236. nap: Szeretetben gazdagon

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Nagyon hálásak vagyunk neked ezért a lehetőségért, és köszönjük, hogy elhoztál minket a 236. napig. Óriási ajándék, hogy itt vagy nekünk, és az is, amit megélhetünk veled. A csodálatos napok sokasága, amelyek közül egy sincs, amit megérdemelnénk, de te mégis mindet nekünk adod ingyen, semmit sem kérve cserébe, csak azt, hogy fogadjuk el. Csak a hálánkat és a köszönetünket várod minden egyes napért, amelyet önerőből sosem érdemeltünk volna ki. Mi pedig az elfogadáson túl fel is használjuk ezeket a napokat a te nagyobb dicsőségedre, valamint többi gyermeked megsegítésére. Így hát kérünk téged, Urunk, segíts nekünk abban, hogy ezt a mai napot is méltóképpen fogadjuk, hozzon akár nehézséget, akár áldást! Jézus nevében kérünk téged, segíts javunkra fordítani a mai nappal járó gondokat, és könnyíteni mindazok terhein, akik körülöttünk élnek! Segíts, hogy megdicsőítsünk téged! Segíts hordoznunk testvéreinket! Segíts minket elmerülni szeretetedben és viszontszeretni téged! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ma is fantasztikusak a Példabeszédek könyvének sorai. A 15. fejezet 17. verse pedig különösen kiemelkedik: „Jobb egy tál főzelék és szeretet hozzá, mint egy kövér ökör gyűlölettel” (Péld 15,17). Mondjuk, hogy üres főzeléket kapunk ebédre. Semmi mást. Jobb egy tál ilyen egyszerű étel ebédre, ami csak zöldség, mint egy ropogós sült ökör gyűlölettel fűszerezve. A döntő minőségi különbség nem az anyagi természetben rejlik. Az is nagyon fontos, valódi, kézzelfogható, de itt egy szeretettel átitatott főzelék áll szemben egy gyűlölettel odalökött ökörrel. Azért ez is valóságos, nem? Lehet, hogy nem is ennél belőle…

Mennyi történetet hallottunk már emberekről, akik hihetetlenül, elképesztően sikeresek, rettenetesen gazdagok, az emberi kapcsolataikban mégsem boldogulnak, szívükben minden szétesik. Ez persze nem olyasvalami, aminek örülnünk kell, de azért előfordul az ilyesmi gazdagéknál… Szóval, adott az anyagi világ. Rendkívüli módon meghatározza életünket, de mégis van ennél fontosabb. Mondjuk, a szeretet. Meg a család. A béke és az öröm. A hit. Az örök élet. Isten.

Tehát jobb egy reményteli, hívő, szeretetteljes szegény embernek lenni, mint hihetetlenül gazdagnak úgy, hogy az előbbiek egyáltalán nem mondhatók el rólunk.

Itt van még a 20. vers is: „A bölcs fiú örömet szerez az apjának, az ostoba ember megveti az anyját” (Péld 15,20). Az apák és az anyák egyaránt megjelennek ebben a példabeszédben, nagyon helyesen. Felismerhetjük ugyanis, hogy a bölcs gyerekek dicsőséget hoznak és örömet szereznek szüleiknek, de az ostobák megvetik anyjukat és még sírásra is késztetik őt.

Egyszer egy édesanya elment egy előadásra, melyet Dr. Patch Adams tartott. Volt egy ilyen című film Robin Williams főszereplésével is, de ez egy, a valóságban is létező személy. Egy mondat volt, ami szíven ütötte ezt az édesanyát: „Csak annyira vagy boldog, mint a legkevésbé boldog gyermeked!”

Csak annyira lehetsz boldog, mint az a gyereked, akinek a legtöbb baja van. Az édesanya ledöbbent: Ez tényleg igaz! Neki ugyanis hat gyereke volt. És tényleg az a helyzet, hogy hiába szárnyal öt élete, ha a hatodik szenved, anya és apa bánatos lesz. Egy anya nagyon könnyen el tud szomorodni, mert ehhez elég, ha csak egy gyerekkel is gond van.

