BIY HU cover 173. nap

173. nap: Bizalom Istenben

3. ELIZEUS EGYÉB CSODÁI
Az özvegy olaja.

A prófétatanítványok asszonyai közül az egyik hangosan megszólította Elizeust, ezekkel a szavakkal: „Férjem, a te szolgád, meghalt. Tudod jól, hogy szolgád az Úr tisztelője volt, s most jön a hitelező, hogy elvigye a két fiamat rabszolgának.” Elizeus azt válaszolta: „Mit tegyek veled? Add ide, amid van házadban!” Az így felelt: „Nincs semmi egyebe szolgálódnak házában, csak egy korsója, s benne olaj.” Erre azt mondta neki: „Menj, kérj kölcsön minden szomszédodtól edényeket, mégpedig üres edényeket, de ne keveset! Aztán menj, zárd magadra és fiaidra az ajtót, és tölts (az olajból) mindegyik edénybe. Amelyik megtelik, azt állítsd félre.” Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), ő pedig töltögette őket. Amikor az edények megteltek, azt mondta az egyik fiának: „Nyújts ide még egy korsót!” De az azt felelte: „Nincs több edény.” Ezzel az olaj megszűnt folyni. Elment hát, és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: „Menj, add el az olajat, és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz.”

A sunemi asszony és fia.

Elizeus egy nap elindult, és átment Sunembe. Ott lakott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához, s így ahányszor csak átment, mindig betért hozzá enni. Az (asszony) így szólt férjének: „Nézd, tudom, hogy Istennek szent embere az, aki mindig betér hozzánk. Rendezzünk hát be neki a tetőn egy kis szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket meg mécsest, s ahányszor csak betér hozzánk, fölmehet majd ebbe a fönti szobába és lefekhet.” Történt, hogy egy nap megérkezett, betért a fönti szobába és lefeküdt. Aztán így szólt szolgájához, Gechaszihoz: „Hívd ide sunemi asszonyunkat!” Odahívta, s az oda is állt (Gechaszi) elé. Erre meghagyta: „Mondd meg neki: Te annyi gondot vállaltál miattunk. Mit tehetnénk érted? Lehetne talán egy szót szólni érdekedben a királynál vagy a sereg vezérénél?” Azt felelte: „Nemzetségem körében élek.” Tovább kérdezte hát: „Mégis, mit lehetne tenni érted?” Gechaszi így válaszolt: „Ó, nincs neki fia és a férje öreg.” Erre megparancsolta: „Hívd ide!” Odahívta, az be is lépett az ajtón. Akkor így szólt hozzá: „Egy esztendő elteltével ilyen idő tájt fiút dajkálsz.” Azt felelte: „Nem uram, ne ámítsd szolgálódat!” De az asszony áldott állapotba került, és az Elizeus által megnevezett időben fiút szült. Amikor a fiú már nagy volt, történt, hogy egy nap kiment apjához az aratók közé. Így panaszkodott apjának: „A fejem, a fejem!” Az meghagyta az egyik szolgának: „Vidd vissza anyjához!” Fogta hát, és anyjához vitte. Délig ölében feküdt, aztán meghalt. Erre fölment, Isten embere ágyára fektette, rázárta az ajtót, és kiment. Aztán hívatta férjét, és kérte: „Küldj ide nekem egy szolgát és egy nőstényszamarat! Elmegyek Isten emberéhez, s hamarosan vissza is térek.” Az megkérdezte tőle: „Miért akarsz éppen ma elmenni hozzá, amikor se szombat nincs, se újhold napja?” „Engedj csak!” – felelte. Ezzel fölnyergelte a szamarat és megparancsolta a szolgának: „Hajts gyorsan, s ne hagyj fel az ügetéssel, míg nem szólok neked!” Így elment, s megérkezett Isten emberéhez a Kármel hegyére. Amikor Isten embere a távolból megpillantotta, így szólt szolgájához, Gechaszihoz: „De hisz ez a mi sunemi asszonyunk! Rajta, fuss eléje, és kérdezd meg tőle: Jól vagy? Jól van a férjed? Jól van a fiú?” „Igen” – felelte. De mihelyt odaért Isten emberéhez a hegyre, átkarolta lábát. Gechaszi odalépett, hogy ellökje onnan. Az Isten embere azonban azt mondta: „Hagyd csak! Szomorú a lelke, s az Úr elrejtette előlem, nem tárta fel előttem.” Akkor (az asszony) így szólt: „Hát kértem én fiút uramtól? Nem azt mondtam inkább: Ne ébressz bennem csalóka reményeket?” Erre így szólt Gechaszihoz: „Övezd fel derekadat, vedd kezedbe botomat, és menj el! Ha találkozol valakivel, ne köszöntsd, s ha valaki köszönt, ne viszonozd. Aztán tedd botomat a fiú arcára.” A fiú anyja azonban így szólt: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, és úgy igaz, amint te élsz: nem tágítok!” Erre elindult, és követte. Gechaszi azonban előrement, és a fiú arcára tette a botot. De semmi nesz, semmi jele az életnek. Visszafordult hát, eléje ment, és jelentette: „Nem ébredt fel a fiú!” Amikor Elizeus belépett a házba, a fiú ott feküdt holtan az ágyán. Bement, magára zárta az ajtót, és az Úrhoz könyörgött. Aztán fölment az ágyra, és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett. Akkor fölállt, és le-föl járkált a szobában, majd újra fölment és hétszer ráborult. Végül tüsszentett a fiú, és kinyitotta a szemét. Erre szólt Gechaszinak. Azt mondta neki: „Hívd ide sunemi asszonyunkat!” Az szólt neki, és (az asszony) be is ment hozzá. Akkor azt mondta neki: „Vedd a fiadat!” Az eléje lépett, a lábához borult, s földig hajolt előtte. Aztán vette a fiát és kiment.

