felnott serdulokori keresztelkedok statisztika 2025

A francia katolikus egyház újabb hullámról számol be: nő a felnőtt és serdülőkori keresztelkedők száma

2025-ben a Katolikus Egyház újabb erőteljes emelkedést regisztrált a felnőttek (45%) és a serdülőkorúak (33%) megkeresztelésének terén, a 25 év alattiak számának egyértelmű növekedése mellett – derül ki a Francia Püspöki Konferencia (CEF) csütörtökön közzétett felméréséből.

A felmérés szerint, a húsvétkor megkeresztelendő felnőttek száma 45%-kal emelkedett az elmúlt évhez képest: a katekumenek, keresztelésre jelentkezők száma 10.384. Tizenhárom egyházmegyében, vidékiekben és városiakban egyaránt, több mint kétszeresére nőtt a megkeresztelt felnőttek száma.

Figyelemre méltó, hogy “a 18-25 évesek görbéje a 26-40 évesek görbéje fölé emelkedett”. Miközben a diákok, egyetemi hallgatók aránya növekszik, “a nép köreiből származó katekumenek (munkások, technikusok és alkalmazottak) továbbra is többségben vannak” – emeli ki a felmérés.

A katekumenek fele keresztény hagyományokkal rendelkező családból származik, de „meg­figyelhető az elmúlt években azoknak a számának növekedése, akik vallási hagyományok nélkülinek mondják magukat” – teszi hozzá a jelentés.

Ennek a növekedésnek több oka is van: „az emberek keresik az okokat a reménykedésre” és a „kapaszkodási pontokat ” – mondta egy sajtótájékoztatón Catherine Chevalier, a CEF keresztény élet támogatásáért felelős vezetője, utalva egyúttal a „közösséghez tartozás vágyára” is.

Összehasonlításképpen: a katolikus egyház 2023-ban összesen 194.000 embert keresztelt meg.

A 11 és 17 év közötti tizenévesek körében a felmérés több mint 7400 keresztelést regisztrált, ami 33%-os növekedést jelent (az összehasonlítható egyházmegyei számok alapján). Ennek 35%-a fiú, 65%-a pedig lány.

“A 15-25 évesek generációja ma valóban mozgásban van” – mondja Catherine Lemoine, a CEF serdülőkorúakkal foglalkozó delegáltja. “Sokkal szívesebben beszélnek a hitükről. A közösségi hálózatok is ösztönzőleg hatnak erre, és aktívan részt vesznek a hitükben, saját kezdeményezésükre, maguktól járnak misére”.

A fiatalok érdeklődése már hamvazószerdán is érzékelhető volt, „amikor olyan fiatalok is megjelentek a plébániákon, akik eddig idegenek voltak a plébánosok számára” – tette hozzá Chevalier asszony.

A fiatalok megújult érdeklődését fogja előreláthatóan jelezni a Párizs környéki Ile-de-France régióban élő fiatalok „Frat” nevet viselő évenkénti zarándoklata, amely április 12. és 17. között várhatóan rekordszámú, 13.500 középiskolás diákot gyűjt össze Lourdes-ba.

Az élénkülés ellenére az egyház számára az jelenti a nagy kihívást, hogy ezeket az újonnan érkezőket a keresztség után is megtartsa. “Van egy nagy kihívás ebben a számunkra”, és “mindent megteszünk ennek érdekében” – biztosított bennünket Chevalier asszony.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Info Chrétienne

Kapcsolódó tartalom

  • Napi ráhangoló: A „népszámlálás” bűne

    Évközi 4. hét, szerda 2Sám 24,2.9-17; Mk 6,1-6 „A nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: »Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.«” Ugyan miért bűn, hogy egy király népszámlálást tart, ahogy ezt minden király megteszi saját országában? Azért, mert szimbolikus…

  • Ima betegekért

    Urunk, Te vagy az Út: add, hogy mindennap a nyomodban járjunk.Nemcsak a testet, hanem a teljes embert segítve támogassuk a betegeket, hogy bizalommal járják földi útjukat a veled való találkozásig.Te vagy az Igazság: adj nekünk bölcsességet és tudatosságot, hogy megértsük és elfogadjuk az ember sorsának titkát, a Te akaratod szerint közeledjünk hozzá, és így fedezzük fel a gyógyulás lehetőségét. Te vagy az Élet: add, hogy hivatásunkkal az…

  • Az istenfélelem Lelke – Pünkösdi ráhangoló

    A nap kihívása Tudatosítsd, hogy már a keresztségben megkaptad Isten legkedvesebb és legnagyobb ajándékát, a saját Lelkét, a Szentlelket. Az Ő elvehetetlen örömét, barátságát és félelmét. Adj hálát ezekért a nap folyamán, amikor csak eszedbe jut. Pünkösdi ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva támogathat bennünket. Ha szeretné, hogy…

  • II. János Pál pápa gyönyörű imádsága a párizsi Notre-Dame-ban

    1980. május 30-át írtak. Szent II. János Pál ekkor ment először pápaként Párizsba. A Notre-Dame székesegyházban misézett, és egy csodálatos imádságot mondott a Szűzanyát és a Kisdedet ábrázoló szobor lábánál. „Szent helyen vagyunk, a Notre-Dame-ban. Elődeitek Isten anyjának szentelték fel ezt a káprázatos építményt, a gótikus művészet csodáját. Annak ajánlották, annak a tiszteletére szentelték, aki…

  • Vizsolyban jártam

    Nemrég három napot a Cserehátban töltöttem, és most először alkalmam volt elmenni Vizsolyba. Vizsoly – mosolyodik el az Olvasó -, hát persze, a vizsolyi Biblia! Ez a szókapcsolat mindenkinek azonnal eszébe jut. Ez a legrégebbi, teljes, magyar nyelvű Szentírás. És a szókapcsolaton túl még mi jut eszünkbe? Károli (Károlyi) Gáspár református lelkésznek, a fordítónak a…

  • 5 ok a gyónásra – Egy szerzetes feljegyzései

    Ferenc pápa azt mondja nekünk, hogy ne féljünk, és ne szégyelljünk gyónni. Hiszen a gyónásnál nem egy „szigorú bíróval találkozunk, hanem a végtelenül irgalmas Atyával”. Papként az egyik legnagyobb örömöm az, hogy a kiengesztelődés szentségében Isten végtelen irgalmasságának eszköze lehetek az emberek felé. Vannak, akik azt mondják, felszabadultan és megkönnyebbült szívvel távoznak, amikor ezt hallják:…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.