BIY HU cover 196. nap

196. nap: Izrael pusztulása

A nép, amely sötétben jár,

nagy fényességet lát.
Akik a halál országának árnyékában
laknak,
azoknak világosság támad.

Nagy ujjongással töltöd el őket,
kitörő örömet adsz nekik.
Úgy örülnek majd színed előtt,
ahogy aratáskor szoktak örülni,
s ahogy akkor örülnek,
amikor a zsákmányt osztják.

Mert terhes igáját,
a vállára nehezedő rudat,
sanyargatója botját összetöröd,
mint Midián idejében.

Mert minden harcban viselt sarut,
minden vérben forgatott ruhát elégetnek,
s tűznek lesz martaléka.

Mert gyermek születik,
fiú adatik nekünk,
s az ő vállára kerül az uralom.
Így fogják hívni:
Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,
Örök Atya, Béke Fejedelme.

Messzire kiterjed majd uralma,
és a békének nem lesz vége
Dávid trónján és királyságában,
amelyet megerősít és megszilárdít
a jog és az igazság által.
Mostantól mindörökké ezt teszi
a Seregek Urának féltő szeretete.

Az Úr bosszúja

Az Úr kimondta Jákobra a szót,
és az utol is érte Izraelt:

Az egész nép megérti,
Efraim és Szamária lakói.
Gőgjükben és szívük kevélységében
így beszéltek:

„A téglaépületek leomlottak,
majd kockakövekből építjük fel újra.
A vadfügefákat kivágták,
majd cédrusfákat ültetünk helyükbe.”

Ám az Úr felvonultatja e nép ellen
az ellenségeit, ellenfeleit fölkelésre szítja;

kelet felől Arámot,
nyugat felől a filiszteusokat,
és teli szájjal felfalják Izraelt.
De ezzel még nem csillapult le a haragja,
keze továbbra is ki van nyújtva.

De a nép nem tért meg ahhoz,
aki lesújtott rá,
és nem kereste a Seregek Urát.

Ezért az Úr levágta Izraelről egy nap
a fejet és a farkat,
a pálmaágat és a nádszálat.

[Az előkelők és a tekintélyesek
– ezek a fej,
a hamis próféták meg a farok.]

E nép vezetői tévútra tértek,
s akiket vezettek, eltévelyedtek.

Ezért nem fogja kímélni az Úr az ifjakat,
s nem könyörül meg
az árvákon és özvegyeken.
Mert valamennyi istentelen és gonosz,
és minden száj ostobaságot beszél.
De ezzel még nem csillapult le a haragja,
keze továbbra is ki van nyújtva.

Mert az istentelenség lángra kapott,
mint a tűz,
megemészti a bogáncsot és a gazt,
felgyújtja a sűrű erdőt,
úgyhogy magasra csap fel a füstje.

A Seregek Urának haragjától
lángba borul a föld,
és a nép a tűz martaléka lesz.
Senki sem kíméli embertársát,

mindenki a másik ember húsát eszi.
Jobbról szel, de éhen marad,
balról harap, mégse lakik jól.

Manassze Efraimot falja, Efraim Manasszét,
aztán mindketten Júdának esnek.
De ezzel még nem csillapult le a haragja,
keze továbbra is ki van nyújtva.

Jaj azoknak,
akik gonosz törvényeket hoznak,
akik csak elnyomó rendeleteket írnak.

Akik nem szolgáltatnak igazságot
az elnyomottnak,
s megfosztják jogaitól népem szegényeit.
Akik kizsákmányolják az özvegyet,
és megrabolják az árvát.

Mitévők lesztek majd a látogatás napján,
s a vihar idején, amely távolról közeleg?
Kihez menekültök majd segítségért,
és hol hagyjátok gazdagságtokat?

Nem marad más, csak a foglyok közé esni,
és a megöltek közé hullani.
De ezzel még nem csillapult le a haragja,
keze továbbra is ki van nyújtva.

Asszíria királya ellen

Jaj Asszíriának, haragom vesszejének,
a bosszúm suhogtatta botnak.