Ezzel vissza is térünk mai első olvasmányunkra, Jeremiás könyvének 16. fejezetére. Mi is történik itt? Isten világossá tette Jeremiás számára, hogy nem lesz felesége és gyermekei sem. Ennek az oka pedig az ezzel járó fájdalom. Az igazság ugyanis az, hogy bármilyen szép is a házasság szentsége, ennek ára van. Minden férj és feleség, anya és apa, vagy éppen nagymama és nagypapa tudja, hogy ez mibe kerül. Ahhoz, hogy mélyen szerethessük házastársunkat, amikor csak mérsékelten elviselhető, vagy zűrös gyermekünket, ahhoz bizony nagyon sok áldozatot kell hozni.

Így hát nem meglepő, hogy Isten inkább megkíméli ettől Jeremiást. Éppen elég lesz neki átélni azt a pusztítást, ami Jeruzsálemet éri majd. Azt akarja, hogy jel legyen a nép számára, akin keresztül megmutatja, hogy ilyen időkben jobban jár az, aki nem házasodik és nem szül. Nyilván ez nem általános igazság, hanem a rendkívüli kor jellemzője. Tehát fájdalmai bőven lesznek, méghozzá elég súlyosak.

De még ugyanebben a fejezetben Isten megígéri, hogy helyre fogja állítani Izraelt. Ezek hihetetlen mondatok. Figyelj! „Igen, jönnek napok, amikor nem mondják többé: »Amint igaz, hogy él az Úr, aki kivezette Izrael fiait Egyiptom földjéről«, hanem: »Amint igaz, hogy él az Úr, aki kivezette Izrael fiait észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.« Mert visszahozom őket erre a földre, amelyet atyáiknak adtam” (Jer 16,14-15).

Hányszor hallottuk a 236 nap során: „Tanítsátok meg gyerekeiteknek, mit tett értük Isten! Ő szabadított ki minket az egyiptomi szolgaságból!” Ez az, amit újra meg újra ismételni kell. Erre itt van Jeremiás, aki azt mondja, ezt félre fogják tenni és inkább arról beszélnek majd, hogyan szabadította meg őket az Úr éppen most. Mert vissza fogja őket hozni saját földjükre, amit apáiknak adott. Alapvetően eljönnek a napok, amikor nem kell már egy régi történetbe menekülni a vigasztalásért, hanem ott lesz a jelenkori tapasztalat is. „Ti magatok lesztek kimentve Babilonból és minden földről, ahová száműztek titeket!” Jeremiás tudja ezt.

Neked sem kell mindig hátrafele nézned, hogy mit tett Isten az őseiddel, megnézheted azt is, mit tett Isten veled. Ez hihetetlen, nem? Ez tényleg ütős! Csak nézz vissza az életedben! Biztos vagyok benne, hogy találsz olyan eseményt, ami megalapozza Istenbe vetett hitedet. Amihez, amikor elbizonytalanodsz a hitedben, az életben, újra és újra visszatérhetsz, mint kezdő táncos a kályhához. Ki is mondhatod: itt és itt tapasztaltam Isten segítő jóságát. Nem kell kételkednem benne.

Továbbmegyünk a 17. fejezetre, Júda bűnére és szégyenére. Mi ez? Nem más, mint az Úr helyett másban bizakodni. „Ezt mondja az Úr: Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és szíve elfordul az Úrtól” (Jer 17,5). Vagy: „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye” (Jer 17,7). Szeretem ezt, fontos és gyakran ismétlődő téma. Ez jön elő az 1. zsoltárban és máshol is: Aki az Úrban bízik, „olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni” (Jer 17,8). Miért? Mert jó helyre ültették. Mindannyiunknak arra van szükségünk, hogy jó helyre ültessenek minket, hogy bízhassunk Istenben, életünk forrásában. Nagy a csábítás, hogy ne Istenbe vessük bizalmunkat, hanem valami másba.

