226. nap: A hűtlen Izrael

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked ezért a napért. Köszönjük, hogy szólsz hozzánk, hogy magadénak mondasz minket. Köszönjük, hogy megadod a kegyelmet, hogy mindennap hozzád forduljunk. Jézus nevében most újra kérünk, fogadd el hálánkat, dicsőítésünket, és segíts, hogy a te utadat járjuk, hogy bölcsek legyünk, ne pedig ostobák! Bölcsen használjuk fel a tőled kapott ajándékokat, különösképp a mai nap ajándékát. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Azt hiszem, most újra vetnünk kell egy pillantást a Példabeszédek könyvére. A 14. fejezet egy kincsesbánya. „A bölcs ember fél, és kerüli a rosszat, a balgának nincsenek gátlásai, és gőgös” (Péld 14,16). Hányszor gondoljuk, hogy az életünkben levő korlátok konkrétan a szabadságunkat akadályozzák? Valójában gyakran összekeverjük a szabadságot azzal, hogy mindenhez jogunk van. Azt gondoljuk, hogy a szabadság az, amikor bármit megtehetünk, amit akarunk, ezért elvetjük a korlátainkat és könnyelművé válunk. Pedig a szabadság definíciója az, hogy van erőm ahhoz, amit tennem kell. Ez merőben mást jelent. A szabadság nem korlátlan önkényt jelent, amikor bármit megtehetek, amit akarok, mert azt hiszem, hogy jogom van hozzá. A szabadság az az állapot, amikor van erőm megtenni azt, amit tennem kell. A szeretetre irányuló belső szabadság az, ha úgy tudok szeretni, ahogy szeretnem kell; az imádás szabadsága az, ha úgy tudom Istent imádni, ahogyan imádnom kell. Olyan sokszor nem vagyunk szabadok. Sokszor nem úgy szeretünk, beszélünk, élünk, ahogy kellene, mert nincs meg rá a belső szabadságunk. Kivételes ajándék, ha olyanok vagyunk, mint a bölcs ember, aki fél, és kerüli a rosszat (vö. Péld 14,16), ha képesek vagyunk elkerülni a nyilvánvalóan helytelen dolgokat, nem pedig egyszerűen csak azt tenni, ami jól esik.

Ha már ajándékról van szó, itt van nekünk Ezekiel. Emlékszünk még a körülményekre? Ezekiel a második hullámmal kerül Babilonba. Az első körben Dániel és barátai mentek, utána vitték Ezekielt Jeruzsálemből Babilonba. Ezután jön majd mindaz, amiről pár nap múlva hallhatunk: amikor Jeruzsálem elesik, a babiloniak földig rombolják, és a vakok, sánták, bénák kivételével mindenkit Babilonba hurcolnak.

Ezekiel Egyiptom ellen prófétál itt, még Jeruzsálem végső pusztulása előtt. Ne feledjük, Júda, az asszírokkal és babiloniakkal szemben, a segítőjét látta Egyiptomban. Az Úr népe, a zsidó nép számára komoly kísértés, hogy Egyiptomra, a fáraóra szövetségesként tekintsenek. Ezért mondja Ezekiel: „Ne nézzetek Egyiptomra, ne várjátok, hogy Egyiptom segítsen!” Egész szemléletesen mondja: „összetörtem a fáraónak, Egyiptom királyának a karját. Nézd, nem kötözte be senki, hogy meggyógyuljon” (Ez 30,21). Azt is mondja, hogy: nemcsak elhagyatottá teszem a földjét, hanem „a Nílus ágait kiszárítom, az országot gonosztevők kezére adom. Idegenek keze által pusztítom el az országot” (Ez 30,12). Sőt, a kardomat Nebukadnezár kezébe adom, „Babilon királyának karját meg erőssé teszem, és kezébe adom kardomat” – ez áll a 30. fejezet végén, a 24. versben.

Álljunk meg egy pillanatra! Hiszen a babiloniak egy cseppet sem jobbak az egyiptomiaknál. Ez így igaz, ezért van az, hogy amikor a próféták végére érünk, akkor majd Babilon ellen is prófétálnak. De nem azért a végén, mert várniuk kell arra, hogy Babilon ellen szólhassanak, hanem azért, hogy kiemeljék: Isten a bűnös népeket is használhatja arra, hogy más nemzeteket helyre tegyen, hogy a saját népét kiigazítsa. Azért küldi őket fogságba, hogy megtérjenek. A babiloniak Nebukadnezár vezetésével egy időre Isten eszközei lettek. Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy Isten megerősíti a babiloni király kezét, és kardot tesz bele. De nem azért, mert ő olyan jó, hanem azért, mert Isten a gonosz népeket is fel tudja használni arra, hogy elérje céljait. Remélem, így világos.

Így térünk vissza Jeremiáshoz. Emlékszünk? Ő látta az asszírokat, a babiloniakat és Jeruzsálem pusztulását is. Itt vagyunk, küldetésének a kezdetén, Jozija király még él. Jozija az, aki megújította, centralizálta az istentiszteletet. Jeremiás eredetileg pap volt, Jozija pedig végbevitte a templomi reformokat. Jeremiás ebben az időben így beszélt: „Jozija király uralkodása idején így szólt hozzám az Úr: Láttad, mit tett a hűtlen Izrael? Elment minden magas hegyre és minden lombos fa alá, és ott paráználkodott” (Jer 3,6). Ne feledjük, még Jozija király idejében is voltak olyan emberek, akik bálványimádásra cserélték a templomi istentiszteletet. Emlékszünk? Régebben volt róla szó, hogy minden magaslaton, a berkekben, ami a hamis istenek imádásának a helye volt, nemcsak bálványimádás folyt, hanem kultikus prostitúció is. Nagyon is helyénvaló a bálványimádásról mint paráznaságról, házasságtörésről beszélni, mert ez nem csupán torz istentisztelet, hanem a szexuális kapcsolat elferdítése is.

