BIY HU cover 253. nap

253. nap: Jeremiás siralmai

Jövendölés Bárukról.

Ezt a szózatot intézte Jeremiás próféta Bárukhoz, Nerija fiához, amikor ezeket a szavakat Jeremiás diktálása nyomán leírta egy könyvbe, Jojakimnak, Jozija fiának, Júda királyának 4. esztendejében. Ezt mondja az Úr, Izrael Istene felőled, Báruk: Így szóltál: „Jaj nekem! Az Úr fájdalmat fájdalomra halmoz. Elfáradtam a sóhajtozásban, nem találok nyugalmat.” Ezért ezt mondja az Úr: Most éppen azon vagyok, hogy leromboljam, amit építettem, hogy kitépjem, amit ültettem. Le akarok sújtani az egész földre. És te most különleges bánásmódot kívánsz magadnak? Ne kívánd ezt! Mert veszedelmet hozok minden emberre – mondja az Úr. De te azért zsákmányul kapod életedet, bárhová mégy.

V. JÖVENDÖLÉSEK A NEMZETEK ELLEN – FOLYTATÁS
1. RÉSZLETES JÖVENDÖLÉSEK

Ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiás prófétához a népek ellen.

Fenyegető jövendölés Egyiptom ellen. A karkemisi vereség.

Egyiptomról: Nechó fáraónak, Egyiptom királyának az Eufrátesz folyó mellett, Karkemisnél állomásozó serege ellen, amelyet Nebukadnezár, Babilon királya megvert, Jojakimnak, Jozija fiának, Júda királyának 4. esztendejében.

Öltsetek vértet és pajzsot,
és induljatok harcba!

Nyergeljétek föl a lovakat,
és szálljatok föl, ti lovasok!
Sorakozó! Tegyétek fel a sisakot,
élesítsétek meg a lándzsákat,
öltözzetek páncélba!

De mit látok?
Megriadva meghátrálnak;
megvert harcosaik futásnak erednek,
még csak hátra sem néznek.
Rémület támad mindenfelől
– mondja az Úr.

A fürge lábú sem menekül meg,
a legbátrabb sem tudja megmenteni életét,
mert ott északon,
az Eufrátesz folyó mellett
vereséget szenvednek, elesnek.

Ki az ott, aki megáradt, mint a Nílus,
akinek az örvényei háborognak,
mint a folyam.

Nos, Egyiptom áradt meg, mint a Nílus,
és mint a folyam, háborognak örvényei.
„Kiáradok – mondta –, és elborítom a földet;
elsöpröm városait és lakóit!”

Vágtassatok, lovak!
Száguldjatok, harci szekerek!
Vonuljatok ki, harcosok,
ti pajzzsal fölvértezett kusiták és putiták,
ti Ludból való, íjat feszítő férfiak!

Ám ez a nap Istennek, az Úrnak napja;
a bosszúnak a napja,
hogy bosszút álljon ellenségein;
kardja megemészti őket és jóllakik,
megrészegül vérüktől.
Igen, Isten, a Seregek Ura áldozati
lakomát tart észak földjén,
az Eufrátesz mentén.

Menj fel Gileádba, s keress balzsamot
Egyiptomnak szűzi leánya!
De hiába szerzel sokféle orvosságot,
nincsen számodra gyógyulás.

Meghallják a nemzetek gyalázatodat,
jajszavad betölti a földet,
mert harcosaid egymásnak esnek,
és együtt vesznek el mind a ketten.

Egyiptom meghódítása.

Ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiás prófétához, amikor Babilon királya, Nebukadnezár elindult Egyiptom földjét meghódítani.

Hirdessétek ezt Migdolban,
és harsogjátok Nofban;
mondjátok: „Rajta! Légy készen!”
Mert a kard már körülötted öldököl.

Mi ez? Ápisz megfutamodott?
Hősöd nem tud megállni a lábán?
Igen, az Úr sújtotta leennyire,

megingott, s most ott hever a földön.
Akkor azt mondják majd egymásnak:
„Rajta! Térjünk vissza népünkhöz,
vissza szülőföldünkre,
el az öldöklő kardtól!”