A mérgezett étel.

Elizeus visszatért Gilgalba. Éppen éhínség uralkodott az országban. Amikor a prófétatanítványok egyszer ott ültek előtte, szólt szolgájának: „Tégy fel egy nagy fazekat, és főzz valami ételt a prófétatanítványoknak!” Egyikük erre kiment a mezőre valami zöldségfélét szedni. Talált is egy vadindát, és teleszedte róla vadtökkel a köntösét. Amikor hazatért, darabokra vágta, és beletette a fazékba, bár nem ismerték. Hanem amikor kimerték az embereknek az ételt, hogy egyenek, s csakugyan ettek is az ételből, felkiáltottak: „Halál rejlik a fazékban, Isten embere!” S nem tudtak többet enni belőle. Erre megparancsolta: „Hozzatok lisztet!” Beletette a fazékba, és így szólt: „Szedjetek az embereknek, hadd egyenek!” S nem volt többé semmi ártalmas a fazékban.

A kenyérszaporítás.

Baál-Salisából jött egy ember, és új kenyeret hozott az Isten emberének, húsz árpakenyeret meg darát a zsákjában. Erre megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni!” Mert ezt mondja az Úr: „Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, ettek, s még maradt is, ahogy az Úr mondta.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

VI. A NAGY REFORMOK KORA
1. ACHÁZ ISTENTELEN URALMA
Acház gonosz uralma.

Acház húszéves volt, amikor trónra lépett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Nem azt tette, ami az Úr szemében helyes, miként atyja, Dávid. Inkább Izrael királyainak útjain járt, sőt szobrokat is öntetett a Baáloknak. Hinnom fiának völgyében tömjént gyújtott, sőt saját fiait is megégette a tűzben, azoknak a nemzeteknek iszonyú szokása szerint, amelyeket az Úr elűzött Izrael fiai elől. Áldozatot mutatott be, és tömjént gyújtott a magaslatokon, halmokon és minden lombos fa alatt.

Acház háborúja.

Ezért az Úr, az ő Istene, Arám királyának hatalmába adta. Megverték, sok foglyot ejtettek, és Damaszkuszba vitték őket. Hatalmába került Izrael királyának is, és az nagy vereséget mért rá. Pekach, Remalja fia ugyanis egy napon százhúszezer vitéz harcost öletett meg Júdában, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. Zikri pedig, egy efraimi vitéz, megölte Maaszeját, a király fiát, Azrikámot, a palota elöljáróját és Elkánát, aki a második volt a király után. Izrael fiai testvéreik közül kétszázezer asszonyt, fiút és leányt ejtettek fogságba. Hatalmas zsákmányt is szereztek tőlük, és a zsákmányt Someronba vitték.

