthatom-e életemet a maga teljességében, ha „igent” mondok Istennek? Vagy ahhoz, hogy szabad és boldog legyek, meg kell szabadulnom Őtőle? Leó pápa arra mutatott rá, hogy Jézus felfedi valódi emberségét, feltárja az embert önmaga számára. A Szentatya idézte a Gaudium et spes zsinati konstitúció tanítását, miszerint „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán (GS, 22). Isten Fia, aki szembeszáll az ősi ellenség csábításaival, megmutatja nekünk az új embert, a szabad embert, a szabadság megnyilvánulását, amely akkor valósul meg, amikor „igent” mondunk Istennek.
Ez az új emberiség a keresztelőkútnál születik meg – hangsúlyozta Leó pápa, arra buzdítva, hogy ebben a nagyböjti időszakban ismét fedezzük fel a keresztség kegyelmét, a bennünk lakozó élet forrását, amely dinamikusan elkísér bennünket, maradéktalanul tiszteletben tartva szabadságunkat. A pápa kifejtette, hogy a keresztség dinamizmusa nem korlátozódik a szertartás tér- és időbeli kereteire, hanem a szentségben kapott kegyelem szüntelenül elkíséri egész életünket. Egy benső hang, amely arra ösztönöz, hogy váljunk hasonlóvá Jézushoz és felszabadítja szabadságunkat, hogy az az Isten és a felebarátok szeretetében találja meg végső beteljesedését.
A keresztségnek ez a kapcsolati természete arra hív, hogy barátságban éljünk Jézussal, és belépjünk az Atyával való közösségébe. Ez képessé tesz bennünket arra is, hogy hiteles közelséget éljünk másokkal, olyan szabadságot, amely az ördög javaslatával ellentétben nem a saját hatalmunk keresése, hanem az önátadó szeretet, amely mindannyiunkat testvérekké tesz – tanította Leó pápa, majd idézett Szent Pálnak a Galatákhoz írt leveléből, miszerint „Nincs többé zsidó, vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban” (Gal 3,28).
A Szentatya homíliájában ezután felidézte elődjét, XIII. Leó pápát, aki arra kérte Bosco Szent Jánost, hogy éppen ezen a helyen építse fel a Jézus Szent Szíve templomot, mert megérezte ennek a helynek a központi jelentőségét a Termini pályaudvar mellett, a város egyedülálló útkereszteződésében, amely az idők folyamán még fontosabbá vált.
Leó pápa örömmel állapította meg, hogy a plébánia közösségével való találkozás során különleges összetartást tapasztalt meg tagjai között, majd sorra vette a térség kihívásait: a városrészben számos a fiatal egyetemista, sokan ingáznak munkájuk miatt, vagy éppen munkát kereső bevándorlók. A fiatal menekülteket a szomszédos épületben fogadják be és a szalézi szerzetesek kezdeményezésére találkozhatnak hasonló korú olasz társaikkal, lehetőségük nyílik, hogy integrációs projekteket valósítsanak meg, számos hajléktalan pedig a közeli Caritas épületében talál menedéket. A Szentatya utalt korunk ellentmondásaira, amelyek megnyilvánulnak a térség mindössze néhány méteres körzetében: a kényelmesen utazók, szemben a hajléktalanokkal, a jóságban rejlő hatalmas lehetőségek, szemben a rohamosan terjedő erőszakkal, a becsületes munkavégzés iránti vágy, szemben a kábítószer-kereskedelemmel és a prostitúcióval.
„A ti plébániátok feladata, hogy gondoskodjon ezekről a valóságokról, hogy a térségben az evangélium kovásza, a közelség és a szeretet jelképe legyen” – hangzott a pápa buzdítása, majd a Szentatya köszönetét fejezte ki a szalézi szerzeteseknek fáradhatatlan munkájukért, arra biztatva mindenkit, hogy továbbra is legyenek környezetükben a fény és remény kis lángjai.
Homíliája végén XIV. Leó pápa a Segítő Szűz Máriához fohászkodott: támogasson bennünket utunkon, erősítsen meg bennünket a kísértés és megpróbáltatás pillanataiban, hogy teljes egészében, maradéktalanul megéljük Isten gyermekeinek szabadságát és testvériségét.
Forrás: Vatican News