Elküldöm az istentelen nemzet ellen,
s a népre szabadítom,
amely haragra gerjeszt,
hogy zsákmányoljon és prédát szerezzen,
és tapossa azt, mint az utca sarát.

De hát ő nem így vélekedik,
a szíve másképpen gondolkodik:
Mert csak az eltipráson jár az esze,
és azon, hogy sok népet kiirtson.

Azt mondja: „Vajon főembereim
egyúttal nem királyok is?

Vajon nem úgy járt-e Kalnó,
mint Karkemis, és Emát, mint Arpád,
Szamária meg, mint Damaszkusz?

Úgy, ahogy kezem utolérte
a bálványok országait,
amelyekben még több volt a kép,
mint amennyi kép Jeruzsálemben
és Szamáriában van,

amint elbántam Szamáriával
és bálványaival,
vajon nem úgy tesznek-e majd
Jeruzsálemmel és bálványaival is?”

De ha az Úr mindent végbevisz
a Sion hegyén és Jeruzsálemben,
akkor megbünteti Asszíria királya
szívének kevély szándékát,
és nagyralátó szemének gőgjét.

Mert ezt mondta: „Ezt mind a saját kezem
erejével vittem végbe,
és bölcsességemmel, mert okos vagyok.
Megszüntettem a népek határait,
kifosztottam kincstáraikat,
s lakóikat a porba sújtottam.

Mint a madárfészek felé szokás,
kinyújtottam kezem a népek kincséért,
s ahogy összeszedik az elhagyott tojásokat,
úgy harácsoltam össze az egész földet.
Nem akadt, aki megmozdította volna
a szárnyát,
vagy száját csipogásra nyitotta volna.”

Vajon hősködik-e a fejsze az előtt,
aki vág vele?
Vajon szembeszáll-e a fűrész azzal,
aki húzza?
Mintha a vessző meglendíthetné azt,
aki megragadta,
vagy a bot fölemelhetné azt,
aki nem fából való.

Ezért a Seregek Ura
sorvasztó betegséget küld majd hőseire,
s a jólét helyett tűz lángol fel,
emésztő tűznek lángja.

Akkor Izrael Fényessége tűzzé változik,
és a Szentje lánggá,
aztán egyetlen napon
lángra lobbantja és elemészti
a bogáncsot és a gazt.

Erdejének és kertjének ékességét
testestül-lelkestül megemészti,
s úgy elsorvad, mint a beteg.

Erdejében a fák maradékát
könnyű lesz megszámlálni,
még a gyermek is összeírhatja őket.

Izajás fiának neve

Azon a napon Izrael maradéka
és Jákob házának menekültjei
többé nem arra támaszkodnak,
aki veri őket,
hanem hűségesen az Úrra támaszkodnak,
Izrael Szentjére.

A maradék megtér!
Jákob maradéka az erős Istenhez.

A pusztulás megjövendölése

Izrael, ha annyi volna is a néped,
mint a tenger partján a fövény,
csak a maradék tér meg belőle.
Már elhatároztatott a pusztulás,
és az igazságos ítélet elsöpör,
mint az áradat.

Igen, a pusztulást, amit elhatározott,
végbeviszi a Seregek Ura
az egész földön.

Vigasztaló jövendölés

Ezt mondja a Seregek Ura:
„Ne félj Asszíriától, népem, Sion lakója!
Vesszővel ver ugyan,
és fölemeli botját ellened,

de már csak egy kis idő:
akkor lecsillapszik haragom,
és dühöm elsöpri őket.”

A Seregek Ura rájuk emeli az ostort,
mint akkor, amikor megverte Midiánt
Oreb sziklájánál,
vagy amikor kinyújtotta és a tenger fölé
emelte botját Egyiptom felől az úton.

Azon a napon lekerül válladról a terhe,
és igája nem nyomja többé nyakad.

Az asszír betörés

Rimnon tájáról indul el,
gyorsan eléri Ajátot, átvonul Migronon,
s Mikmásznál hagyja a málhát.

Végigmennek a szoroson,
s Gábában tábort ütnek éjszakára.
Ráma erre megremeg,
Saul Gibeája megfutamodik.

