Napi ráhangoló: Az eljövendő ítéletre utaló élet
Évközi 19. hét, csütörtök
„Úgy cselekedtem tehát, amint az Úr megparancsolta nekem; a holmimat, mint valami költözködési holmit, kivittem nappal, este pedig kezemmel áttörtem magamnak a falat s a sötétben kimentem; vállon vitettem ki magamat a szemük láttára.”
Ezekiel eljátssza elbizakodott kortársai előtt a menekülést, vagyis szemük elé tárja a rettenetes jövőt, amellyel nem akarnak szembenézni. Krisztus Egyházának szentjei mind jelei voltak az eljövendő ítéletnek: szélcsendes, békés emberi élet közepette sokan közülük a pusztaságba vonultak, barlangok mélyén húzták meg magukat, de a leglényegesebb tekintetében mindnyájan ugyanúgy cselekedtek: életüket szüntelenül kitették Isten igéje ítéletének, és ehhez szabták életüket, nem pedig a kor aktuális szellemi divatjaihoz és közízlés(telenség)éhez.
Ha Krisztus híveinek tartjuk magunkat, mindegyikünk életében kell lennie valaminek, ami nem magyarázható meg ennek a világnak a logikájával, mert az eljövendő ítéletre utal és arra, ami azután következik: a test dicsőséges feltámadására és az örök életre. Kell, hogy legyenek a mi életünkben is olyan döntések, melyek láttán azok, akik nem hisznek vagy ellanyhultak a Krisztus-követésben, értetlenül és némi megütközéssel kérdezik: Mit csinálsz? Miért teszed ezt? Miért vállalod a szüzességet? Miért vállalsz még újabb és újabb gyerekeket? Miért bocsátasz meg annak, aki súlyosan vétkezett ellened, s talán bocsánatot sem kért tőled? Éppen erről szól Urunk a mai Evangéliumban. A világot zavarba ejtő, sőt talán meg is botránkoztató megbocsátás, amelyre a keresztény ember képes, éppen abból a benső tapasztalatból forrásozik, hogy neki megbocsátott és meg fog bocsátani az eljövendő ítéletkor az Úr. Ezt az örömhírét adja tovább, maga is megbocsátva azoknak, akik vétkeztek ellene.
Imádság
Urunk Jézus, akinek áldozatáért a mennyei Atya elengedte mérhetetlen tartozásunkat, melyet soha nem tudtunk volna visszafizetni, óvj meg minket e világ szellemétől, nehogy úgy járjunk, mint a példabeszédbeli szívtelen szolga, akinek mit sem használt a Király nagylelkűsége. Vedd kézbe és igazítsd, kérünk, életünket a Te igédhez és a mennyei ígéretekhez, s állj mellettünk kegyelmeddel, hogy bocsánatodat befogadjuk és tovább is adjuk azoknak, akikkel csak találkozunk.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.









INRI,
EZ a föld ahogy megkaptuk ajàndékba jò. Hogy uton legyünk rajta. Naponta AZ uj embert magunkra öltve. Mi? Mi a csuda AZ AZ Ujember? Egy hetilap? Ki ismeri? Na Van egy olyan hetilap IS. De a jézusi ùj ember AZ olyan, ismeri és követni akarja a tizparancsolatot, s a hét szentséget. Làsd Google! AZ uj ember nem fél. Tudja Honnan valò és hovà tart. Tudja, hogy szülei megkereszteltették. Pici koràba. Emlékszik hogy 7 évesen egy csodàs napon mindenki õt ünnepelte…elsöàldozò lett. 13 évesen lett felnõtt keresztény. Bérmàlàsa utàn. Nem lesz csapodàr, bulibàrò. Helyette këszül valamilyen istencsudàjàra. A hàzassàgi szövetségre. Sirighü pàrjàval. AkivEl együtt ùnnepel vasàrnapi misét. AkivEl boldog házasélete Van. Akit egyetlen napon Sem hagy magàra. Akiért sikeres munkàt végez. AkivEl bõséges gyeremekàldàsnak örvendenek. Hàrom fiu a többi làny. Tudjàk, hogy EZ egy istencsudàja hely. A földi boldogsàg kulcsa a kezükben Jézus követése. A békesség szigete hajlékuk. Kertjüket gyeremekeikkel gondozzàk. Gyermekeiböl jò tanulòkat nevelnek. Érdekes szivböljövö programokban adnàk nekik értelmes alkotàsi vàgyat. Egyhàzi babamama klubokban. Ifi hittanon. Plebàniakàvézoban a mise utàn. Zenei képzések, vagy kertészeti kurzus, vagy ki mit szeret…FONTOS a nyàri munka IS. Diàkmunka. Egykét honapban mielöbb belevàgnak. Figyelem, fegyelem, alkotàsi vàgy kiélése. De mindig szemük elött lebeg AZ evilàgi élet utàni élet IS. A Joteremtövel valò személyes talàlkozàs jövendö Nagy emberi eszet Most még meghaladò élménye. AZ ö mercéje szerinti földi boldog élet utàn. Ahol megtanuljåk a picik IS, hogy sikeres munkajukbòl masokat raszorultakat tamogassanak és ne ök vàrjanak tàmogatàst. Ne mindenàron azokat akarjàk tàmogatni, akik maguktol IS boldogulnak. Pl. A vendéglösöket, Luxus szàllasadòkat, Pia és drogbàròkat, àlmessiàsok vàmszedõit. Kuruzslòkat, sàmànokat a hiszékenység vàmszedöit. Àljokodò istenellnes mindenkire érvényes törvényeket tagadò kivételezetteket. Haszonlesö okostojàsokat. Akik munka nélkül akarnak élni. Tözsdecàpàkat STB…vagy olyanokat, akik a jézusi vallàs legyözésére szövetkeznek…merthogy mindenki egyforma…szerintük nincs mindenkire érvényes örok igazsàg- Hanem mindenki igazàt adva valojàban mindeki véleményére tesznnek. Abban bizva hogy a pénz majd eltöröl Minden vallast amugy is…Osli mosolygos Madonna könyörögj ërettünk.