Ezt a nevet adjátok a fáraónak:
„Tombol, de az alkalmat elszalasztja.”

Amint igaz, hogy élek – mondja a Király,
akinek a Seregek Ura a neve –,
mint a Tábor a hegyek között,
és mint a Kármel a tengerpart fölött,
úgy vonul ki ellene valaki.

Szedd össze holmidat a fogságra,
Egyiptom leánya,
aki még nyugton vagy otthonodban.
Nofot ugyanis pusztává teszik,
elhagyatottá és lakatlanná,

Gyönyörű üsző volt Egyiptom,
de északról lódarázs telepedett rá.

Még zsoldosai is, akik földjén éltek,
hizlalt borjakhoz voltak hasonlók.
De ők is megfutamodnak,
hogy meg sem tudnak állni,
mert elérkezett számukra
a pusztulás napja, bűnhődésük ideje.

Halljátok? Mint a kígyó sziszegése!
Jönnek, előrenyomulnak nagy erővel,
hogy lecsapjanak fejszéjükkel Egyiptomra,
akár a favágók,

és kivágják erdejét – mondja az Úr.
Igen, számuk tömérdek,
a sáskánál is többen vannak,
meg sem lehet őket számolni.

Egyiptom leányát gyalázat éri,
észak népének kezébe kerül.

Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene:
Nos, megbüntetem a Nóból való Ámont,
a fáraóval s mindazokkal együtt,
akik benne bíznak.

És azok kezére adom őket,
akik életére törnek,
vagyis Nebukadnezárnak,
Babilon királyának és szolgáinak kezére.
De azután újra lakott föld lesz Egyiptom,
úgy mint az elmúlt időkben
– mondja az Úr.

De te ne félj, szolgám, Jákob,
és ne rettegj, Izrael!
Mert kiszabadítalak a távoli országokból
és utódaidat a fogság földjéről.
Jákob nyugalmat élvez újra,
békében él majd, senki sem háborgatja.

Ne félj hát, szolgám, Jákob
– mondja az Úr –, mert veled vagyok.
Azoknak a népeknek mind véget vetek,
amelyek közé szétszórtalak;
de neked nem vetek véget,
csak megfenyítelek igazság szerint,
mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

AZ ELSŐ SIRALOM
ALEF

Ó, mily elhagyottan ül a város,
amely egykor tele volt néppel!
Olyan, mint az özvegy,
bár nagy volt a népek között.
A tartományok úrnőjét,
lám, robotra fogták.

BET

Csak sír, egyre sír éjjelente,
könnyei peregnek az arcán.
Azok közül, akik szerették,
egy sincs, hogy vigasztalja.
Barátai mind cserbenhagyták,
és ellenségeivé lettek.

GHIMEL

Számkivetésbe került Júda, alávetve
elnyomásnak, nehéz szolgaságnak.
A pogány népek között lakik,
s nem talál nyugalmat.
Üldözői mind utolérték,
ott, ahol nem volt menekvése.

DALET

A Sionra vivő utak gyászolnak,
mert nincs, aki ünnepelni jönne.
Kapui mind elhagyottak,
papjai sóhajtoznak.
Lányai gyászban vannak,
és ő maga is csupa keserűség.

HE

Akik szorongatták, fölé kerekedtek,
ellenségei dúskálkodnak.
Maga az Úr sújtott le rá,
tömérdek vétke miatt.
Gyermekei fogságba mentek,
az elnyomó szeme láttára.

VAU

Sion leányának eltűnt
minden dicsősége.
Fejedelmei olyanok lettek,
mint a kosok,
amelyek nem találnak legelőt.
Erejüket vesztve vonszolják magukat
üldözőik előtt.

ZAJIN

Jeruzsálem emlékezetébe idézi
nyomorúsága és elnyomatása napjait,
amikor népe ellenség kezére került,
és senki nem sietett segítségére.
Elnyomói látták ezt,
és mulattak pusztulásán.