Még két dolog. Az egyik még Jeremiással kapcsolatos, aztán rátérünk Ezekielre. Jeremiás könyvében az utolsó, amit ma hallunk, hogy nem cipekedhetünk szombaton. Ezt Isten teljesen egyértelművé teszi. Szombaton pihenni kell. Azt mondja, ha ezt megteszed, a Messiás el fog majd jönni. Ha így élsz, akkor a király visszakerül helyére, és uralkodni fog az, akire vársz.

Ugyanakkor az Újszövetségben Jézus felszólít valakit, akit meggyógyított, hogy fogja az ágyát és menjen. A farizeusok pedig megütköznek azon, hogy ez az ember szombatnapon az ágyát viszi. Mi, XXI. századi keresztények, jellemzően úgy értelmezzük ezt, hogy a farizeusok nagyon nincsenek képben, nem értik a lényeget. Közben az ószövetségi Jeremiás azt hirdeti, hogy akkor fog a Messiás eljönni, ha az emberek nem cipekednek szombaton, helyette inkább pihenéssel töltik azt.

Így világosabb lehet, miért zavarodnak meg a farizeusok, amikor találkoznak valakivel, aki akár a Messiás is lehetne, hisz úgy viselkedik és sokan annak is tartják, de mégis arra kér valakit, hogy szombatnapon cipekedjen. Legyünk hát egy kicsit együttérzőbbek a farizeusokkal, mert ez a helyzet azért nem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik.

Végül Ezekielről. Itt van a templom, a könyv utolsó fejezeteihez érkeztünk. Holnap az utolsó kettővel zárunk is. Olyan jó, hogy elkísérhettük ezt a bámulatos prófétát. Mit mond? Nagyon mély dolgokat. Azt is, hogy aki belép az északi kapun, a délin menjen ki, és aki a délin jön be, az északin távozzon. Ami pedig ebben rejlik, az nem más, mint hogy aki az Úr jelenlétébe lép, és megfelelően imádja, nem mehet el többé ugyanúgy, ahogy megérkezett. Nem maradhat minden ugyanaz, mint azt megelőzően, hogy dicsőítette őt és bemutatta saját áldozatát. Ez meg kell, hogy változtassa.

Amikor szentmisére jövünk, mi sem tudunk úgy hazamenni már, mint ahogy jöttünk. Az egész lényege nemcsak az, hogy megdicsőítjük Istent, hanem az is, hogy találkozunk vele a Szentírás szavaiban, a tanításban, az Oltáriszentségben, és magában a közösségben, s ezáltal megváltozunk, átalakulunk, mássá leszünk. Ezt Isten kegyelme adja, magunktól ez lehetetlen.

Ezért mi is meghozzuk azt a döntést, hogy soha sem akarjuk ugyanúgy elhagyni a templomot mise után, ahogyan megérkeztünk. Ehhez azonban szükségünk van Isten kegyelmére, mert önmagunkat nem tudjuk egyszerűen megváltoztatni. Arra van szükségünk, hogy Ő segítsen és alakítson át bennünket.

Ezért továbbra is imádkozunk egymásért. Én imádkozom érted, kérlek, te is imádkozz értem!

Higgyétek el, nagyon fontos az imaháttér, az, hogy imával támogassuk egymást ebben a lelki küzdelemben. Talán már említettem a szellemi harcot, hogy ebben élünk. A sátán tombol a mai világban, és méltóan viselkedik két meghatározásához is. Ő a hazugság atyja és a vádló. Tudjátok, vele szemben az ima a mi csendes, békés fegyverünk. És ezt egymásért is használhatjuk, egymást támogatva. Csak bátran, jó gyümölcsöket fog teremni!