Kiabálj, Bát-Gallim!
Figyelj Laisa! Anatót válaszolj!

Madema fut, s Gébim lakói is menekülnek.

Még ma megáll Nobban,
s kezet emel Sion leányának hegye,
Jeruzsálem dombja ellen.

De nézzétek! A Seregek Ura rettentő
erővel levágja az ágakat.
A sudár növésű fákra kivágás vár.
A földre zuhannak a hatalmasok.

Az erdő sűrűje megritkul
a fejsze csapása alatt,
s pompás cédrusaival elbukik a Libanon.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Tóbiás visszatérése.

Közben Tobit mindennap azt számolgatta, hány nap kell is az oda- és visszaérkezéshez. Mind elmúlt, és a fia még mindig nem ért haza. Azt gondolta magában: „Odalent talán elutasították őket. Vagy talán meghalt Gábael, és most nincs senki, aki odaadja a pénzt.” Kezdett aggódni. Anna, a felesége azt mondta: „Meghalt ez a gyerek. Nincs ez már életben.” Elkezdte siratni a fiát, és kesergett. Azt mondta: „Jaj-jaj, fiam, miért is engedtelek el, szemem fénye!” Tobit rászólt: „Nyugodj meg, nővérem, ne aggodalmaskodjál, jól megy a sora. Valami közbejöhetett nekik ott lent. Útitársa megbízható, testvéreink közül való. Ne búsulj, nővérem, bármelyik pillanatban betoppanhat.” De ő csak erősködött: „Hagyd el, úgyis hiába akarsz becsapni. Meghalt a fiam.” Mindennap kiment, és kémlelte az utat, amelyiken elment a fia. Senkinek sem hitt már. Amikor a nap lenyugodott, ő is hazament, hogy aztán egész éjjel keseregjen és sírjon, mert nem jött álom a szemére. Egy falat nem sok, de annyit sem evett egész nap, éjjel meg egyfolytában siratta a fiát, Tóbiást. Amikor vége lett a két hétig tartó lakodalomnak – Ráguel megfogadta, hogy ilyet rendez a lányának –, azt mondta Tóbiás Ráguelnek: „De most már engedj el! Különben apám és anyám azt hiszi, hogy soha többé nem lát. Arra is kérlek, atyám, engedd meg, hogy visszatérjek apámhoz: mondtam már, milyen állapotban hagytam otthon.” Ráguel ezt mondta Tóbiásnak: „Maradj nálam, fiam. Küldök majd valakit apádhoz, Tobithoz, hogy hírt vigyen rólad.” De Tóbiás nem tágított: „Ne, inkább engem engedj el apámhoz.” Ekkor Ráguel fölkelt, átadta neki a feleségét, Sárát, és vagyonának a felét: szolgákat, szolgálókat, ökröket és juhokat, szamarakat és tevéket, ruhát, pénzt és házi fölszerelési tárgyakat. Aztán békében útra bocsátotta őket. Búcsúzóul ezt mondta Tóbiásnak: „Jó egészséget kívánok, fiam, és szerencsés utat. Az ég Ura legyen kedves hozzád és feleségedhez, Sárához. Remélem, hogy meglátom gyermekeiteket, mielőtt meghalok.” Lányának, Sárának meg ezt mondta: „Menj csak szépen az apósodhoz! Ők most már éppen úgy szüleid, mint mi, akik életet adtunk neked. Menj békével, lányom. Mindig jót halljak rólad, amíg csak élek!” Aztán megcsókolta, és útjukra bocsátotta őket. Edna azt mondta Tóbiásnak: „Fiam és kedves testvérem, az Úr segítsen vissza, és adjon nekem olyan hosszú életet, hogy megláthassam gyermekeiteket, a tieidet meg Sára lányomét. Az Úr színe előtt átadom neked a lányomat, hogy vigyázz rá. Ne szomorítsd meg egész életedben! Menj békében, fiam! Mostantól fogva anyád vagyok, és Sára a nővéred. Bárcsak mindannyian boldogok lehetnénk egész életünkben.” Megölelte, és örömmel elbocsátotta őket.
Tóbiás elégedetten távozott Rágueltől. Vidám szívvel magasztalta az ég és a föld Urát, a mindenség Királyát, hogy így sikerült az útja. Ő is áldással búcsúzott Rágueltől és feleségétől, Ednától: „Nagyon boldog volnék, ha egész életemben tisztelhetnélek benneteket!”

