172. nap: Uzija gőgje

Korszak: Megosztott királyság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsérjük és áldjuk nevedet, legyél áldott mindenek felett! Jézus nevében azért imádkozunk, hogy tiszteljenek és dicsőítsenek, imádjanak és szeressenek téged, mert te vagy a szeretet, Urunk, Istenünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A 2 Királyok 3-ban szövetséget látunk Izrael királya, Jórám (Acháb fia), Júda királya, Jehosafát, valamint Edom meg nem nevezett királya között. Ez a három ország – Edom, Izrael és Júda – háborúba indul Moáb ellen. Érdekes, mert ezek a személynevek újra és újra előkerülnek, és ez az egyik oka annak, hogy néha összezavarodhatunk, ahogy korábban említettem. Nagyon hasznos lehet, ha kronológiai táblázatot használsz, például a Szent István Társulat Bibliája végén az Időbeli áttekintés című függeléket, vagy a Biblia idővonala kiadványunkat, és akkor látod, hogy például Jehosafát Júda királya, míg Jórám Izraelé, és mindketten ugyanabban az időben uralkodtak.

Jórám, Acháb és Izebel fia nem volt jó ember, de nem volt olyan rossz, mint az apja. A Szentírás szerint „gonoszat cselekedett az Úr szemében, de nem úgy, mint apja és anyja”. Tehát rossz volt, de nem annyira. Mintha azt akarná leírni a szent szerző, hogy rossz volt, de lehetett volna rosszabb is… 

Tehát Jórám, Jehosafát és Edom királya háborúba megy Moáb ellen. Kerülő úton, egy száraz völgyön keresztül vonulnak fel, és a sereg kifogy a vízből. Ekkor történik, hogy Elizeus csodát tesz, s így hatalmas mennyiségű vizük lesz. Ezt a vizet a moábiták távolról vörösen látják csillogni, s így azt hiszik, hogy amit látnak, az vér. Tévesen úgy gondolják, hogy a három sereg tagjai – az edomiták, az izraeliták és júdaiak – egymást mészárolták le az éjszaka folyamán. Azt gondolják, hogy nem csatába mennek, hanem egy olyan táborba zsákmányolni, ahol mindenki halott. De nem így van, az ottaniak nagyon is élnek, és legyőzik a moábitákat. A három király pillanatnyilag az Úr akarata szerint cselekszik, együttműködik a prófétával, és így siker koronázza hadjáratukat.

Ezután áttérünk a 2Krónikák 26–27. fejezetére, ahol Uzija királyról olvasunk. Uzija tizenhat évesen lett király, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben. Sok nagyszerű dolgot tett. De a 26. fejezet 16. versében azt olvassuk: „Amikor megerősödött, a szíve felfuvalkodott, úgyhogy gonoszságot művelt.” Nem fordult hamis istenekhez, de magára vállalta a levita papok feladatait, és belépett a szentélybe, hogy tömjént áldozzon. Azarja főpap és a többi pap figyelmeztette: „Uzija, már olyan régóta hűséges vagy. Hagyd abba a hamis istentiszteletet!”. De itt nem is annyira hamis istentiszteletről van szó, hanem helytelen istentiszteletről.

Többféle eltorzult istentisztelet létezik. Például a bálványimádás, amikor valaki egy hamis istent imád. Pontosan ez történt az aranyborjú esetében is. Ők egy hamis istent imádtak, azt állítva: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból” (Kiv 32,4). Ez az igaz hit eltorzulása miatti bálványimádás.

Viszont van egy másik módja is annak, hogy valaki helytelenül tisztelje Istent: amikor az ember a saját elképzelése szerint imádja Őt. Mintha azt mondaná: „Úgy foglak imádni, ahogy én akarom.” – még akkor is, ha tudja, hogy Isten kifejezetten megtiltotta az efféle dolgokat. Uzija igazán tudhatta volna ezt. Hiszen az Úr imádásában nevelkedett, főpapi mentor oktatta őt. Tudta, hogy mit akar az Úr, tudta, mit parancsolt neki az Úr. És mégis, amikor erős lett, elbizakodottá vált. És pontosan ez az, ami velünk is megtörténhet. Olyan könnyen mondjuk: „Nézd, én már annyi mindent megtettem. Isten velem volt. Megáldott engem. Most már a saját fejem után megyek.”

Uzija jogtalan áldozatbemutatásra vetemedett, nem hallgatott az őt bátran figyelmeztető papokra, és azonnal megjelent rajta a lepra. Leprásként külön házban élt elzárva, majd meghalt, és külön temették el, nem a királyok sírboltjába…

Őt követte Jotam, az ő fia, aki huszonöt éves korában lépett a trónra, tizenhat évig uralkodott, és végig kitartott a jó úton. Még mindig a déli királyságban vagyunk, tudjátok ott, ahol jó királyok is voltak, szemben az északi királysággal. Jotam azon kevés királyok egyike, akivel kapcsolatban az ige semmilyen negatív dolgot nem jegyez meg. Ilyen is van. Azt mondja az Írás: „Így erősödött meg Jotam, mert állandóan az Úrnak, az ő Istenének színe előtt járt, majd megtért atyáihoz.” Ez a „megtért atyáihoz” kifejezés nemcsak azt jelenti, hogy eltemették az ősei mellé – hiszen néha még a gonosz királyokat is eltemették az őseik mellé –, hanem ott van benne az a gondolat is, hogy Jotam valóban békében nyugodhatott, mert az Úr útján járt.

Még van hátra néhány király. A Krónikák második könyvéből holnap még veszünk egyet, a 28. fejezetet. Utána egy kis szünetet tartunk benne, amíg a Királyok második könyvének eseményei „utolérik” a Krónikák második könyvét. Szóval a holnapi nap után, a Krónikák második könyvének 28. fejezete után átugrunk Ozeás prófétához, Ámosz prófétához, Jónás prófétához és Mikeás prófétához. Ennek végeztével, úgy tíz nap múlva visszatérünk a Krónikák második könyvéhez. Ezek a próféták – Ozeás, Ámosz, Jónás és Mikeás – nagyon fontos szerepet játszanak majd a Királyok második könyvének történetében, abban a részben, amit holnaputántól kezdünk követni. E prófétákról egyelőre csak annyit, hogy a kispróféták közé tartoznak. Ami nem a termetükre, hanem a könyvük rövidségére utal, szemben a nagyprófétákkal, akik nagyobb terjedelmű könyvekkel rendelkeznek a Biblián belül.

Szóval tartunk egy kis szünetet, és aztán a 184. napon újra találkozunk a Krónikák második könyvével.

Itt tartunk most, a 172. napon. Imádkozom értetek, és remélem, ti is imádkoztok értem és egymásért. Köszönöm!