Leó pápa a spanyol hatóságokhoz: Ne szítsák a polarizáció tüzét, törekedjenek egységre!

A Szentatya a madridi repülőtérről szombat délelőtt a Királyi Palotába hajtott, ahol államfőnek kijáró tiszteletadással fogadták. Leó pápát a spanyol királyi lovas testőrség kísérte a palotaudvarba, ahol a királyi pár a két lányával várta a Szentatyát. A pápai és a spanyol himnusz alatt huszonegy ágyúlövés köszöntötte a vendéget, akiket VI. Fülöp király és Leticia királyné nagy tisztelettel kisért a palotába, ahol magánmegbeszélést folytattak.

Ünnepélyesség, méltóság és tisztelet – amivel a spanyol királyi hát tisztelgett a lehető legillusztrisabb vendégük, a római pápa, Péter utóda előtt. A Királyi Palota Oszlop-termében találkozott Leó pápa a királyi család jelenlétében az ország hatóságaival, a polgári élet képviselőivel és a diplomácia testület tagjaival. Leó pápa hozzájuk intézett beszédében mindenekelőtt megköszönte a meghívást, mely őt abba az országba invitálta, melynek első evangelizációja Jakab apostol volt. Ez a kapcsolat teológiai jelentőségű, mert kifejezésre juttatja, hogy a helyi Egyház folytonosságban áll a pünkösdi apostoli küldetéssel. A keresztény hit és e föld közötti ősi kapcsolat mélyen formálta annak kultúráját, mely reményt és iránymutatást jelent a mai kihívások között is. Leó pápa a népi vallásosságra gondol, mely az ország minden városában és falvában az év ritmusához igazodva megjeleníti az üdvösség valódi drámáját, együtt a művészeti és zenei örökséggel, a számos testvériséggel és jótékonysági egyesülettel együtt. A spanyol egy szenvedélyes nép, amely szereti az életet, és ezt meg is mutatja! Leó pápa azért jött közéjük, hogy megerősítse, bátorítsa és inspirálja a hívők megújult hűségét az evangélium iránt, valamint a nemzet különböző csoportjai közötti mélyebb megbékélést és együttműködést, amit a találkozás kultúrája mozdít előre. Az eszme és valóság kétpólusú feszültségében a kettő között állandó párbeszédet kell kialakítani, elkerülve, hogy az elképzelés elszakadjon a valóságtól.

Ezzel kapcsolatban a pápa két olyan személyiségre utalt, akik öt évszázada segítik az ország egyházi életét és sokak lelki keresését. Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz az isteni Misztérium iránti szenvedélyükben barátokká váltak. Misztikájuk nyitott szemű, vagyis nem idegen a történelemtől, hanem éppen ellenkezőleg, a kérdések gyökeréhez, a valóság szívéhez vezet. Különösen a változások értelmezésében és a korunkat oly sötétté tévő feszültségek elviselésében segít nekünk az éjszaka témája, amely oly kedves Keresztes Szent Jánosnak, aki a Fény iránti szomjúságában paradox módon megtanulta értékelni a sötétséget, amikor a lélek megszabadulhat attól, amit tudni és birtokolni vél, és ami ma is segíthet az értelem sötétségének és az érzelmek heves kitörésének a kezelésében. Hiszen ma is éppúgy szükségünk van olyan emberekre, akik a sötétben meglátják a fényt, a végben a lehetséges kezdetet, mely kivezet minket az éjszakából.

Avilai Szent Teréz ugyanezt az utat a belső várkastély képével írja le. Ahogy szobáról szobára haladunk a legbelsőbb hely felé – vagyis mindannyian a saját szívünk felé, az igazság szentélye felé –, a tér kiszélesedik, az elme megnyílik, az ellentmondások feloldódnak, a feszültségek eloszlanak, a többiek helyet kapnak, az univerzum otthonná válik. Ez egy radikális megnyílás az egészen Más és a mindig Új felé, ami akkor valósul meg, amikor visszatérünk önmagunkba. Az emberi lénynek ez a dimenziója az oka annak, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadságot védeni kell – állapította meg a Szentatya. Ma a polarizációk tüzét fújva a népszerűségre szert tenni vágyó kísértés egyre inkább növekszik, amivel az emberi méltóságot folyamatosan megsértik. Szükségünk van tehát kultúrára, belső életre, szabad és minőségi oktatásra, transzcendenciára. Ehhez pedig szobáról szobára kell előre haladni, egészen addig a pontig, ahol az igazságosság és a béke megöleli egymást.