Izrael fiai hallgatnak a próféta szavára.

Volt ott akkor az Úrnak egy Oded nevű prófétája. Elébe sietett a Someron felé vonuló seregnek, és azt mondta nekik: „Nézzétek, az Úr, atyáitok Istene, megharagudott Júdára, azért kezetekbe adta őket. Ti azonban dühötökben olyan vérengzést vittetek végbe, hogy az az eget veri. Most pedig Júda és Jeruzsálem fiait is rabszolgáitokká és rabszolganőitekké akarjátok tenni. Hát csak bűnt tudtok elkövetni az Úr, a ti Istenetek ellen? Hallgassatok rám most! Küldjétek vissza azokat a foglyokat, akiket testvéreitek közül hurcoltatok el! Különben utolér benneteket az Úr haragja.”
Ekkor néhány férfi az efraimiak főemberei közül: Azarja, Jehochanán fia, Berekja, Mesillemot fia, Jehiszkija, Sallum fia és Amasza, Hadlaj fia a csatából visszatérők elé álltak. Figyelmeztették őket: „Ne hozzátok ide a foglyokat, mert az Úr bűnül rója fel nekünk! Hát csakugyan szaporítani akarjátok bűneinket és vétkeinket? Nagy lenne ugyanis a bűnünk, és izzó harag fenyegetné Izraelt.”
Erre a harcosok otthagyták a foglyokat és a zsákmányt a főemberek és az egybegyűltek előtt. Ekkor a név szerint megjelölt férfiak felálltak, és gondjukba vették a foglyokat. Mindazokat, akik közülük mezítelenek voltak, felöltöztették a zsákmányból. Ruhát, sarut adtak nekik, étellel, itallal kínálták, sőt olajjal is megkenték őket. Azok számára, akik elerőtlenedtek, gondoskodtak szamárról, és visszavezették őket testvéreikhez Jerikóba, a pálmák városába. Azután visszatértek Someronba.

Acház idegen segítséget kér.

Abban az időben Acház király követséget küldött Asszíria királyához, hogy a segítségét kérje. Még az edomiak is eljöttek, megverték Júdát, és foglyokat ejtettek. A filiszteusok pedig megtámadták a síkság városait és Júda délvidékét. Elfoglalták Bet-Semest, Ajalont, Gederotot, Szokot a leányvárosaival, Timnát a leányvárosaival és Gimzót, szintén a leányvárosaival együtt, és letelepedtek bennük. Az Úr ugyanis meg akarta alázni Júdát Acház, Júda királya miatt, mivel olyan gátlástalanul viselkedett és teljesen hűtlen lett az Úrhoz.
Eljött ugyan Tiglatpilezer, Asszíria királya, de az is csak a nyakára jött, és nem segített rajta. Bár Acház kifosztotta a templomot, a királyi meg a főúri palotákat, hogy ajándékot adhasson Asszíria királyának, az mégse tudott rajta segíteni.

Acház hűtlensége.

Még a szorongatás idején is fokozta hűtlenségét az Úr irányában ő, Acház király. Áldozatot mutatott be Damaszkusz isteneinek, akik legyőzték. Azt gondolta: „Ezek Arám királyainak istenei, akik megsegítik őket. Ha én is áldozom nekik, engem is megsegítenek.” Pedig éppen ők voltak az okai, hogy ő és egész Izrael bajba került. Acház összeszedette a templom fölszerelési tárgyait és összetörette őket. Az Úr templomának kapuit bezáratta, ellenben Jeruzsálem minden sarkán oltárokat emeltetett magának. Júda valamennyi városában magaslatokat emeltetett, hogy tömjént gyújtson rajtuk az idegen isteneknek. Így ingerelte haragra az Urat, atyái Istenét.

Acház halála és temetése.

