264. nap: Prédikálják, de nem teszik
Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged. Köszönjük, hogy segítesz minket és velünk haladsz az úton. Milyen áldottak vagyunk a te vezetésed miatt, hogy kísérsz minket a kegyelmeddel és az igéddel. Kísérsz az igazságoddal, a szereteteddel és lépésről lépésre egyre jobban feltárod nekünk a szívedet. Segíts, hogy elfogadjunk téged, ahogy felfeded magad, mert ez nem is mindig könnyű. Segíts, hogy elfogadjunk téged, ahogyan vagy, és ne csak egy meghamisított képedet. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy megismerjünk és szeressünk téged, úgy ahogy te ismersz és szeretsz minket. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Egyre több példabeszéd, egyre több kérdés… Az utolsó fejezetekben Jézus szamárháton megy Jeruzsálembe, ahol pálmaágakkal üdvözlik és ezt mondják: „Hozsanna Dávid fiának!” (Mt 21,9). Mindez tehát, amit ma olvastunk, Jeruzsálemben történik, ahol az írástudók, a farizeusok és a szadduceusok is faggatják Jézust.
Számos példabeszédet hallottunk Jézustól, például a királyi menyegzőről. A király elküldi a meghívókat a fia menyegzőjére, minden készen áll, de senki nem jön. Sőt, elutasítják a meghívást. Ezek azok az emberek, akik olyanok, mint a farizeusok és az írástudók, akik nem akarják meghallani János tanítását. Nem akarnak hallgatni Jézus tanítására sem, aki azt mondja: „Elérkezett az Isten országa.” Aztán a példabeszédben mit tesznek a király szolgái? Összegyűjtik és beviszik a jókat és a gonoszokat is a menyegzőre. Végül egy rejtélyes jelenet van a példabeszéd végén: „Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult” (Mt 22,11). Nem tudott megszólalni és kidobták a menyegzőről. Mi pedig ezt kérdezzük: Ha mindenkit bevittek, a jókat és a rosszakat is az utcákról, a mellékutakról, akkor miért kellene szép ruhában lenniük? Miért lennének menyegzőre öltözve? De a menyegzői ruha csak egy szimbólum, igaz? Ez jelenti a szükséges feltételt az Isten országába való belépéshez.
Ebben az értelemben – bár ezt még tovább is tágíthatjuk – a menyegzői ruha azt a hozzáállást jelképezi, amely szükséges ahhoz, hogy valaki beléphessen Isten országába.
Attól, hogy az Egyházban találom magam, még nem jelenti azt, hogy keresztény vagyok, igaz? Valaki ezt így magyarázta: „Attól, hogy valaki egy templomban van, még nem lesz keresztény, ahogy attól sem lesz valaki autó, hogy egy garázsban áll.” Ez elég viccesen hangzik, de érthető a hasonlat.
És itt van ez az ember, akinek nincs menyegzői ruhája, vagyis nincs meg benne az az alapvető lelkület és hozzáállás, amely szükséges Isten országához. Ott találja magát odabent, de fel kell tennie magának a kérdést: „Valóban bent vagyok?” – ha érted, mire gondolok.
Szóval, igen, ez egy fontos gondolat.
A 22. fejezetben Jézus továbbra is tanít. A különböző csoportok más és más módon gondolkodtak a feltámadásról Jézus korában. A szadduceusok egy olyan irányzatát alkották a zsidó vallású embereknek, akik csak Mózes öt könyvét fogadták el, vagyis a Tórát. Ők nem hittek a feltámadásban. Nem hittek az angyalokban, és még sok más dologban sem. Egyébként nagyon befolyásos csoportot alkottak a főtanácsban, a papok és főpapok körében.