CHET

Súlyosan vétkezett Jeruzsálem,
és tisztátalanná vált.
Azok, akik tisztelték,
most mind megvetik,
mert látják gyalázatát.
Ő maga meg csak sóhajtozik,
és szégyenében elfordítja arcát.

TET

Szenny borítja ruhája szegélyét;
nem gondolta volna, hogy ilyen végre jut.
Szörnyű mélyre süllyedt,
és nincs, aki vigasztalja.
„Uram, lásd meg nagy nyomorúságomat,
mert ellenségem ujjong fölöttem.”

JOD

Az ellenség kinyújtotta kezét
minden drágasága felé.
S látnia kellett, amint a pogányok
behatoltak szentélyébe;
azok, akiknek megtiltottad,
hogy belépjenek gyülekezetedbe.

KAF

Egész népe sóhajtozik,
és kenyér után eseng.
Odaadják élelemért minden kincsüket,
csak hogy megmentsék életüket.
„Nézz rám, Uram, és vedd észre,
mennyire megvetnek!”

LAMED

Ó, ti mindnyájan,
akik erre jártok az úton,
nézzetek ide és lássátok:
Van-e oly fájdalom,
mint az én fájdalmam?
Mert lesújtott rám az Úr
izzó haragjának napján.

MEM

Tüzet bocsátott le a magasból,
s az átjárta minden csontomat.
Hálót feszített ki a lábam előtt,
és elbuktatott.
Elhagyatott lettem,
s nyomorult egyszer s mindenkorra.

NUN

Súlyosan rám nehezedik vétkeim igája,
az ő keze rótta össze.
Az Úr igája nyomja nyakamat,
s maradék erőm fogytán van.
Ellenségeim kénye-kedvére hagyott az Úr,
s nincs erőm, hogy ellenálljak.

SZÁMECH

Megalázta az Úr vitéz harcosaimat;
ünnepi gyülekezetet hívott egybe
ellenem, hogy eltiporja ifjaimat.
Sajtójában az Úr összetaposta
Júda hajadon leányát.

AJIN

Ezért sírok oly keservesen,
szememből patakzik a könny.
S vigasztalóm, aki erőt önthetne belém,
messze van tőlem.
Fiaim nyomorúságra jutottak,
mert az ellenség felülkerekedett.

PE

Sion a kezét nyújtja,
de nincs, aki vigasztalja.
Az Úr mindenfelől elnyomókat
küldött Jákob ellen.
S Jeruzsálem utálat tárgya lett körükben.

CÁDE

Igazságosan sújt az Úr,
mert lázongtam parancsai ellen.
Hallgassatok ide mind, ti nemzetek,
és lássátok fájdalmamat:
Szüzeim és ifjaim fogságba mentek.

KOF

Segítségért folyamodtam barátaimhoz,
de cserbenhagytak.
Papjaim és véneim
elpusztultak a városban,
amikor élelmet kerestek,
hogy megmentsék életüket.

RES

Nézd, Uram, mennyire szorongok!
Megrendült egész bensőm,
s a szívem megfordult bennem.
Bizony, mennyit lázongtam ellened!
És most kívül fiaimtól foszt meg a kard,
belül meg a halál pusztít.

SIN

Halld meg, mennyit sóhajtozom,
mert nincs, aki vigasztaljon!
Ellenségeim mind ujjonganak
pusztulásom hírére,
amiért így bántál velem.
Hozd el hát a napot, amelyet megígértél,
hadd legyenek hozzám hasonlóvá!

TAV

Jusson színed elé minden gonoszságuk,
s bánj velük úgy, amint velem bántál
minden vétkemért!
Bizony, sokat sóhajtozom,
és szomorú a szívem.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Aki bolondot szül, bánatára szolgál,
és az ostobának sose örül az apja.

A vidám szív jót tesz az egészségnek,
a nyomott kedély emészti a testet.

A gonosz elfogadja a megvesztegetést
a ruha ráncából,
hogy kicsavarja a törvényt.

