129. nap: Dávid házasságtörése
Korszak: Királyok kora
Ima
Mennyei Atyánk, imádunk téged és hálát adunk neked. Köszönjük a 32. zsoltárt, amelynek szavaival hozzád kiáltva, még ha vétkeztünk is, meghallod a hangunkat és meghallgatod az imánkat. Tökéletlenségünkben a te irgalmaddal találkozunk, bűneinkben a te kegyelmeddel. Hálásak vagyunk neked ezért. Hálásak vagyunk, mert sok tekintetben hasonlítunk Dávidra. Olyan sokszor fordulunk el tőled és attól a feladattól, amire hívsz minket, vagy nem akarunk azzá lenni, akivé te szeretnél tenni minket. Kérünk, újítsd meg bennünk kegyelmed minden reggel, mert nagy szükségünk van rá! Dicsőítünk téged Jézus nevében! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Az első tragikus fordulat Dávid életében. Bűne nem is indul olyan szörnyen: tavasszal, amikor a királyok általában csatázni indulnak, Dávid Jeruzsálemben marad. Tudjuk, a királyok feladata nemcsak a kormányzás volt az ókori világban, hanem a csaták vezetése is, feladatuk volt harcolni a népükért. Eddig Dávid sokszor ment is harcolni, de most mást küld maga helyett. Így kezdődik. Így kezdődnek a mi nagy bűneink is… Felnézünk a bűnünk közepéből és feltesszük a kérdést: „Hogy jutottam én ide?” Úgy, hogy nem tesszük a napi feladatainkat. Nem azt tesszük, amivel az Úr megbízott bennünket. Ez a helyzet Dáviddal is. Elképzeljük, amint ezt mondja: „Nagyon sok a tennivalóm itt Jeruzsálemben, működtetni kell az országot, nem engedhetem meg magamnak, hogy a csatatérre menjek. Otthon viszont éppen délutáni sziesztájából kel fel, tehát túl nagy kényelemben van. Alapvetően nincs semmi baj egy délutáni szunyókálással, de nem helyén való ezt tenni, amikor a harcosai, a hadserege a puszta földön alszik és az életét kockáztatja nap mint nap. Dávid pedig kényelemben él. Még egyszer: semmi baj a kényelemmel, nem az ördögtől való, de könnyen elaltathatja az érzékeinket. Megindulhatunk azon a lejtőn, hogy „nem azt csinálom, amit kellene. Kényelmesen elvagyok”.
És akkor meglát egy fürdőző nőt. Ebben a pillanatban a vészcsengőnek meg kellene szólalni, hogy „nézz félre”! Szent Carlo Acutisnak, ennek a tizenöt éves szentnek az édesanyja mesélte, hogy ha a tévében egy kicsi kis szemérmetlen dolgot is mutattak, Carlo rögtön elfordította a fejét. Dávidnak a szép fürdőző nő láttán be kellett volna mennie, hideg fürdőt kellett volna vennie, és folytatni a napját, mintha mi sem történt volna. E helyett érdeklődni kezd a nő felől. Itt kezdenek igazán rossz irányt venni a dolgok. Megtudja, hogy a nő férjnél van, sőt férje a hettita Urija, Dávid harminc legvitézebb katonájának egyike.
Dávidnak legalább itt meg kellett volna állnia és az ellenkező irányba fordulni. Elindul lefelé azon a lejtőn, ami azzal kezdődött, hogy nem a napi feladatát végezte, s folytatódott azzal, hogy elmerült a kényelemben, majd odanézett, ahova nem kellett volna, és olyasmiről érdeklődött, amihez semmi köze nem volt…
Így megtudja, hogy a nő egy olyan férfi felesége, aki épp az életét kockáztatja Dávidért és Izraelért. Erre mit tesz Dávid? A nőért küldet és együtt van vele. Dávid masszívan visszaél a hatalmával. Isten azért kente fel és adott neki hatalmat, hogy kormányozza és megvédje Izrael népét, ő pedig egy védtelen asszony kárára visszaél a hatalmával. Hiszen mit tehetett akkoriban egy nő, ha a király „hívatta”?
