273. nap: Az Úrnak végzett munka

Korszak: Visszatérés

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged. Köszönjük jóságodat és szeretetedet felénk. Köszönjük a hívást, hogy részt vehetünk a te királyságod építésében. Köszönjük személyre szóló hívásodat a mi kis településünkön és az egész világon. Ez a te világod és te tettél minket oda, ahol most vagyunk. Arra a darab földre, ahol élünk, hogy gyönyörűvé tegyük neked. Ide tettél minket, hogy jobbá tegyük ezt a helyet, hogy elhozzuk a te jelenlétedet ide. Jelenléted velünk van, mert Szentlelked templomává tettél minket. Add, hogy a te akaratod, a te Szentlelked közvetítői legyünk! Segíts mindenkor, hogy a te lányaid és fiaid legyünk, akik elhozzák a fényedet, a szeretetedet, a reményedet, a kegyelmedet, az igazságodat, a könyörületességedet, a bátorításodat, a hangodat a mi kis környezetünkbe! Hogy a hangodat meghallják, az igazságod megvalósuljon és megnyilvánuljon, és a kegyelmedet megtalálják mások is! Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Kezdjük Zakariás könyvével. Micsoda ígéretek és próféciák jelennek meg a 14. fejezetben! Az „azon a napon…” kezdés sokszor szerepel, hogy mi is lesz azon a napon, az Úr napján, amikor eljön az ítélet, amikor az igazság megnyilvánul, amikor a béke helyreáll, amikor Isten megváltja az egész emberiséget. Egyre gyakrabban fogunk ilyeneket hallani, ahogy közeledünk az Újszövetséghez, s a Biblia végéhez a Jelenések könyvében. Kis előzetes lehet a 14. fejezet 6. verse a Jelenések könyvéhez: „Azon a napon nem lesz többé sem hideg, sem fagy. Csodálatos nap lesz – csak az Úr ismeri. Nem lesz nappal és nem lesz éjjel” (Zak 14,6-7). Nagyon hasonló dolgokat olvasunk a Jelenések könyvében is: „A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány” (Jel 21,23). Mindez igazság és kinyilatkoztatás – Isten ígérete, hogy mindent helyreállít. Akik Jeruzsálembe jönnek, azok megmenekülnek, de akik Jeruzsálem ellen harcolnak, azokat súlyos csapás éri. A tetteinkre fény derül és a prófécia végül is azt mondja, hogy azt kapjuk, amit megérdemeltünk. Mi azonban tudjuk, hogy Krisztusban ez nem teljesen így valósul meg. Krisztusban nem azt kapjuk, amit megérdemlünk. Magára vette a halált, amit megérdemeltünk. Magára vette a vádat, a szégyent, a bűnt, amit mi elkövettünk. Vagyis te és én nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk. És ez felfoghatatlan. 

Minden nap közelebb kerülünk a kinyilatkoztatás teljességéhez, vagyis az Újszövetséghez, Jézus Krisztushoz. Isten maga jött el a világba, értünk szenvedett, meghalt értünk, feltámadt értünk, ezzel megmenti az életünket. Elküldi nekünk a Szentlelket, így lehetővé teszi számunkra, hogy új életet élhessünk. Érdemes néha megállni, ahogy egyre közeledünk ehhez, hogy felismerjük, micsoda különleges dolgot fedezhetünk fel az életünkben, amit eddig nem ismertünk. Nem egy megszokott vagy átlagos esemény részesei vagyunk, hanem egy rendkívül különleges dolog résztvevői. 

Zakariás könyvének vége felé ezt olvassuk: „Azon a napon még a lovak csengőjére is ez lesz írva: »Az Úr szent tulajdona«” (Zak 14,20). A lovak csengője is az Úrnak lesz szentelve. Majd így folytatja: „Az Úr templomában pedig olyanok lesznek az edények, mint a csészék az oltár előtt” (Zak 14,20). Vagyis, ami szent, az még szentebb lesz. „Minden edény, ami csak Jeruzsálemben és Júdában lesz, a Seregek Urának szent tulajdona lesz” (Zak 14,21). Tehát ami átlagos és közönséges volt, az is szentté válik. 

