Leó pápa új katekézis-sorozatot kezdett a Gaudium et Spes zsinati dokumentumról

A Szentatya szeptember másodikán szerdán délelőtt ismét a Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást, melynek keretében új katekézis sorozatot nyitott. Miután a nyár folyamán nyolc részben a zsinat Sacrosantum Concilium kezdetű liturgikus konstitúcióját elemezte, ezúttal a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióját magyarázza, mely az Egyház és a kortárs világ kapcsolatát értelmezi. Az eredeti dokumentumot VI. Pál pápa írta alá 1965. december 7-én, mint a „katolikus Egyház püspöke”.

„Az Egyház meghallgatja a világot és szolgálja azt” – szól az első katekézis hivatalos címe, amely az egyház két alapvető vonását rögzíti, melyek a világ figyelmes meghallgatása és szolgálata.

A mai találkozóval a Gaudium et Spes lelkipásztori konstitúcióról kezdünk elmélkedni, amellyel a II. Vatikáni Zsinat egy alapvető témát kívánt feltárni: az Egyház kapcsolatát a kortárs világgal – kezdte katekézisét Leó pápa. Szent XXIII. János már 1962. október 11-i beiktatási beszédében is bírálta a „végzet prófétáit”, akik „bár a vallás iránti buzgalom lángol bennük […], azt hangoztatják, hogy korunk a múlt századokhoz képest sokkal rosszabb; sőt odáig mennek, hogy úgy viselkednek, mintha nem lenne mit tanulniuk a történelemből”. Ezért kapták a zsinati atyák a feladatot: „Az emberi események jelenlegi állapotában, amelyben – úgy tűnik –, hogy az emberiség egy új rendbe lép, inkább az isteni Gondviselés titokzatos terveit kell látnunk, amelyek az egymást követő időkben az emberek munkája révén, és gyakran várakozásaikat felülmúlva valósulnak meg, és amelyek bölcsen mindent, még a kedvezőtlen emberi eseményeket is, az Egyház javára rendeznek.” (Gaudet Mater Ecclesia, 4.4).

Három évvel később, a Gaudium et Spes dokumentum kihirdetése ezt a megkülönböztetést az Egyház természete lényeges vonásaként ismerte el, és mint lelkipásztori küldetésének alkotóelemét írta le: innen ered a „lelkipásztori konstitúció” meghatározása. Ez nem naiv optimizmus kérdése, hanem Krisztus misztériumához való megújult hűségé, aki megtestesülve úgy döntött, hogy osztozik életünkben: „Mindenben hasonlóvá lett testvéreihez” (Zsid 2,17; vö. 4,15), és magára vette a bűn következményeit, meghalva „váltságul adva magát mindenkiért” (1Tim 2,6). Ez az emberiséggel való megosztás az az út, amelyet Krisztus kér az Egyháztól; ezért a Gaudium et Spes zsinati konstitúció azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy az Egyház magáénak érzi „a kor embereinek, különösen a szegényeknek és minden szenvedőnek örömét és reményét, bánatát és gyötrelmét” (GS 1) – tanította a Szentatya a katekézisében.

Ez egy olyan megosztás, amely arra hív minket, hogy hagyjunk fel minden passzivitással és közönnyel a kibontakozó eseményekkel, a történelemmel és az emberek életével szemben, különösen a ma tapasztalt gyors és mélyreható változások fényében. Nem maradhatunk érdektelen szemlélők; ehelyett a szívünkkel kell hallgatnunk, hagynunk kell, hogy a kihívások elérjenek minket, és be kell kapcsolódnunk abba. Krisztussal és Lelkének erejével támogatva a hívők arra kaptak meghívatást, hogy vállalják testvéreik nehézségeit, különösen azokét, akiket igazságtalanság, diszkrimináció és erőszak gyötör. Valójában csak a megosztás és az elkötelezettség révén juthatunk el megfelelő válaszokra, mindig annak a bizonyosságnak a támogatásával, hogy „ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk” (Róm 8,18).