Térjünk vissza Jeremiás 2. fejezetéhez, amit tegnap hallottunk: „Vajon elfeledkezhet-e a lány ékszeréről, és övéről a menyasszony? Népem mégis megfeledkezett rólam, már számtalan napja. Milyen jól ismered az utat, amely a szerelmeskedéshez vezet! Sőt ahhoz is hozzászoktattad lépteidet, hogy együtt járj a gonoszsággal! Még kezedhez is ártatlanok vére tapad, de nem azért, mert betörésen kaptad rajta őket” (Jer 2,32-34). Mit jelent ez? „Vajon elfeledkezhet-e a lány ékszeréről, és övéről a menyasszony?”  Ezek az ószövetségi házasság szimbólumai. A zsidóknál más ruhát hord a férjes asszony, jelezve házas mivoltát. Olyan ez, mint a jegygyűrű. Azt mondja Isten: „Elfelejtheted azt, hogy férjnél vagy? Levennéd a jegygyűrűdet? Levennéd azt a ruhát, ami jelzi, hogy feleség vagy, hogy tartozol valakihez, aki szeret téged és akiről te is kimondtad, hogy szereted őt? Mégis, a népem elfelejtett. Számtalan napja, már 800 éve.” Amikor Jeremiás prédikál, Izrael már 800 éve hűtlen. Majd továbbmegy: „Sőt ahhoz is hozzászoktattad lépteidet, hogy együtt járj a gonoszsággal!” Az angol nyelvű Bibliában ez így olvasható: „a gonosz nőket is te tanítottad utaidra”, más magyar fordításban pedig: „még a rossz nőket is te tanítottad” (RUF). Kicsit nehéz a fordítás, mert a héberben a RÁ szó „gonoszt” jelent, nőnemű és többes számban van, tehát lehet gonoszság és gonosz vagy rossz nők. Minden esetre, amit kifejez, az az egyik esete annak, amikor a bűn legyőz minket, ilyenkor tudatosan a bűn állapota mellett döntünk. Van valami hátborzongató ebben, hogy hozzászoktál a gonoszsághoz, vagy „másokat is erre a gonosz útra tanítottál”: ez a botrány bűne. A botrány pedig az, hogy nem csupán én választom a bűnt, hanem másokat is ráveszek arra, hogy a bűnt válasszák azáltal, hogy én is a bűnt választom.

Ezt mondja Jeremiás: „Sőt ahhoz is hozzászoktattad lépteidet, hogy együtt járj a gonoszsággal! Még kezedhez is ártatlanok vére tapad” (Jer 2,33-34). Ez a téma a második fejezetben is jelen van, de a harmadikban újra meg újra halljuk: „Láttad-e, mit tett az elpártolt Izrael? Elment minden magas hegyre és minden zöldellő fa alá, és ott paráználkodott.” (Jer 3,6). A kánaáni bálványkultuszok súlyos erkölcsi és vallási romlással jártak együtt. A Szentírás tanúsága szerint előfordult gyermekáldozat Molok tiszteletére, és egyes kultuszokhoz feltehetően kultikus prostitúció is kapcsolódott. Ártatlanokat kényszeríthettek, hogy kultikus prostituáltként működjenek, és gyakran áldoztak fel csecsemőket a hamis Molok istenség oltárán. Ezt egyébként pogány oltárok körül talált csecsemőcsontvázak is alátámasztják, amiket a régészek tártak fel. Szóval így érthető a Jeremiás 2,34: „Még kezedhez is ártatlanok vére tapad”. Ezek ártatlan emberek voltak. Mindazok ártatlanok, akiket belekényszerítettek abba, amit ma szexuális kereskedelemnek nevezünk, s ugyanígy ártatlanok az elpusztított magzatok is. Itt újra felismerhetjük, hogy bár a mi saját bűneink ritkán végeznek velünk, mégis hatással vannak a környezetünkre, mások életére. Sokszor másoknak kell megfizetniük az árát. Jeremiás visszatérően beszél itt erről, de holnap még többet hallunk majd a témáról.

Mára épp elég az, ha felismerjük, hogy mindannyiunkat megtérésre hív, arra, hogy az Úrhoz tartozzunk. Hiszen mondhatnánk azt is, amiről tegnap volt szó, hogy „rajtakaptak ugyan, mégsem ismerem be a bűnömet”… De mondhatjuk azt is, hogy „Istenem, igazad van, másoknak, hamis isteneknek adtam a szívem, az életem, de ma újra arra kérlek, fogadj vissza engem!”

És természetesen már az is válasz az ő meghívására, amellyel visszahív magához, ha kérjük Istent, hogy fogadjon vissza bennünket.

Ezért tegyük ezt. Természetesen, ahogy mindig mondom, ezt újra és újra ki kell emelnünk: nem pusztán arról van szó, hogy kimondjuk: „Rendben, ezt fogom tenni.” Szükségünk van Isten kegyelmére. Egyikünk sincs magára hagyva, és egyikünk sem képes egyedül végigmenni ezen az úton.

Éppen ezért ennek a közösségnek a tagjaiként, a 226. napon, továbbra is közbenjárunk egymásért és imádkozunk egymásért. Mert szükségünk van egymásra, és szükségünk van Istenre.

És a jó hír az, hogy mindkettő megadatott nekünk. Itt vagyunk egymásnak, és velünk van Isten. Ezért imádkozzatok továbbra is egymásért! Imádkozzatok értem is! Én imádkozom értetek.