A német külügyminisztérium kérésére a G7-találkozó idejére a münsteri Friedenssaalból eltávolították a közel 500 éves feszületet.
„Az Annalena Baerbock zöldpárti miniszter által vezetett külügyminisztérium kérésére a G7-találkozó idejére eltávolították a münsteri városháza tanácsterméből a közel 500 éves keresztet” – erősítette meg a híreket november 3-án Münster városa a Westfälische Nachrichten újság kérdésére. A külügyminisztérium azzal indokolta a kérést, hogy “a találkozón különböző vallási hátterű emberek vesznek részt. Ilyen kérés a város vezetése szerint még soha nem érkezett” – jelentette a napilap kissé ingerülten. Az újság szerint a kereszt az 1540-es évekből származik, és minden városi képviselő a kereszt előtt tesz esküt, kivéve azokat, akik az “Isten engem úgy segéljen” kiegészítést nem hajlandók elmondani.
Az események két szempontból is elgondolkodtatóak. Az első, hogy noha a német külügyminisztérium szóvivője kérdésre válaszolva azt állította, hogy Baerbock külügyminiszter nem tudott az eltávolításról, a döntést nem vonták vissza, de nem is minősítették. Ez pedig egyértelműen azt jelzi, hogy a döntés a német külügyminisztérium, ezzel pedig a német állam hivatalos álláspontját tükrözi. Annak a német államnak az álláspontját, amely kijelentései szerint a másokkal szembeni toleranciát, a mások elismerését és a velük való párbeszédet szorgalmazza. A valóságban azonban, ha a hivatalos kommunikáció valódiságát vizsgáljuk, akkor a szavakból csak a megvetés, az intolerancia, és – a kath.net egyik cikkírójának, Martin Lohmannak a megfogalmazását idézve – „mondjuk ki nyíltan, a tiszta gyűlölet árad, még a legjobb esetben is a más hitűek és a mások hitének megvetése”.
A kereszt eltávolítása pontosan ugyanaz a jelenség, mint az, ami pár hete izgalomban tartja a közvéleményt, az egykori berlini császári palotán található bibliai idézet letakarása. A szintén zöldpárti Claudia Roth és párttársai „elnyomó jellegűnek” tartják a bibliai verset: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban”, hiszen „nincs üdvösség senki másban, mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk”. Szándékaikkal végső soron Isten fölé akarják helyezni magukat, miközben természetesen nyomokban sincs meg bennük a hatalmasok nemes és elvárható alázata. Ez pedig a történelem folyamán még soha nem volt veszélytelen.
Az állam és ideológiájának egyre erősödő térhódítása ugyanakkor megmutatja a püspökök védtelenségét és tehetetlenségét is. A Kultúrharc, azaz Bismarck idején a politikai hatalomnak erős és bátor hitvalló püspökökkel volt dolga, akik, ha kellett, az egyház érdekében akár a börtönt is vállalták. Manapság a püspökök egy része inkább a palotájukban várja a vihar elültét. Szerintük még a Münsterben történtek ellenére sincs itt az ideje a külügyminisztérium elleni határozott fellépésnek. Az egyház részéről a kormány felé mindössze egy gyenge tiltakozó jegyzékre futotta, holott jó lett volna egy elismerő és bátorító szó a tiltakozásukat kifejező hívek irányába is. Mint ahogy az élet védelméért kiálló és tüntető emberek a legjobb esetben is évente csak egy-egy köszönő szót kapnak.
„Meglátjuk, hány keresztet, bibliai verset és szentképet kell még ahhoz eltüntetni ahhoz, hogy a püspökök rájöjjenek, hogy a politikai fősodorral való összeborulás tévút” – hívja fel a figyelmet a kath.net másik neves cikkírója, Peter Winnemüller.