Rendkívül különleges, hogy ami szent volt, az még szentebbé válik, és ami nem volt szent, az szentté lesz. Ezt teszi velünk Isten, így egyesít minket önmagával. Megszentel minket. Meg vagyunk hívva a megszentelt életre. 

Nehemiás könyve valószínűleg nagyon unalmas volt nektek. Biztos azt mondtátok, hogy „azt hittem már a végére értünk a sok névnek. Miért megyünk vissza megint a nevekhez?” Hát először is azért, ment benne vannak Nehemiás 3. fejezetében, másodszor pedig azért, mert sok mindent felfednek előttünk a nevek. Azt tanultuk, hogy Nehemiás az, aki újjáépíti a falakat, de valójában nem ő az. Először is, Isten keze van rajta, és valójában azt olvastuk, hogy ez egy csapatmunka volt, vagyis a családok nélkül, a nevek nélkül, akikről olvasunk, nélkülük nem épült volna meg a fal. Az ellenakciókkal együtt is, valamivel több mint ötven nap alatt építették újjá a Jeruzsálemet körülvevő falakat. És egyedi módon építkeztek. 

Istennek dolgoztak és Isten segítsége volt velük. Nehemiás nem egyedül dolgozott, hanem sok segítője volt, és minden ember kicsit másképp munkálkodott. Az elején olvastuk: „Eljasib, a főpap és testvérei, a papok nekiláttak, és fölépítették a Juh-kaput. Megerősítették gerendákkal, aztán elhelyezték a kapu szárnyait, zárait és sarkait, és folytatták az építést egészen a Hananeel-toronyig” (Neh 3,1). A főpap és a testvérei nem csak a Juh-kaput építették meg és a hozzá vezető utat. Messze tovább is haladtak.

Egy szemináriumban volt egy mondás, hogy ha a következő mondatot hallja a papnövendékektől a rektor, akkor azonnal távozniuk kell a papneveldéből. Ez pedig így hangzott: „Ezek a kezek a kehely tartására lettek alkotva, nem pedig a bőrkeményedésekre”. Soha senkitől nem lehetett hallani ezt a mondatot. Vagyis, bármikor, ha szükség van a kezünkre, azonnal használni kell őket, bármilyen fizikai munkát örömmel kell végeznünk. Nekem papként, de püspökként is jól esik a fizikai munka. Ettől még nem esik le a gyűrű az ujjamról, ahogy szokták mondani. Nehemiás könyvében a főpap és a testvérei az elsők, akik felkapják a szerszámokat és nemcsak építik a kaput meg a falat, hanem meg is szentelik azokat. Vajon hogyan szentelték meg a Juh-kaput? Nem a kapu volt a szent, de rájöttek, hogy amit most tesznek, a kapu és a fal építése szent dolog. Istennek szentelt munka. Ez az Isten akarata. Ha te vagy én együtt dolgozunk valamin, legyen az a templommal vagy az Úrral kapcsolatos tennivaló vagy bármi más szolgálat, akkor az megszentelt munka. Ha felismerjük, hogy meg vagyunk erre hívva, legyen ez bérszámfejtés, tanítás, szemétszedés vagy falépítés, akkor az a munka szent. Nehemiásnak is az Úr tette a szívére, hogy építtesse meg a falakat. Minden nap és minden, amit teszünk, lehet megszentelt dolog. Ezt teszi Eljasin főpap a testvéreivel. Megépítik a falat és ezzel megszentelik. 

Van egy érdekes rész a tekoai emberekről, akik szintén részt vettek a fal építésében. „Mellettük a tekoai emberek végezték a javítást. Előkelőik azonban nem hajtották nyakukat uraik szolgálatába” (Neh 3,5). Ők a javításokban dolgoztak, de nem hajtották nyakukat az Úr szolgálatába. Fogunk még róluk hallani később, mert ők több rész építésénél is jelen voltak Jeruzsálemben. 