A katolikus egyház az emberi szív ezen vágyának szolgálatában áll. Nem kényszerítő módon, hanem az evangéliumi tanúságtétel révén, amelyet számtalan mártír és szent támaszt alá, és ma is készen áll arra, hogy egy olyan nép jövőjének szolgálatába álljon, amely megbékélést és békét keres. Leó pápa éppen ezért mindenkit arra kér, hogy hagyjon fel a társadalmi valóságot és annak történelmét megosztó, polarizáló narratívákkal, és a terméketlen leegyszerűsítésektől térjen át a komplexitás gyümölcsöző megértésére. A Szentatya ebben látja Európa sajátos hivatását, amelyben Spanyolországnak eredeti és alapvető szerepe van. Ez az az ajándék, amit az Öreg Kontinens adhat a világnak, ha fiatal akar maradni, hiszen fiatal az, aki úgy érzi, hogy van jövője és küldetése. Éppen ezért főként a gazdasági, politikai és intézményi felelősöknek minőségi ugrásra van szükségük, irányváltásra, hogy iskolákba, egyetemekbe és kutatásba, valamint a helyi közösségekbe fektessenek be, mint a részvétel és a kulturális közvetítés melegágyába.

Az iszlám az Ibériai-félszigeten hosszabb távon politikai, kulturális és vallási valóságot jelentett. Ebben az időszakban a szembeállások mellett arra is törekedtek, hogy a keresztények, a muszlimok és a zsidók között teret teremtsenek a kapcsolattartásnak, a párbeszédnek és az igazság értelméről szóló eszmecserének. X. Bölcs Alfonz fordítóiskolájában a három valláshoz tartozó szakértők együttműködtek az arab, görög és zsidó gazdag örökség fordításában, hozzájárulva olyan szövegek terjesztéséhez, mint például Averroes (1126–1198) és Maimonides (1138–1204) filozófusok művei. Különösen Córdoba és Toledo városai váltak a nyelvek, vallások és tudás közötti közvetítés helyszínévé.

Ahogyan e föld egy másik nemes fia tanította nekünk, a megpróbáltatások és a kudarcok során lehetőség nyílik mindent átgondolni: Loyola Szent Ignác rendelkezett ezzel a bátorsággal, amikor szívének szomorúságaira és vigaszára figyelt a valóságot és a képzeletet megkülönböztető gyakorlat során, amelynek eredményeként a fegyvereket a békével, a hatalmasságokat pedig a szentekkel cserélte fel. Megértette, hogy az a jó, amely vonzotta, nem utópia volt, és így válsága kegyelemmé változott. Ugyanez történhet azokkal az „új dolgokkal” is, amelyek ma zavarnak minket, és amelyekkel kapcsolatban érzékenységünk jelenleg megosztott. „Kerüljük a megalázó vagy ellentétet keltő szavakat. Válasszuk a megvilágosító egyértelműséget és az utakat megnyitó őszinteséget. Ne áldjuk meg a naiv lelkesedést, ne tápláljuk a terméketlen félelmeket. Inkább mutassunk rá a megkülönböztetés kritériumaira – az ember méltósága, a javak egyetemes rendeltetése, a szegények melletti elkötelezettség, a közös otthon gondozása, a béke – és ültessük át ezeket a gyakorlatba, mint ami a felelős tervezés, az emberi és társadalmi hatások értékelése, a legkiszolgáltatottabbak bevonása, digitális írástudás, az igazságosságra és a békére irányuló kutatás és ipar” – ahogy erről a Szentatya a Magnifica humanitas enciklikájában írt.

Beszéde végén Leó pápa elismerését fejezte a vendéglátó ország iránt a nemzetközi jog és a sokoldalú kapcsolatok terén mutatott hűségéért, amely a béke és a népek közötti szolidaritás iránti aktív elkötelezettségben nyilvánul meg. Ugyanakkor arra biztatta őket, hogy belsőleg is ápolják a párbeszédet és a társadalmi barátságot, a jövő elképzelésekor pedig vegyék figyelembe a szegények és a fiatalok szempontjait, hogy az autonómia és az egység iránti igényeiket pozitív harmóniába fordítsák, és támogassák az európai egyesülés folyamatát, nem más hatalmakkal szemben, hanem az egész emberi család számára adott ajándékként. Isten áldja Spanyolországot! – zárta XIV. Leó pápa a spanyol királyi családhoz és az ország hatóságaihoz intézett beszédét.

Forrás: Vatican News