Tehát jönnek a szadduceusok Jézushoz és kérdezik őt a feltámadásról. Előhozzák annak az embernek a történetét, aki feleségül vesz egy asszonyt, majd a férfi meghal és végül mind a hat testvére feleségül veszi egymás után, mivel sorban meghalnak. Mindez Mózes törvénye szerint rendben is van, amely előírja, hogy ha egy férj meghal, a testvérének feleségül kell vennie az özvegyet, és utódot kell támasztania elhunyt testvére számára. Felteszik a kérdést Jézusnak, hogy akkor kinek lesz az asszony a felesége, ha mind feltámadnak?
Jézus kétféle választ ad. Először is, a mennyországban másképp működnek a dolgok. A mennyországban nincs házasság, nem nősülnek és nem mennek férjhez. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy különleges kapcsolatod legyen a házastársaddal a mennyben. Úgy képzelem el, hogy egyedi kapcsolatban leszel azokkal a mennyben, akikkel egyedi kapcsolatban voltál a földön. De majd odafönt meglátjuk…
Jézus idéz a Kivonulás könyvéből is, amit a szadduceusok is elfogadnak. Kérdezi, hogy nem olvasták, amit Isten mondott? „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké” (Mt 22,32). És milyen zseniális, hogy Jézus éppen az Ószövetség első öt könyvének egyikéből idéz, amikor a szadduceusoknak válaszol. Olyan könyvből idéz, amelyet ők is elfogadnak, hogy megtanítson nekik valamit, amit viszont nem hajlandók elfogadni. Ez egyszerűen… egyszerűen pazar.
Mielőtt befejezzük mára, még egy dolgot szeretnék kiemelni a 23. fejezetből. Jézus ezt mondja: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják” (Mt 23,2). Ez nagyon fontos nekünk. Vannak emberek az Egyházban, akik fel vannak ruházva jogokkal és hatáskörökkel. Vannak papok, püspökök és van pápa. Sok mindenre van felhatalmazásuk, de nem mindig élnek úgy, ahogy kellene. Rájuk is értelmezhető, amit Jézus mond, hogy ők Mózes székében ülnek. Igen, van joguk a tanításhoz és az emberek hallgatják őket. A legtöbbjük hiszi is és éli is, amit tanít, de néhányuk viselkedése nem tisztességes, vagyis nem követendő. Tehát ne éljetek úgy, mint ők! Néha azt mondom, milyen jó, hogy nekünk Jézust kell követnünk és nem Egyházának tagjait. Ugyanakkor nekünk is követendő példává kell válnunk azok számára, akik még nem ismerik a Mesterünket, Jézust.
Látjuk, hogy az Újszövetségben Jézus hierarchikus Egyházat alapított, amelyben megvan Mózes helye, vagyis Péter széke. Igen, ezt tiszteletben tartjuk, elismerjük, hogy ez tanítói és tekintélyi tisztség, és hallgatunk az egyházi elöljárók tanítására. De ha ők maguk nem élnek tiszteletre méltó, szent életet, akkor az életvitelükben nem kell követnünk őket. Sőt… Ez a lényeg.
Majd Jézus tovább folytatja, „vak vezetőknek”, „képmutatóknak” nevezi az írástudókat és a farizeusokat. És ez nagyon fontos számunkra, hogy megértsük a 23. fejezetet. Jézust gyakran ábrázolják egyfajta erőtlen, bátortalan, nem támadó kiállású hippi-félének, aki azt mondja, hogy „gyertek srácok, kössünk békét”. Jézus valóban a Béke Fejedelme, az irgalom forrása, vagyis maga az irgalom. Mindezek ellenére Jézus nagyon keményen szól a farizeusokhoz és az írástudókhoz. Lehet, hogy a te képed Jézusról olyan, hogy soha nem mondana másokról rosszat, sosem támadna másokat, de meg kell állnunk egy pillanatra. Valóban így beszél Jézus? Én ilyeneket olvasok: „Olyanok vagytok, mint a meszelt sírok”, vagy: „Tele vagytok holtak csontjaival, kívül tiszták vagytok, de belül tisztátalanok”.