Tobit visszanyeri látását.

Mentek, míg a Ninivével átellenben fekvő Kaszerin közelébe nem értek. Akkor azt mondta Ráfael: „Tudod, milyen állapotban hagytuk otthon apádat. Menjünk előre, tegyük rendbe a házat, s feleséged a többiekkel majd utánunk jön.” El is mentek mind a ketten. [Azt is meghagyta neki az angyal, hogy az epét vigye magával], a kutya meg ment utánuk. Anna csak ült, és az utat kémlelte, nem jön-e a fia. Egyszer csak megpillantotta, amint közeledett, és azt mondta az apának: „Nézd csak, jön a fiad meg az a férfi, aki elment vele.” Ráfael így szólt Tóbiáshoz, mielőtt még odaért volna apjához: „Tudom, hogy megnyílik apád szeme. Kend a hal epéjét a szemére. Az orvosság majd csípi, és fehér hártyát választ le a szeméről. De visszanyeri a látását, és meglátja a napvilágot.” Az anyja odafutott, a fia nyakába borult, és így szólt hozzá: „Csakhogy újra láthatlak! Most már akár meg is halhatok.” És sírt. Tobit is fölkelt. Megbotlott, de azért ki tudott menni a kapun. Ekkor Tóbiás odasietett hozzá [kezében vitte a hal epéjét]. Ráfújt a szemére, és átölelve így szólt hozzá: „Bízzál atyám!” Aztán bekente (a szemét) az orvossággal, megvárta, míg hat, majd mind a két kezével kivett egy-egy hártyát a szeme sarkából. Ekkor apja a nyakába borult. Sírva mondta: „Látlak, fiam, szemem fénye!” Majd így folytatta:

„Áldott legyen az Isten.
Áldott legyen hatalmas neve.
Áldott legyen minden angyala.
Áldott legyen a neve mindörökké.Tóbiás belépett a házba, és fennhangon dicsőítette az Istent nagy örömében. Aztán szép sorjában elbeszélte apjának, milyen szerencsés volt az útja: meghozta a pénzt, feleségül vette Ráguel lányát, Sárát, ő is jön nemsokára, közel van Ninive kapujához.

Mert megfenyített,
de meg is könyörült rajtam.
Íme, látom fiamat, Tóbiást.”Ekkor Tobit kiment Ninive kapujához a menye elé nagy örömmel és Istent magasztalva. A niniveiek nagyot néztek, amikor látták, hogy vezető nélkül jár-kel, éppen úgy, mint azelőtt. Tobit elmondta nekik, hogy Isten megkönyörült rajta, és megnyitotta a szemét. Amikor Tobit közel ért Sárához, fiának, Tóbiásnak a feleségéhez, áldást mondott rá, ezekkel a szavakkal: „Isten hozott, lányom! Legyen áldott atyád, legyen áldott az én Tóbiás fiam, s légy áldott te is lányom! Isten hozott otthonodba, (legyen részed) örömben és áldásban. Lépj be, lányom!” Azon a napon Ninivében minden zsidó ünnepelt, és unokatestvérei – Achikár és Nádáb – is eljöttek, hogy részt vegyenek Tobit örömében.

Ráfael angyal fölfedi kilétét.