Az eszes szeme előtt a bölcsesség lebeg,
a balga szeme (elkalandozik)
a föld határáig.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, köszönjük az igédet. Köszönjük, hogy bemutatod nekünk Báruk megtapasztalását, aki Jeremiás segítője, írnoka volt, mindig a háttérben maradva. Köszönjük, hogy bevezetsz minket Jeremiás szenvedéseibe, siralmaiba, Jeruzsálem népének sorsába, Jeremiás szívének meghasadásába, amint végigsétál az utcákon és látja a nagy szenvedést. Köszönjük a bölcsességet, amit a Példabeszédek könyvében nyújtasz. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy ne csak meghalljuk a bölcsességet, hanem éljük is teljes szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel! Segíts, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel szeressünk téged! Ámen! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ma is annyi jó dolgot találunk a Példabeszédek könyvében: megtanulhatjuk, hogyan tiszteljük helyesen a szüleinket. „Az esztelen fiú bosszúság apjának és keserűség a szülőanyjának” (Péld 17,25). Amikor bölcsek vagyunk, amikor bölcsességre törekszünk a tetteinkben, azzal is tiszteljük szüleinket. Ez jó dolog! Ahogy a 17. fejezet utolsó mondása is a jóra vezet: „Hogyha hallgat, bölcsnek látszik a bolond is; ha száját befogja, okosnak ítélik” (Péld 17,28). Ez ugyanaz, mint az a világi mondás, hogy „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”. Bár igen gyakran jön a kísértés, hogy megszólaljunk, és elmondjuk a véleményünket valamiről – mondjuk egy podcastben khm, khm…De rá kellett jönnöm, hogy sokkal könnyebb lenne, ha nem mondanék semmit. Fila Béla dogmaprofesszor mondta egy órán, hogy „itt most el kellene hallgatni e nagy misztérium, hittitok előtt, de muszáj beszélni…”. Majd, amikor eljutunk Jakab leveléhez, a 3. fejezetben majd többek között azt olvassuk, hogy „ne akarjatok annyian tanítók lenni, hisz tudjátok, hogy ránk annál súlyosabb ítélet vár” (Jak 3,1). Bárki, aki tanítói szerepet vállal, veszélyes helyzetbe kerül, hiszen a vezetők esetében magasabb a mérce. Ez jó, mert mindent komolyan kell vennünk. A következő lépést is.

A Jeremiás 45-ben Bárukkal találkozunk. A történetünkben ott tartunk, hogy Jeruzsálemet lerombolják, Jeremiást és Bárukot áttelepítik – gyakorlatilag elrabolják és elhurcolják – Egyiptomba. De itt most visszatekintünk arra az időszakra, amikor még Jojakim volt Júda királya. Akkoriban diktálta le Jeremiás először a jövendöléseit Báruknak, amelyet azonban a király a saját kezével égetett el. Sőt, halálra kerestette Jeremiást és íródeákját. Ebben a helyzetben Báruk – érthetően – nagyon nyugtalan. Komolyan szenved és jajgat (vö. Jer 45,3). Emlékszünk Jeremiás szenvedéseire, hogy elfogták, a ciszternába dobták, belesüppedt az iszapba, és mindenféle szörnyűségen ment keresztül. De mellette ott volt Báruk is, akivel szintén nem bántak valami jól. Ő azonban nem került annyira a fókuszba, mint Jeremiás, hiszen ő csak az írnok volt. De az Úr egyszer csak újra szólt Jeremiáshoz: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene felőled, Báruk” (Jer 45,2). Ez annyira szép! Miért is? Mert Báruk írta le Jeremiás próféta szavait mások számára. Most pedig az Úr szava Jeremiás prófétán keresztül személyesen neki szól.

Óriási ajándék, hogy érthetjük az Írásokat – az adott kontextusban: hiszen konkrét embereknek írták, akik egy bizonyos időben, bizonyos helyen éltek, de nekünk is szól. Báruk nemcsak a megtérésre hívó szavakat hallotta: „Készülj fel a közelgő pusztulásra!”, hanem ezt is: „Igen, Báruk, ezt nemcsak nekik, ezt nemcsak másoknak mondom, hanem neked is!” Érdemes a szívünkre venni, hogy Isten szava itt személyesen Báruknak szól. „Ezért ezt mondja az Úr: Most éppen azon vagyok, hogy leromboljam, amit építettem, hogy kitépjem, amit ültettem. Le akarok sújtani az egész földre. És te most különleges bánásmódot kívánsz magadnak? Ne kívánd ezt! Mert veszedelmet hozok minden emberre – mondja az Úr” (Jer 45,4-5). „Ez jön, érted? Még több pusztulás!” Viszont Bárukot megvigasztalja: „De te azért zsákmányul kapod életedet, bárhová mégy” (Jer 45,5).