Ebben az értelemben az emberiséghez való közelség utat nyit az események és maga a Kinyilatkoztatás mélyebb olvasásához, és ugyanebből a perspektívából a Gaudium et Spes emlékeztet az Egyház „állandó kötelességére, hogy vizsgálja az idők jeleit, és az evangélium fényében értelmezze azokat” (GS 4). Ezért a zsinati konstitúció felszólította az Egyházat a megtérés állandó elkötelezettségére, hogy tanúságot tegyen arról, hogy „semmiféle földi ambíció” nem vezérli, hanem „egyedül arra törekszik, hogy a Vigasztaló Lélek vezetésével folytassa Krisztus művét, aki azért jött a világba, hogy tanúságot tegyen az igazságról, hogy üdvözítsen, hogy ne elítéljen, hanem szolgáljon, nem pedig, hogy őt szolgálják” (GS 3). Ez valójában nem pusztán erkölcsi beállítottság – hangsúlyozta a Szentatya. Ferenc pápa emlékeztetett minket arra – folytatta –, hogy az Egyház számára „a szegények melletti döntés teológiai kategória, mielőtt kulturális, szociológiai, politikai vagy filozófiai kategória lenne. […] Arra kaptunk hivatást, hogy felfedezzük bennük Krisztust, hogy hangot adjunk ügyeiknek, de arra is, hogy barátaik legyünk, hogy meghallgassuk őket, megértsük őket, és befogadjuk azt a titokzatos bölcsességet, amelyet Isten rajtuk keresztül akar megosztani velünk” (EG ap buzd 198).

A keresztény megosztás megköveteli tőlünk, hogy szembenézzünk a valósággal, és leleplezzük azokat az ellentmondásokat is, amelyek a mai világban a személyes és társadalmi életet jellemzik. Ilyen például a tudományos és technológiai fejlődés, amely mindig új lehetőségeket kínál ugyan, de csak egyeseknek, és amelyeket az emberek nem mindig képesek „szolgálatukba” állítani; vagy a „társadalmi élet törvényeinek” világosabb ismerete, amelyet azonban bizonytalanságok kísérnek „azt illetően, hogy milyen irányt kell adni nekik”; vagy ismét a „gazdagság, a lehetőségek és a gazdasági hatalom” nagyobb elérhetősége, amely sajnos, ma is, akárcsak a zsinat idején, hagyja, hogy „a világ lakosságának nagy részét továbbra is éhség és szegénység gyötörje” (GS 4); vagy a föld jövőjének megosztott tudatossága, ugyanakkor a lemondás képtelensége az önző fogyasztásról és arról az illúzióról, hogy a háború hatékony módja a béke építésének.

Végül Leó pápa arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan korban, amelyet mélyreható változások jellemeznek, és amelyek aggasztó egyensúlyhiányhoz vezetnek, az Egyház arra hivatott, hogy szolgálja az emberiséget, meghallgatva és átölelve a szív legmélyebb kérdéseit és a benne rejlő vágyakat, Krisztusra mutatva, mint „az egész emberi történelem kulcsára, középpontjára és céljára” (GS 10). Ezért az Egyházban, minden szinten, minden korszakban, meg kell valósítani Krisztus irgalmas kenózisát, önkiüresítését, aki „nem tekintette zsákmánynak az Istennel való egyenlőséget, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot öltve, engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6-8). Kedves testvéreim, az öröm és a remény – gaudium et spes – legyenek annak az Egyháznak a megkülönböztető jegyei, amely hirdeti és tanúskodik az evangéliumról, miközben közel lép a mai kor embereihez – zárta első katekézisét Leó pápa a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójáról.

A katekézist követően a pápa a lengyel zarándokokat köszöntve megemlékezett arról, hogy Lengyelországban – miként Magyarországon is – kedden, szeptember elsejével megkezdődött az új tanév, mely újabb mérföldkövet jelent a tudás megszerzése és az új generációk nevelése folyamatában, a szülők, az iskola és az egyház együttműködésének köszönhetően. A vallásoktatás és a katekéziseken való részvétel szélesítse ki a látókört, mélyítse el Isten és a világ ismeretét, és készítse fel őket a szentségek gyümölcsöző vételére és a közösségi életben való részvételre – szólt a Szentatya, majd áldását adta a résztvevőkre.

Forrás: Vatican News