Amikor a lakodalom elmúlt, Tobit hívatta a fiát, Tóbiást, és ezt mondta neki: „Fiam, legyen gondod rá, hogy kísérődnek megadd a bérét, sőt toldd is meg a kialkudott bért.” Az megkérdezte: „Apám, mennyit adjak a szolgálatáért? Magam nem sajnálnám nekiadni annak a felét, amit hoztam. Jó egészségben és baj nélkül visszahozott, meggyógyította feleségemet, elhozta nekem a pénzt, és téged is meggyógyított. Mivel hálálhatjuk ezt meg neki?” Tobit így szólt: „Valóban őt illeti a fele annak, amit hoztál.” Akkor Tóbiás hívatta útitársát, és így szólt hozzá: „Fogadd el a felét annak, amit hoztál, azért, amit tettél, aztán menj békével!” Akkor Ráfael félrehívta kettőjüket, és így szólt hozzájuk: „Dicsőítsétek Istent minden élőlény előtt, és mondjatok neki köszönetet azért, amit veletek tett. Dicsőítsétek és magasztaljátok nevét. Mindenki előtt hirdessétek az Isten tetteit, mert méltó rá, s ne szűnjetek meg köszönetet mondani neki. A király titkait meg kell őrizni. Isten tetteit azonban föl kell fedni, és hirdetni kell. Tegyetek jót, és akkor nem árthat nektek a gonosz. Többet ér a böjt imádsággal meg az alamizsna igazságossággal párosulva, mint a nagy vagyon, ha jogtalansággal jár együtt. Jobb alamizsnát adni, mint aranyat gyűjteni. Mert az alamizsna megment a haláltól, és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek. De akik vétkeznek és rosszat tesznek, azok ellenségei saját életüknek.

Megmondom nektek a színtiszta igazságot, és nem titkolok el semmit sem előttetek. Mondtam már nektek, hogy jó elhallgatni a király titkát, Isten tetteit azonban ki kell nyilvánítani. Tudjátok meg hát, hogy amikor imádkoztatok, te meg Sára, kéréseteket az Úr fölséges színe elé vittem, és felolvastam. Éppen úgy azt is, hogy eltemetted a halottakat. Amikor nem restellted, hogy fölkelj és abbahagyd az evést, hanem elmentél, és eltemetted a halottat, megbízást kaptam, hogy próbára tegyem a hitedet. Ugyanakkor elküldött Isten, hogy meggyógyítsalak, és a menyedet is, Sárát. Ráfael vagyok, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen.” Erre mindkettőjüket félelem fogta el, és arcra borultak, mert nagyon féltek. (Az angyal) azonban így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Békesség nektek! Magasztaljátok Istent, örökké. Nem magamtól jöttem, hanem Istenünk akaratából. Ezért őt dicsőítsétek minden áldott nap, mert őt illeti a köszönet. Azt hittétek, enni láttok, pedig az csak látszat volt. Dicsőítsétek ezért az Urat a földön, és adjatok hálát Istennek. Most visszatérek ahhoz, aki küldött. Írjatok le mindent, ami történt!” Ezzel fölemelkedett. Amikor fölkeltek, már nem látták többé. Magasztalták az Istent dicsőítő énekkel, és megköszönték neki, hogy ilyen csodát tett, hogy az Úr egyik angyala megjelent.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Biztos úton jár, aki tisztességben él,
aki görbe utat választ, azt rajtakapják.

Aki csak szemével pislog,
az szenvedést okoz,
de békességet szerez, aki nyíltan dorgál.

Az igaz ember szája az élet forrása,
a gonoszok szája erőszak rejteke.

Veszekedést kelt a gyűlölet,
a szeretet fátyolt borít a hibákra.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged. Köszönjük bölcsességedet, amelyet a Példabeszédek könyvében Salamon bölcs mondásain keresztül mutatsz nekünk. Valóban arra hívsz minket, hogy ne engedjünk a gonosz kísértésének és mindig a jót válasszuk, hogy teljes szívünkkel, elménkkel, lelkünkkel és erőnkkel téged válasszunk, hogy téged szeressünk mindennel, amink van és amik vagyunk, mert a gyűlölet viszályt szít, de a szeretet minden vétket befed. Segíts, hogy jól szeressünk téged! Add, hogy bölcsen szeressünk téged és embertársainkat e sokszor oly zavaros világban! Hogy beengedjük embertársainkat az életünkbe, és így megismerjenek és szerethessenek minket. Ebben segíts minket, Urunk! Jézus nevében kérünk, add, hogy jól tudjunk szeretni, és hogy mások is jól szeressenek minket, a te képmásodként ebben a világban, életünk minden napján. Ámen. Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Izajás könyvének 9. fejezete hihetetlenül izgalmas olvasmány. Mielőtt belevágnánk, nézzük meg a kontextust. A 9. fejezet elején a próféta Izrael pusztulását jövendöli meg. Szó lesz arról, hogy az asszírok betörnek északról és elpusztítják Izraelt. Egykor ugyanis megalázta Zebulun és Naftali földjét, így elpusztult Izrael északi királysága. De végül megdicsőíti a Tenger útját, a Jordánon túli vidéket, a nemzetek Galileáját, vagy másképp: a pogányok Galileáját.