Nézzük újra! Itt nem arról van szó, hogy: „Nézd, Báruk, számodra véget ért a szenvedés. A szorongás, a megpróbáltatás, a fájdalmak ideje lejárt. Ne aggódj, veled vagyok!” Nem. A java még csak most jön. Az ítélet még ezután következik. Bukott világban élünk. De az Úr folytatja: „Báruk, szeretném, ha tudnád, hogy továbbra is áldásom kísér.” Ez olyan kedves szó. Hozzánk is szól, hiszen itt élünk ennek a sebzett világnak a közepén, annak tudatában, hogy a katasztrófa még ezután jön. Mindannyiunk számára. Nem csak egy kis szenvedés, nem. Katasztrófa jön, hiszen azok az emberek, akiket a legjobban szeretünk, meg fognak halni. Mi is meghalunk. Ők is betegek lesznek, és mi is betegek leszünk, vagy baleset ér. És mégis, a katasztrófa kellős közepén az Úr így szól: „Akkor is megáldalak. Akkor is itt leszek veled.”

Jeremiás folyamatosan szólt Izraelhez, állandóan ismételve, hogy „meg kell térnetek vagy Isten felhasználja Nebukadnezárt, Babilon királyát, hogy tényleg bűnbánatot tartsatok. Őt fogja használni, hogy térdre kényszerítsen, mert nem hallgattatok az Úrra!” Jeremiás könyve tulajdonképpen végig erről szól, igaz? Na most, a 46.-tól az 51. fejezetig Jeremiás a nemzetekhez szól. Azt mondja nekik: „Ti is sorra kerültök!” Itt, a 46. fejezetben Egyiptommal kezdi, és azt mondja: „Isten arra is használja majd Nebukadnezárt, hogy rád is ítéletet hozzon, Egyiptom, mert nem adtad a szívedet az Úrnak. Te is lázadtál Isten ellen, még ha nem is vagy vele szövetségben.” Ez a nemzet nem volt része a szövetségnek, ugyanakkor gonoszul élt. Isten pedig azt mondja: „Arra fogom használni Nebukadnezárt, hogy rád is ítéletet hozzon, hogy rád hozza az ítéletemet!” Ez történik majd a következő pár fejezetben: holnap a filiszteusok jönnek, majd Moáb.

Elérkeztünk Jeremiás siralmainak az elejére is. Jeremiás végigsétál a lerombolt Jeruzsálem utcáin – amint az elején is említettem –, és látja ezt az elképesztő szenvedést. Ebből egyre több és több tárul fel, amint haladunk előre a Siralmakban. Hatalmas erejű szavai vannak ennek a leírásnak. Itt a megszemélyesített Jeruzsálem beszél: „Ó, ti mindnyájan, akik erre jártok az úton, nézzetek ide és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? Mert lesújtott rám az Úr izzó haragjának napján” (Siral 1,12). „Egész népe sóhajtozik, és kenyér után eseng. Odaadják élelemért minden kincsüket, csak hogy megmentsék életüket. »Nézz rám, Uram, és vedd észre, mennyire megvetnek!«” (Siral 1,11). Mindez a hatalmas szenvedés idején született. Egyedi módon írja ezt meg Jeremiás, hiszen a héber ábécé betűit követi, minden vers az ábécé következő betűjével kezdődik: Alef az első betű, ezt követi Bet. Ezt a versformát alfabetikus akrosztichonnak nevezzük. De vajon miért szorítkozik Jeremiás az akrosztichon keretei közé? Csak a kihívás kedvéért írja betűrendben a siralmait? Valaki egyszer ezt így magyarázta: Jeremiás szenved, gyászol – mert hogy ő a síró próféta. Jeremiás a gyászát, amint végignéz a romokon és a halottakon, bizonyos tekintetben az akrosztichon keretei közé zárja. Mert ha csak úgy papírra vetné az érzelmeit, úgy, ahogy jönnek, az túlságosan megterhelő lenne, akkor túl rendezetlen lenne az egész. Például, ha én lennék a helyében, ha nekem kellene megjelenítenem az életem legrosszabb pillanatát, életem (vagy mások életének) legszörnyűbb időszakából, az a szavaknak olyanfajta áradata lehetne, aminek valószínűleg nem lenne sok értelme… Hogyan is lehet ilyen mérhetetlen gyászt megragadni?! Az elmélet tehát az, hogy Jeremiás valószínűleg azért választhatta az alfabetikus akrosztichont, hogy keretek közé szorítsa magát, máskülönben túlcsordulna és formátlanná válna a gyásza, az agóniája.