Itt még szólhatna csupán házasságtörésről a történet. Viszont a nő várandós lesz, és Dávid úgy dönt, el kell tüntetnie az áruló nyomokat. És itt, ebben a részben ordító különbséget látunk Urija tisztessége és a király tisztességtelensége között. Dávid visszahívja Uriját és hazaküldi a feleségéhez, de az a királyi palota kapuja előtt alszik, mert azt mondja, hogyan alhatna a feleségével, mikor a bajtársai a csatatéren vannak. Nagy a kontraszt! Dávid elindult a lejtőn, melynek alja, hogy ösztöneinek engedelmeskedik, árulást követ el, kihasználja a feleséget és végül gyilkos lesz. Vele szemben Urija végzi a napi feladatát, nem adja át magát a kényelemnek, nem az aljas ösztönei vezérlik, és nemes érzülettől vezérelve cselekszik. Dávid összeesküvést szőve gyilkosává válik annak az embernek, aki életét már többször kész volt Dávidért és Izraelért kockáztatni. Dávid pedig házasságtörő lesz, aki szexuálisan ráerőszakolta magát egy nőre és gyilkosként végzi. Ez három borzalmasan gonosz tett egy olyan embertől, aki egyébként sok jót cselekedett már és bölcs döntéseket hozott…
Fontos, hogy ezt figyelembe vegyük. Nem így indul, de mégis ide jut. Azzal kezdi, hogy nem a hivatásának megfelelően él. Tehát, ha mi nem a hivatásunknak megfelelően élünk, akkor sötét helyekre juthatunk. Lehet, hogy mi nem épp házasságtörők, zaklatók leszünk, és nem fogunk gyilkolni, de tudjuk, hogy rossz vége lesz. Nem tudhatjuk hová vezet, ha nem Istentől kapott hivatásunknak élünk.
De holnap arra ébredünk, hogy Istennek közbe kell lépnie. Közbe kell lépnie Dávidnál és elítélnie a tettét. Meg is teszi, ami nagyszerű, mert ebből születik az 51. zsoltár, amit holnap fogunk olvasni. Ez Dávid bűnbánati zsoltára. Ma a 32. zsoltárt olvastuk, ami szintén Dávid bűnbánatáról szól. Hálát adunk Istennek, hogy ha olyan mélyre is süllyedünk, amit soha nem gondoltunk volna, onnan is van visszaút. Az a bűn elkezdődött valahol. És mi visszamehetünk a dolgok elejére és azt mondhatjuk: „Bocsáss meg nekem ezért és ezért!”. Sötét történet, de a mi szívünkről is szól. Ne csak Dávid esetét lássuk benne, hanem vonjuk le a tanulságot a magunk számára is!
Imádkozzunk egymásért, mert bárkivel előfordulhat, hogy letér Istentől kapott hivatásának ösvényéről és olyanok gyilkosaivá válhatunk – inkább lelki értelemben –, akik ránk bízták magukat. Az árulás lelkileg öl, a becsapás lelkileg tesz tönkre. Ezért van szükségünk egymás imáira. Mert nem a bűné az utolsó szó. A legnagyobb bűn sem jelenti a véget. Dávid bűne, hála Istennek, nem az utolsó fejezete az ő történetének.
Lehet, hogy a te szemedben Dávid innentől már olyan valaki, akit többé nem tudsz tisztelni. A saját szemében ő is olyan emberré vált, akit valószínűleg már ő maga sem tud tisztelni, aki nem tud igazán tükörbe nézni. De Isten ismeri Dávid szívét. És újra meg újra visszahívja Dávid szívét önmagához. És ugyanezt teszi veled is, és ugyanezt teszi velem is.
A kérdés nem az, hogy fogunk-e vétkezni. Vétkeztünk. A kérdés az, hogy mit teszünk, amikor már vétkeztünk. És ezt holnap fogjuk látni.
Mindannyian megtörtek vagyunk, ezért imádkozzunk egymásért. Én imádkozom érted, kérlek te is imádkozz értem és a közösségért!