A jövendölés egy számunkra is ismerős mondata így hangzik: „A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad” (Iz 9,1). Ez Máté evangéliumának elejéről ismerős, a lényeg azonban a második fejezetben tárul elénk Jézus fellépésével. Miután János megkereszteli őt a Jordánnál, Jézus a pusztába vonul és böjtöl negyven napon át, hogy a Sátán mindenféle módon megkísértse. Jézus innen Zebulun és Naftali földjére megy. Így beteljesíti, amit Izajás jövendöl a 9. fejezetben: hiszen Zebulun és Naftali területén telepszik le.

Most következzék egy kis földrajz: Zebulun és Naftali a 12 izraeli törzs közül kettő, ezen belül a későbbi északi királyságot alkotó tíz törzs közé tartoztak. Amikor az asszírok beözönlenek az országba, észak felől jönnek. Mi volt az első dolguk? Természetesen az, hogy lerohanják őket, mivel Naftali és Zebulun volt a két legészakibb törzs. Pontosabban Áser és Naftali voltak a legészakibb területeken, Zebulun pedig közvetlen Naftali alatt helyezkedett el. Mindenesetre elsőként kerültek az asszírok betörésének útjába. Így nemcsak száműzetés, hanem a teljes pusztulás lett az osztályrészük. 

Mégis, a prófécia szerint éppen azon a helyen fog újjáépülni minden, ahol a pusztítás elkezdődött. Jézus tehát felmegy a Galileai-tó partjára, Naftali földjére – és mivel kezdi működését? Meglátja Simont és testvérét, Andrást, akik éppen halásznak. Így szól hozzájuk: „Gyertek, kövessetek!” (Mt 4,19). Aztán továbbmegy, megpillantja Jakabot és testvérét, Jánost, és ezt mondja nekik: „Gyertek, kövessetek!(Mt 4,19). Maga köré gyűjti e négy apostolt, majd másik nyolcat, így végül tizenkét apostolt hív el, akik a Jézus királyságát alkotó 12 újjáalakult törzset jelképezik, vagyis 12 férfit hív meg az újjáépülő Izrael szimbólumaként.

És minden azzal kezdődik, hogy Zebulun és Naftali földjén, a Jordánon túli vidéken, a pogányok Galileájában „a nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát.” (Iz 9,1). Izajás tovább folytatja, rejtélyes próféciát mond arról, hogy milyen lesz Jézus, ami a 9. fejezetben bontakozik ki. „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában” (Iz 9,5-6).

Milyen csodálatos is ez! Itt van Jézus, aki minden szempontból beteljesíti a próféciát. Ki más lenne képes mindezt beteljesíteni? Hiszen a születendő gyermeket, az eljövendő fiút „Erős Istennek” fogják hívni. És nem adatott nekünk, nem jött le közénk, ide a Földre más Isten, mint Jézus Krisztus, aki az idők kezdete óta együtt lakozott az Atyával és a Szentlélekkel. Amikor azonban megtestesült, beleszületett az időbe. A Szentháromság második személye, Jézus Krisztus, az Isten Fia eljött tehát közénk, mint isteni személy, isteni és emberi természettel felruházva. Ő a hatalmas Isten. A prófécia további része Izajás kilencedik fejezetében ugyanakkor azt is kifejti, hogy az északi nép nem tért meg, és nem is fog visszatérni az Úrhoz, bármi történjék is. 