Amit tehát itt, az első fejezet nagy részében látunk, az tulajdonképpen egy nyomorúságban sínylődő síró özvegy képe, a porba sújtott Jeruzsálemé. A következő fejezetekben Jeremiás természetesen össze fogja kapcsolni a nyomorúságot Júdának, Isten népének bűneivel. Ahogy haladunk majd előre, látni fogjuk, mint Báruk esetében, hogy ezek a sorok nemcsak a kor embereinek íródtak, hanem nekünk is szólnak. Különösképpen a gyászunkban és a nyomorúságunkban.

Emlékezzünk vissza Jóbra, hogyan kiáltott az Úrhoz, hogy bírta azt mondani, hogy „Bárcsak meg se születtem volna”. Itt pedig a lerombolt Jeruzsálem képét látjuk, amint így szól: „Van-e oly szenvedés, mint az enyém? Van-e akkora gyász, mint az enyém? Létezik-e akkora szívszakadás, mint amin én megyek keresztül?!” Nagyon szemléletesen ábrázolja mindazt, amin Isten népe, Izrael keresztülment az ostrom idején. Tűnődhetünk rajta: tudunk mi ehhez kapcsolódni? És rá kell jönnünk, hogy igen. Van olyan gyász, olyan szenvedés, amit te is ismersz. Tehát ezek a siralmak nem pusztán az ostromlott város népének gyászát, szenvedését jelenítik meg, hanem az is a céljuk, hogy a te szenvedésedhez szóljanak. Azért is vannak, hogy a te szenvedésed valóságát megszólítsák, hogy legyen mód beszélni róla, hogy imába vigyük. Sokszor ezt az utolsó lépést elhagyjuk, sokszor egyszerűen csak hagyjuk, hogy a fájdalom fájdalom legyen.

Jeremiás viszont megmutatja, hogyan tehetjük a fájdalmat imádsággá, hogy ne csak megtapasztaljuk, hanem Istenhez kapcsoljuk. Ez nagyon lényeges, hiszen mindannyiunk életét megérinti a fájdalom, de nem mindenki életére jellemző az imádság. És minél több a fájdalmunk, annál több imát vihetünk az Úrhoz. Ehhez viszont bizalomra van szükség, ami nem annyira könnyű. Ezért szükségünk van egymásra; továbbra is emeljük egymást az Úrhoz ezekben a nehéz napokban, nehéz időszakokban, amikor felismerjük, hogy szorult helyzetben vagyunk, aminek pusztulás lehet a vége. Mert láthatjuk, hogy Jeruzsálem ostroma nem csupán egy nehéz időszak volt, ami győzelemmel végződött. Hiszen tudjuk, hogy itt a város pusztulása lett a vége, ezt többször is olvastuk már. Isten azonban ezt mondja: „Nem ez lesz a vég, a te életedben sem ez lesz a vég”.

Imádkozom értetek. Kérlek benneteket, ti is imádkozzatok értem és imádkozzatok egymásért is, hiszen fontos az imaháttér, az imával való támogatás mindannyiunk számára, minden Biblia egy év alatt podcast hallgató számára.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.