Ez azért érdekes, mert amikor egy pap vagy egy tanító beszél a kereszténységről, a katolicizmusról vagy Jézusról, akkor azt általában úgy teszi, hogy elfogadja a hallgatóság. Máskülönben az emberek azt mondják, hogy nincs joga ítélkezni és nincs joga másokat a tetteik alapján elítélni. És ez részben igaz. De csak részben.
Meg van írva: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” (Mt 7,1). Vagyis „ne ítélj el senkit, hogy téged se ítéljenek el”. Tehát én nem ítélhetem meg egy ember szívét. Ugyanakkor azt parancsolja, hogy a gyümölcsök alapján igenis meg kell ítélnetek: „gyümölcseikről ismeritek fel őket” (Mt 7,20). A jó fa jó gyümölcsöt hoz, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Vagyis a gyümölcsöt kell megítélni!
Meg kell vizsgálnunk az emberek tetteit, főleg, ha ők mondják meg, hogy mi mit tegyünk. És értékelni kell a tetteiket: „Nekem is azt kellene tennem, amit nekik? Gonosz életet élnek? Szent életet élnek?” Döntést kell hoznunk. Nem ítélkezünk, de meg kell figyelnünk őket és a cselekedeteiket – és a saját cselekedeteinket is. Lehet, hogy a szívem a helyén volt, de a tetteim gonoszak voltak. Lehet, hogy a te szíved a helyén volt, de a tetteid gonoszak voltak. Meg kell ítélni a tetteket. Jézus is ezt teszi itt. Ez nagyon fontos. Persze nem vagyok Jézus helyében és te sem vagy Jézus helyében, de egy dolgot észre kell vennünk. Jézus nem volt mimóza lelkű, nem volt gyenge. Szelíd volt, és alázatos szívű, de az nem azt jelenti, hogy gyenge volt. Szelíd volt. Lehet valaki egyszerre erős és szelíd. Mondjuk, van egy csődör lovad és megszelídíted. Egy erős és vad lovad, amit szabályozol és utána tudsz rajta lovagolni. Vagyis nem veszed el az erejét, hanem kordában tartod.
Tehát itt van Jézus, aki szelíd, de nem gyenge, minden hatalmat megkapott a mennyben és a földön, de ez kontroll alatt van, az igazság, a szeretet és a saját akaratának a kontrollja alatt.
Érthető ez? Remélem, igen. És remélem, az is érthető, amit ezzel mondani szeretnék.
Nagyon fontos, hogy ne csak Jézus irgalmára figyeljünk, és ne is csak az ítéletére. Mindkettő valóságos. Mindkettőt meg kell hallanunk.
Sőt – ezt már mondtam korábban, de újra elmondom –, az egész Bibliában senki nem beszél többet a pokolról, mint Jézus. Senki. Senki nem beszél nála többet arról, hogy valami odáig vezethet, hogy az embert kivetik a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. Jézus beszél a legtöbbet a pokolról.
Ezért fel kell ismernünk: a pokol valóságos. A mennyország is valóságos – teljes mértékben –, de a pokol is az.
A mennyország Isten ígérete, a pokol pedig mindannyiunk számára valós lehetőség.
Ezért csak annyit mondunk: „Istenem, segíts nekem!” Szent Pálhoz hasonlóan „megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak” (1Kor 9,27). Azaz, fegyelmezem és edzem magamat, nehogy miközben másoknak hirdetem az evangéliumot, végül magam vesszek el.
Szükségünk van a kegyelemre. Minden egyes nap szükségünk van rá, függetlenül attól, kik vagyunk. Mert Isten szeret bennünket. Küzd értünk. Már megküzdött értünk. Mi pedig mondhatjuk azt: Nem érdekel, és mehetünk a saját utunkon. Vagy mondhatjuk ezt: Igen, Uram. Köszönöm, hogy küzdesz értem. Egészen a tiéd vagyok, teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és minden erőmből.
Azért imádkozom, hogy te ma ezt mondd.
Kérlek, imádkozz értem is, hogy én is ezt mondjam ma!