Egyéb dolgai és tettei – az elsőktől az utolsókig – mind meg vannak írva Júda és Izrael királyainak könyvében. Amikor Acház megtért atyáihoz, Jeruzsálem városában temették el, mert nem akarták Júda királyainak sírjai mellé vinni.
Fia, Hiszkija lett helyette a király.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

BIZAKODÁS A GONDVISELÉSBEN

(Zarándokének – Salamontól.)
Ha az Úr nem építi a házat,
az építők hiába fáradnak.
Hogyha az Úr nem őrzi a várost,
az őr hiába őrködik fölötte.

Hiába keltek hajnalban
és fáradoztok késő éjjelig:
a kemény fáradság kenyerét eszitek.
Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza,
jóllehet alszanak.

Lám, a gyermekek az Úr ajándékai,
a test gyümölcse jutalom.

Ahogy a nyíl a harcos kezéből,
úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből.

Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét:
nem vall szégyent,
ha az ellenséggel vitába száll a kapunál.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és áldunk téged. Te vagy, aki megadod számunkra mindazt, amire szükségünk van. Emlékezünk szeretett Fiad szavaira, amikor azt mondta: „Nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5) – ezért kérünk téged, segíts minket! Segíts, hogy a szőlőtőn maradó szőlővesszők legyünk, segíts, hogy ne távolodjunk el tőled, hanem olyan szorosan kapcsolódjunk hozzád, hogy egész életünket, minden erőnket, minden hatalmunkat, minden bölcsességünket, mindenünket tőled kapjuk. Hogy gyümölcsöt teremhessünk, maradandó gyümölcsöt, amely a te dicsőségedre és ennek a világnak az üdvösségére van, amelyet szeretsz és amelyért Fiad életét adta. Istenünk, Jézus nevében kérünk, segíts, hogy soha ne szakadjunk el tőled! Segíts, hogy soha ne távolodjunk el tőled! Segíts, hogy mindig hűségesek maradjunk, és amikor hűtlenek vagyunk, vezess vissza magadhoz! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Krónikák 2. könyvében Acházról olvasunk, aki Júda egyik legrosszabb királya volt. Acház, Júda tizenkettedik uralkodója, a pogány nemzetek szokásait követve szélsőségesen hűtlen volt az Úrhoz. Saját fiait mutatta be égőáldozatul, hamis isteneknek áldozott. Uralkodása során nem vezette a népet a jóra, és végül Szíria, azaz Arám és Izrael összefogott ellene, és legyőzte Júdát. Pekach, Remalja fia százhúszezer harcost öletett meg Júdában egy nap alatt. Izrael fiai testvéreik közül kétszázezer asszonyt, fiút és leányt ejtettek fogságba. Isten mindennek ellenére segítséget küld a népének. Egy Oded nevű prófétát, hogy figyelmeztesse a foglyokkal hazatérő sereget tetteik súlyosságára. Emiatt a nép vezetői közül néhányan megvédték a foglyokat, sőt, fel is öltöztették, itallal kínálták és szamarakkal is ellátták őket. Megkegyelmeztek nekik, és hazaküldték őket otthonaikba. 

Izrael népe tehát felismerte cselekedeteinek súlyát, és újra Istenhez fordult. Maga Acház király viszont épp ellenkezőleg: „Még a szorongatás idején is fokozta hűtlenségét az Úr irányában” (2Krón 28,22). Ebben a 28. fejezetben meghal, viszont a következőkben még hallani fogunk arról, hogy élete során az Úr miképpen próbálta őt visszafordítani önmagához. 

A mai napon a Királyok 2. könyvében csodás eseményekről olvashattunk: Elizeus próféta körül számos hihetetlen dolog történt. Először is, egy özvegyasszony segítséget kért tőle, hogy ne kelljen az adósságai fejében rabszolgaságra adni a fiait. Elizeus meghagyta, hogy szedjen össze minél több edényt. Ezek után minden tálat és üveget megtöltött olajjal egy korsóból, ami nem fogyott ki. Ennek az árából az asszony ki tudta fizetni adósságait, és fiaival együtt megmenekült. 

