121. nap: Erőszak-spirál
Korszak: Királyok kora
Ima
Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk téged. Köszönjük, ahogy kibontakozik előttünk az idő, a történet, üdvösségünk története, és látjuk, ahogyan Uram, te kezedben tartod az időt. Te türelmes vagy velünk gyengeségünkben, kicsinységünkben, miközben mi sokszor tévutakon járunk… Tudod, hogy a növekedéshez időre van szükségünk. Köszönjük türelmedet. Köszönjük, hogy adsz nekünk időt, hogy jól használjuk. Kérünk, segíts, hogy az időt növekedésre használjuk! Add, hogy ne legyen az időnk halogatásaink miatt elpocsékolva, hanem olyan idő legyen, amelyben mindig téged keresünk és rád találunk. Magasztalunk téged és hálát adunk neked most, így, ahogy vagyunk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Ahogyan már tegnap is láttuk, a Krónikák első könyve sok nevet sorol fel, és ez így lesz még az elkövetkező napokban is. Kicsit olyan, mint egy óhéber nyelvlecke… Amikor küzdök a héber nevek helyes kiolvasásával, eszembe jut, hogy gyerekként nagy lelkesedéssel olvastam a Winnetout, és persze nulla angol előképzettséggel ejtettem ki a furcsa nevű szereplők neveit, amiknek a kiejtése minden kortársam számára közmegegyezéses alapon is egyértelmű volt: Old Shatterhand, Old Firehand. És egyáltalán nem zavartattam magam, holmi olvasási és kiejtési szabályokkal…
No, de visszatérve a Krónikák első könyvének elejéhez, azt hiszem, ez lesz a kitartás, az állhatatosság és a hűség próbája. Magamat is sajnálom, de főleg benneteket, hogy ezen végig kell menni, de ugyanakkor ez egy hihetetlen kapcsolatot tár fel, aminek viszont örülök. Minden név mögött jelentés van, nemcsak egy egyén, hanem a név az egész családot jelöli. Egy családfát kapunk és nem is akármilyet, mert ez a vérvonal Izrael fiait, különösen is Júda leszármazottait követi nyomon. Ma Hecron fiairól olvastunk a 9. versben, akinek Rám nevű leszármazottján át eljutunk Boászon keresztül Izájig, aki Dávid király atyja volt. Nem tudom, ismerős-e nektek, de ugyanezt olvassuk Máté evangéliumának az elején is, amikor Jézus származását mutatja be nekünk – ezt olvassuk fel karácsonykor a vigília misén. Ez az a leszármazási vonal, a történet, amely nemcsak Ábrahámtól Dávidig vezet, hanem Dávidtól egészen Jézusig, a Messiásig, Krisztusig, akit már kezdetben megígért Isten. Ezért olvassuk ezeket a neveket. Néha úgy lehetünk velük, hogy „no, ez meg ki?” –, de felismerjük, hogy nagy a jelentőségük. Ma megvan az a különleges egybeesés is, hogy erős a kapcsolat a 2Sámuel 2. fejezete és az 1Krónikák 2. fejezete között.
Dávidot már a fejezet elején felkenik Júda királyává az ottani főemberek. Dávid csapatai északi portyára indulnak, ahol találkoznak Isbaalnak, Saul fiának a katonáival. Isbaalt az északi törzsek kiáltották ki uralkodójuknak, tehát megvolt a feszültség a két fél között. Dávid harcosai közül hárman lánytestvérének, Cerujának a fiai voltak: Joáb, Abisáj és Azahel. Azahelt Sámuel 2. könyve fürge lábúnak, gazella gyorsaságúnak írja le. Ez bámulatos. De Azahel elkezdi üldözni Abnert. Kár volt. Abner ugyanis Saul hadseregparancsnoka volt, kiváló katona. Figyelmeztette Azahelt, hogy ne üldözze őt tovább, mert akkor megöli, ami miatt Azahel testvére, Joáb neheztelni fog Abnerre. Ezzel gyakorlatilag azt mondja, hogy ne engedjék, hogy ennek következtében a két ellenséges seregből való vezér – Joáb és Abner – majd egymásnak menjen, mert akkor már nem csak uraik – Dávid és Isbaal – miatt fognak csatázni, hanem személyes bosszúból is. Azahel viszont nem tágít, és végül Abner önvédelemből megöli őt. Erre Azahel két testvére, Joáb és Abisáj – Dávid unokaöccsei – erednek Abner után, aki újra szól, hogy állítsák meg az erőszak-spirált. Bölcs volt Abnertől, hogy már Azahelt figyelmeztette – de hiába.
Ez az eset nagyon balul üt majd ki, mert a harc nem fejeződik be itt a 2. fejezetben, hanem folytatódik, és az erőszak erőszakot szül. Láthatjuk majd kibontakozni ebben a családi történetben, hogy milyen pusztítást végez az erőszak mindannyiuk életében. Az erőszak ritkán ér véget önmagától, de véget kell érnie. Hogyan? Sok lehetőség van.
Jézus egy ponton magára veszi az erőszakot, ahelyett, hogy legyőzné. Magára veszi az erőszakot, szenved a bűnösök helyett, az igaz a bűnösökért, és így vet véget ennek az ördögi körnek. Ezzel nekünk is megadja a lehetőséget Jézus, hogy az erőszak körforgása helyett a kegyelem körforgásába kapcsolódjunk. Méghozzá úgy, hogy inkább mi is felvállaljuk, hogy másokért szenvedünk. Ezért hangsúlyozta ki Jézus az ő tanításában és egész küldetésében a megbocsátás fontosságát. Mégis, a megbocsátás a kereszténység egyik legnehezebb tanítása.
Ma felismerhettük a családfa fontosságát, a leszármazási sort, ami hordozza Isten ígéretét. De azt is beláthattuk, hogy milyen pusztító az erőszak. Ezért ezt kérdezem ma önmagamtól: „Uram, hol van bennem harag vagy bosszúvágy? Hol tartom fenn magamnak a jogot arra, hogy így érezzek, amiért valaki valamit mondott vagy tett ellenem? Hogyan utánozhatnám jól Jézust, és mondhatnám ebben a pillanatban, hogy mindezeket az érzéseket elengedem, lemondok a bosszú jogáról, nem fizetem vissza, amit ellenem tettek és nem rovom fel nekik? És ebben a pillanatban véget vetek a haragomnak. Befejezem a gyűlölködést. Ez óriási győzelem és hatalmas dolog!
Ez olyasmi, amit nehéz megtennünk. Ezért imádkozunk egymásért. Én imádkozom érted. Kérlek, ahogy mondtam, imádkozzatok egymásért, és imádkozz értem is! Köszönöm.