Itt fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy te vagy én csinálunk-e olyan munkát, ami méltatlan hozzánk? Valójában nincs olyan munka, ami méltatlan. Minden munka az Istennek végzett szolgálat része. Emlékezzetek vissza a Teremtés könyvének első és második fejezetére. Mit csinál Isten? Alkot. Vagyis Isten dolgozik. Ezért nincs olyan munka, ami méltatlan lenne hozzánk, emberekhez, Isten képmásaihoz. Mindenfajta munka, amit teszel, valahogy Istennel kapcsolatos. Isten munkájának egyedi résztvevője vagy. 

Olvastuk, hogy voltak családok, ahol lányok is segítettek. „Mellette Hallohes fia, Sallum végezte a javítást lányaival, a jeruzsálemi kerület felének elöljárója” (Neh 3,12). Sallumnak talán nem voltak fiai és ezért ő a lányaival dolgozott. Csodálatos, hogy a lányaival építkezett. Később látjuk, hogy mindenki az otthonával szemben lévő kaput javította meg. Miért olyan különleges ez? Két oka is lehet. Ahogy kinéztek a házukból, mindenki azt a részt látta, ami vele szemben volt. Kérhetjük, hogy Isten hozza el az Ő fényét és igazságát a mi területünkre. Isten ide teremtett engem, én ezért a helyért vagyok felelős. Én a magam házáért és a családomért vagyok felelős, nem pedig máséért.

De hallottam más biblia-magyarázatot is erre. Lehet, hogy kicsinyességből vagy zsugoriságból javította mindenki csak a maga előtt a falat. Mint, amikor csak a házunk előtti havat lapátoljuk el, egy centivel sem többet… Lehet, hogy nem voltak eléggé nagylelkűek, nagyvonalúak, vagy nem volt elég szeretet bennük.

Bármelyik magyarázatot is nézzük, mindenképpen tanulhatunk belőle. Először is, biztosan azért a helyért vagyok felelős, ahová az Úr helyezett engem. Nem kell mindig más helyekre szaladgálnom. Persze aggódhatok más településekért is, de valószínűleg azokra nincs nagy befolyásom. Oda teszem az energiámat, ahol jobbá tudom tenni a dolgokat. Ennek van értelme. De lehet, hogy az Úr arra hív, hogy ne csak a saját kertemet ápoljam, hanem a szomszédomét is. Lehet, hogy nem csak a saját kocsibeállómat kell itt, Budapesten megcsinálnom, hanem a szomszédomnak is segíthetnék benne. Lehet, hogy a szomszédban lakó idősek háza előtt is elkotorhatom a havat. Vagy épp felszedhetem kis nejlonzacskóba mások kutyájának termékét az utcán, hogy senki se lépjen bele. Értitek, mire gondolok. Nincs pontos szabály erre, de ki kell emelni: Isten arra is hívhat, hogy ne csak a saját faladat építsd fel, hanem másoknak is segíts körülötted építkezni. 

Őszintén szólva én sem tudom előre, mikor melyik helyzet áll fenn. Csak azt tudom, hogy amikor odaérünk egy ilyen ponthoz, akkor meg kell kérdeznünk az Urat: „Uram, most annak van itt az ideje, hogy felemeljem a tekintetem, és másokról gondoskodjak? Vagy most azt mondod nekem: »Nem. Most egyszerűen csak azt a kis darabját tedd jobbá a világnak, ahová helyeztelek!«”

Ezt nem tudjuk automatikusan eldönteni.

Ezért szükségünk van Isten kegyelmére. Szükségünk van az ő meglátására, bölcsességére és vezetésére. Ezért imádkozunk. Én imádkozom érted. Őszintén mondom: minden egyes nap imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is és a hallgatótársaidról se feledkezz meg! Értük is imádkozunk.