196. nap: Izrael pusztulása
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged. Köszönjük bölcsességedet, amelyet a Példabeszédek könyvében Salamon bölcs mondásain keresztül mutatsz nekünk. Valóban arra hívsz minket, hogy ne engedjünk a gonosz kísértésének és mindig a jót válasszuk, hogy teljes szívünkkel, elménkkel, lelkünkkel és erőnkkel téged válasszunk, hogy téged szeressünk mindennel, amink van és amik vagyunk, mert a gyűlölet viszályt szít, de a szeretet minden vétket befed. Segíts, hogy jól szeressünk téged! Add, hogy bölcsen szeressünk téged és embertársainkat e sokszor oly zavaros világban! Hogy beengedjük embertársainkat az életünkbe, és így megismerjenek és szerethessenek minket. Ebben segíts minket, Urunk! Jézus nevében kérünk, add, hogy jól tudjunk szeretni, és hogy mások is jól szeressenek minket, a te képmásodként ebben a világban, életünk minden napján. Ámen. Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Izajás könyvének 9. fejezete hihetetlenül izgalmas olvasmány. Mielőtt belevágnánk, nézzük meg a kontextust. A 9. fejezet elején a próféta Izrael pusztulását jövendöli meg. Szó lesz arról, hogy az asszírok betörnek északról és elpusztítják Izraelt. Egykor ugyanis megalázta Zebulun és Naftali földjét, így elpusztult Izrael északi királysága. De végül megdicsőíti a Tenger útját, a Jordánon túli vidéket, a nemzetek Galileáját, vagy másképp: a pogányok Galileáját.
A jövendölés egy számunkra is ismerős mondata így hangzik: „A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad” (Iz 9,1). Ez Máté evangéliumának elejéről ismerős, a lényeg azonban a második fejezetben tárul elénk Jézus fellépésével. Miután János megkereszteli őt a Jordánnál, Jézus a pusztába vonul és böjtöl negyven napon át, hogy a Sátán mindenféle módon megkísértse. Jézus innen Zebulun és Naftali földjére megy. Így beteljesíti, amit Izajás jövendöl a 9. fejezetben: hiszen Zebulun és Naftali területén telepszik le.
Most következzék egy kis földrajz: Zebulun és Naftali a 12 izraeli törzs közül kettő, ezen belül a későbbi északi királyságot alkotó tíz törzs közé tartoztak. Amikor az asszírok beözönlenek az országba, észak felől jönnek. Mi volt az első dolguk? Természetesen az, hogy lerohanják őket, mivel Naftali és Zebulun volt a két legészakibb törzs. Pontosabban Áser és Naftali voltak a legészakibb területeken, Zebulun pedig közvetlen Naftali alatt helyezkedett el. Mindenesetre elsőként kerültek az asszírok betörésének útjába. Így nemcsak száműzetés, hanem a teljes pusztulás lett az osztályrészük.
Mégis, a prófécia szerint éppen azon a helyen fog újjáépülni minden, ahol a pusztítás elkezdődött. Jézus tehát felmegy a Galileai-tó partjára, Naftali földjére – és mivel kezdi működését? Meglátja Simont és testvérét, Andrást, akik éppen halásznak. Így szól hozzájuk: „Gyertek, kövessetek!” (Mt 4,19). Aztán továbbmegy, megpillantja Jakabot és testvérét, Jánost, és ezt mondja nekik: „Gyertek, kövessetek!” (Mt 4,19). Maga köré gyűjti e négy apostolt, majd másik nyolcat, így végül tizenkét apostolt hív el, akik a Jézus királyságát alkotó 12 újjáalakult törzset jelképezik, vagyis 12 férfit hív meg az újjáépülő Izrael szimbólumaként.
És minden azzal kezdődik, hogy Zebulun és Naftali földjén, a Jordánon túli vidéken, a pogányok Galileájában „a nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát.” (Iz 9,1). Izajás tovább folytatja, rejtélyes próféciát mond arról, hogy milyen lesz Jézus, ami a 9. fejezetben bontakozik ki. „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában” (Iz 9,5-6).
