Napi Rahangolo 2026.07.24 pentek

Napi ráhangoló: Kitartani az átmeneti jeltelenségben

Évközi 16. hét, péntek

Jer 3,14-17, Mt 13,18-23

„Azokban a napokban – mondja az Úr – nem beszélnek többé »az Úr szövetségének ládájáról«, és nem jut eszébe senkinek; nem emlékeznek rá, nem keresik, és nem is készítik el többé.”

Nem feltétlenül hűtlenségünk következménye lehet, hogy az isteni szeretetet hordozó jel egyszer csak eltűnik szemünk elől. Amikor Isten valami nagyobbat akar adni, vagyis beteljesíteni korábbi ígéreteit, akkor előbb megengedi, hogy eltűnjön a szemünk elől az, ami eddig a legszentebb, a legnagyobb volt a számunkra, amely leginkább jelképezte az ő jelenlétét és szeretetét. Ilyenkor elhagyottnak érezzük magunkat, és félni kezdünk, s talán megkísért a gondolat, hogy nem kellene-e egy új „frigyládát” faragni, mely felidézi az ő jelenlétét. Álljunk ellen ennek a kísértésnek, és ne akarjunk édes-bús nosztalgiával visszarévedni a múltba, megragadva egy már túlhaladott állapotban.

Inkább nyissuk meg szívünket az előtt az ajándék előtt, melyet Isten készül adni nekünk, megengedve neki, hogy úgy mélyítse el, teljesítse be az előző jelképpel jelzett szeretetszövetségét, ahogyan ő akarja. Majd ha beteljesítette, akkor ismét emlékezhetünk a korábbi jelre, mert akkor már az is a beteljesedés fényében fog ragyogni. S még ha várakozásuk emberileg hiábavalónak tűnnék is, valójában gazdag tapasztalat ez az üdvösségtörténet azon szakaszáról, amelyről Jeremiás próféta ad hírt a mai Olvasmányban. Akik ugyanis kitartanak az átmeneti jeltelenségben, azok előbb-utóbb ismét találkoznak egy magasabb rendű világban, ami már a túlvilágnak, a boldog örök életnek elővételezése lesz.

Imádság

Urunk Jézus, hálát adunk az Atyának Érted, aki az ő örök elhatározásából az új és örök szövetség jele és beteljesítője vagy számunkra. A mi templomaink tabernákulumai ezért mérhetetetlenül többek, mint a frigyszekrény és a Szentek szentje volt, mert a Te szentségi jelenlétedet őrzik. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy valahányszor szentáldozáshoz járulunk, egyre jobban szívünkbe fogadjunk Téged, s a Te jelenléted hordozói lehessünk a világban.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.