Észak pusztulásáról szólva Izajás elmondja: végül Manassze Efraimot sanyargatja, Efraim pedig Manasszét pusztítja, együttesen pedig Júda ellen fordulnak (Iz 9,20), ami rettenetes, mivel mind el fognak bukni. Ezt követően Isten azokhoz is szól, akik el akarják pusztítani őket. A 10. fejezetben megátkozza az asszírokat. Figyeljük meg, Isten nem csak annyit mond a 10. fejezet 5. versében, hogy „Jaj Asszíriának, haragom vesszejének, a bosszúm suhogtatta botnak”.  (Iz 10,5). Azt is elárulja, hogy Asszíriát, az asszír népet arra használja majd, hogy érvényesítse az Úr igazságát Izrael északi királyságában. De őket sem tartja jónak, noha Asszíria az ő haragjának eszköze, akiket fel tud használni. Büntető ítéletet mond rájuk is. A 10. fejezet végén viszont Isten ígéretet tesz, hogy az elvégzett pusztulást követően Izrael bűnbánó maradéka megtér majd. Ez a maradék az ő népe lesz, aki által megvalósítja azt a tervét, hogy áldást hozzon az egész világra. 

Zárásként pedig következzen ez a különleges történet Tóbiás könyvéből. Tóbiás ekkorra már nős, elvette Sárát, túlélte a nászéjszakát, búcsúzóul áldást kap apósától és anyósától, aztán maga is áldással búcsúzik tőlük. Majd eljutunk Tobit és Anna szavaihoz, akik a fiúkat várják haza, és Tobit úgy gondolja, hogy a fiának jól megy a sora. Anna viszont attól fél, hogy a fia már nincs életben. A bibliai szerző gyönyörűen leírja Tobit és Anna párbeszédét: „Nyugodj meg, nővérem, ne aggodalmaskodjál, jól megy a sora(Tób 10,6). Ő pedig erre azt feleli: „Hagyd el, úgyis hiába akarsz becsapni. Meghalt a fiam” (Tób 10,7). Az utolsó részben Ráfael imára buzdítja Tóbiást. Az imádság nagyon jó dolog, de „többet ér a böjt imádsággal, az alamizsna igazságossággal párosulva” (Tob 12,8). Nem elég pusztán szavakkal, bizonyos időközönként imádkozni. Az imádságot böjtnek is kell kísérnie, meg kell tagadnom önmagamat. Ha alamizsnát adok, akkor gondoskodom a körülöttem lévőkről. Az igazságosság az, ha valóban megteszem, amit Isten parancsolt nekem. Mondhatjuk, hogy ez a négy dolog képezi a lelki élet alapját: az imádság, az Istennel való kapcsolat, a böjt és az önmegtagadás. Jézus mondja: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Fontos a böjt, az alamizsna, a másokról való gondoskodás. Az igazságosság azt jelenti, hogy Isten parancsait és tanítását akarjuk követni. Ahogyan a következő versekben olvashatjuk: „Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek. De akik vétkeznek és rosszat tesznek, azok ellenségei saját életüknek” (Tób 12,9-10). Ezért imádkozunk: adja Isten, hogy ne legyünk saját életünk ellenségei!

Segíts, Urunk, hogy ne legyünk saját életünk ellenségei! Segíts, hogy barátok legyünk – nemcsak Isten barátai, hanem önmagunk barátai is – azáltal, hogy azt választjuk, amit Isten akar; azáltal, hogy őt választjuk, az igazságosságot választjuk, az igazságot választjuk, az alamizsnálkodást választjuk. Mindezeket a jó dolgokat választjuk.

Segíts minket, Istenünk, hogy ne legyünk saját életünk ellenségei!

Imádkozom értetek, hogy ez valóság legyen az életetekben: hogy ne legyetek saját életetek ellenségei. Kérlek, imádkozzatok értem, hogy én se legyek a saját életem ellensége! Imádkozzunk egymásért!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.