Elizeus azt mondta az asszonynak, hogy minél több edényt keressen. Valószínűleg az özvegyasszony nem teljesen fogadta meg a tanácsát, hiszen nem maradt már több edénye, amikor az olaj még bőven folyt volna tovább. Lehetséges, hogy az asszony utólag sajnálta, hogy nem keresett még néhány edényt a már meglévők mellé. Ez a történet emlékeztet minket arra is, hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk olyan mulasztásokra, amelyek azért történnek, mert nincs bennünk elég buzgóság Isten iránt. Amikor az Úr dolgairól van szó, sok esetben minden látható és kézzelfogható dolog ellenére, csupán hitből és bizalomból kell cselekednünk.  

Az utolsó történet a sunemi asszonyról szól. Az asszony és a férje meghívta Elizeust, hogy szálljon meg náluk, amikor csak szüksége van rá. Mivel Elizeus Isten embere volt, egy kis szobát is építettek neki a tetőn. Egy idő után Elizeus megkérdezte az asszonyt, hogy mit tehetne őérte. Végül azt ígérte neki, hogy egy év múlva ilyenkor gyermeke fog születni. Az asszony először megijedt. Nem akart olyasvalamiben reménykedni, ami úgysem történhet meg. Valószínűleg végtelen öröm tölthette el, amikor férje öreg kora ellenére mégis fiuk született.

Amikor a fiú felnőtt, egy napon megfájdult a feje és meghalt. Az asszony visszament Elizeushoz, és a következőt kérdezte tőle: „Hát kértem én fiút uramtól? Nem azt mondtam inkább: Ne ébressz bennem csalóka reményeket?” (2Kir 4,28). Ezt az érzést bármelyikünk szíve ismerheti: „Uram, miért adtál embereket az életembe, ha most meg elhagytak engem?” Egy gyermek elvesztése elmondhatatlanul fájdalmas esemény, és jogosan kérdezhetjük Istent akár mi is, hasonlóképpen: „Istenem, miért áldanál meg engem egy gyermekkel, akit aztán elveszel tőlem? Miért adnál nekem reményt, ha aztán azt összetöröd?” Bár akkora hitünk lehetne a történetünk elején, amekkora aztán a történetünk végén van, amikorra Isten minden könnyünket felszárítja. Emlékezzünk rá, hogy senki, akit elvesztettünk, semelyik seb, amit az élet küzdelmei során szereztünk – egyik sem volt hiába. A mi Istenünk élő Isten, és nála semmi sem vész kárba. 

Elizeus a sunemi asszony fiát feltámasztja a halálból, akárcsak Jézus teszi majd a későbbiekben, például Lázárral. Az Isten ezeken a történeteken keresztül arra szeretne minket emlékeztetni, hogy nem a halálé az utolsó szó. Ezzel együtt a halál összetörheti a szívünket, sebet ejthet rajtunk és elhomályosíthatja a szemünket. Ilyenkor előfordul, hogy nem tudunk hálát adni, mert sebeink még túl frissek és mélyek.

Itt jön képbe a többiek szerepe. Mert lehet, hogy te most olyan helyzetben vagy, ahol túl gyengének érzed magad ahhoz, hogy így tudj imádkozni. Lehet, hogy most túl összetört vagy ahhoz, hogy így tudj imádkozni; túl nagy a gyászod ahhoz, hogy így tudj imádkozni.

Ezért mi most imádkozni fogunk érted. Felemelünk téged imában. Mert ha ismernénk a történet végét, az drámaian megváltoztatná azt, ahogy a történet közepén megéljük az eseményeket. Ha csak ismernénk a történet végét, az talán drámaian megváltoztatná azt, ahogy ma élünk.

Mi pedig ismerjük a végét. A végén Krisztus mindent helyre fog állítani. Ő, aki képes volt feltámasztani a halottakat, fel fogja támasztani azt is, ami benned és bennem halott, és helyreállít mindent. Mindent újjá fog teremteni.

Ezért, testvéreim, azok, akik már közülünk átéltek veszteségeket, átmentek fájdalmakon, gyászon és bíznak az Úrban, most imádkozzunk azokért a testvéreinkért, akik éppen a veszteség, a fájdalom és a megpróbáltatás közepén vannak. Most értük imádkozunk.

Kérlek, imádkozzatok értem! Én imádkozom értetek.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.