Milyen csodálatos is ez! Itt van Jézus, aki minden szempontból beteljesíti a próféciát. Ki más lenne képes mindezt beteljesíteni? Hiszen a születendő gyermeket, az eljövendő fiút „Erős Istennek” fogják hívni. És nem adatott nekünk, nem jött le közénk, ide a Földre más Isten, mint Jézus Krisztus, aki az idők kezdete óta együtt lakozott az Atyával és a Szentlélekkel. Amikor azonban megtestesült, beleszületett az időbe. A Szentháromság második személye, Jézus Krisztus, az Isten Fia eljött tehát közénk, mint isteni személy, isteni és emberi természettel felruházva. Ő a hatalmas Isten. A prófécia további része Izajás kilencedik fejezetében ugyanakkor azt is kifejti, hogy az északi nép nem tért meg, és nem is fog visszatérni az Úrhoz, bármi történjék is.
Észak pusztulásáról szólva Izajás elmondja: végül Manassze Efraimot sanyargatja, Efraim pedig Manasszét pusztítja, együttesen pedig Júda ellen fordulnak (Iz 9,20), ami rettenetes, mivel mind el fognak bukni. Ezt követően Isten azokhoz is szól, akik el akarják pusztítani őket. A 10. fejezetben megátkozza az asszírokat. Figyeljük meg, Isten nem csak annyit mond a 10. fejezet 5. versében, hogy „Jaj Asszíriának, haragom vesszejének, a bosszúm suhogtatta botnak”. (Iz 10,5). Azt is elárulja, hogy Asszíriát, az asszír népet arra használja majd, hogy érvényesítse az Úr igazságát Izrael északi királyságában. De őket sem tartja jónak, noha Asszíria az ő haragjának eszköze, akiket fel tud használni. Büntető ítéletet mond rájuk is. A 10. fejezet végén viszont Isten ígéretet tesz, hogy az elvégzett pusztulást követően Izrael bűnbánó maradéka megtér majd. Ez a maradék az ő népe lesz, aki által megvalósítja azt a tervét, hogy áldást hozzon az egész világra.
Zárásként pedig következzen ez a különleges történet Tóbiás könyvéből. Tóbiás ekkorra már nős, elvette Sárát, túlélte a nászéjszakát, búcsúzóul áldást kap apósától és anyósától, aztán maga is áldással búcsúzik tőlük. Majd eljutunk Tobit és Anna szavaihoz, akik a fiúkat várják haza, és Tobit úgy gondolja, hogy a fiának jól megy a sora. Anna viszont attól fél, hogy a fia már nincs életben. A bibliai szerző gyönyörűen leírja Tobit és Anna párbeszédét: „Nyugodj meg, nővérem, ne aggodalmaskodjál, jól megy a sora” (Tób 10,6). Ő pedig erre azt feleli: „Hagyd el, úgyis hiába akarsz becsapni. Meghalt a fiam” (Tób 10,7). Az utolsó részben Ráfael imára buzdítja Tóbiást. Az imádság nagyon jó dolog, de „többet ér a böjt imádsággal, az alamizsna igazságossággal párosulva” (Tob 12,8). Nem elég pusztán szavakkal, bizonyos időközönként imádkozni. Az imádságot böjtnek is kell kísérnie, meg kell tagadnom önmagamat. Ha alamizsnát adok, akkor gondoskodom a körülöttem lévőkről. Az igazságosság az, ha valóban megteszem, amit Isten parancsolt nekem. Mondhatjuk, hogy ez a négy dolog képezi a lelki élet alapját: az imádság, az Istennel való kapcsolat, a böjt és az önmegtagadás. Jézus mondja: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Fontos a böjt, az alamizsna, a másokról való gondoskodás. Az igazságosság azt jelenti, hogy Isten parancsait és tanítását akarjuk követni. Ahogyan a következő versekben olvashatjuk: „Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek. De akik vétkeznek és rosszat tesznek, azok ellenségei saját életüknek” (Tób 12,9-10). Ezért imádkozunk: adja Isten, hogy ne legyünk saját életünk ellenségei!
Segíts, Urunk, hogy ne legyünk saját életünk ellenségei! Segíts, hogy barátok legyünk – nemcsak Isten barátai, hanem önmagunk barátai is – azáltal, hogy azt választjuk, amit Isten akar; azáltal, hogy őt választjuk, az igazságosságot választjuk, az igazságot választjuk, az alamizsnálkodást választjuk. Mindezeket a jó dolgokat választjuk.
Segíts minket, Istenünk, hogy ne legyünk saját életünk ellenségei!
Imádkozom értetek, hogy ez valóság legyen az életetekben: hogy ne legyetek saját életetek ellenségei. Kérlek, imádkozzatok értem, hogy én se legyek a saját életem ellensége! Imádkozzunk egymásért!
