Napi Rahangolo 2026.08.14 pentek

Napi ráhangoló: „Akarom, hogy örökké élj”

Évközi 19. hét, péntek

Ez 16,1-15.60.63; Mt 19,3-12

„Én pedig elmentem melletted, és láttam, hogy összetaposnak véredben, és így szóltam hozzád, amikor véredben fetrengtél: »Maradj életben!«”

A mai Olvasmány Izrael népéről szól, de magunkra, saját, eredeti bűnben fogant életünkre is érthetjük. Hiszen az Isten ellen fellázadt emberiséghez tartozunk, és a Paradicsomon kívül, a vad mezőn születtünk. Azonban a mi Urunk elhaladt mellettünk, gyöngéden fölénk hajolt, s így szólt hozzánk: Élj! Megszeretett minket, és az Énekek énekét dalolta lelkünknek. Nem a régi Paradicsomba, hanem az örökkévaló isteni szerelem húsvéti kertjébe helyezett: megmosott a keresztség fürdőjében, felkent az üdvösség és kiválasztottság olajával, szent testével és vérével táplált, és saját Lelkéből adott nekünk, hogy egy életet élhessünk vele… De mi elbíztuk magunkat, s ha nem tagadtuk is meg nyíltan az életszövetséget, melyet kötött velünk, nemegyszer megfeledkeztünk róla, és úgy éltünk, mint keresztjének ellenségei.

Ő azonban mindig mellettünk maradt, készen arra, hogy megújítsa és beteljesítse a szövetséget, melyet ifjúságunk hajnalán kötött velünk. Lelkünk mélyén visszhangzik szava: „Akarom, hogy gyógyulj meg, akarom, hogy tisztulj meg, akarom, hogy láss, akarom, hogy járj, akarom, hogy örökké élj, mert én mindörökre veled akarok lenni, árva, szegény lélek, akinek nincs és nem is lehet más Istene, csak én, akit véremen másodszor vettem meg magamnak.”

Imádság

Urunk Jézus, hűséges Jegyesünk, köszönjük nem múló irgalmadat, feltétel nélküli szeretetedet, mellyel feloldozol, felemelsz és újjáalkotod bensőnket. Átérezve méltatlanságunkat, szégyenkezve állhatatlanságunk és utálatos bűneink miatt kérünk, ne szűnj meg el újra és újra felszítani lelkünkben kegyelmedet, hogy mi is hűségesek maradjunk Hozzád, s így képesek legyünk egy életen át kitartani választott házastársunk mellett vagy a mennyek országáért vállalt szüzességben is, mert egyetlen szerelem van, amely a Te szívedből forrásozik, s abból itatsz bennünket.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    igen. A sirughü hàzassàg szövetsége. Önkéntesen féle féle aranyban. Minden egyéb érdek nélkül. Azaz szerelmes màmoritòan öncéluan jò. Remek okot ad AZ együttmüködésre utàna AZ együtt cél nélkùli unalomra-szabad beszélgetésre tervezgetéste, közõs ötletek Meg vitatàsàra…A frigy boldog àllapotàban. Sohasem egyedül létben. Ami csakis együtt jō. Élni. AZ evilàgi élet utàn IS, Mint most. AZ örök létben. Osli mosolygos Madonna könyörõgj érettünk.