BIY HU cover 113. nap

113. nap: Megtört bizalom

Szerző: Fábry Kornél

Korszak: Királyok kora

Aztán Dávid fölállt, és elment, Jonatán meg visszatért a városba.

Dávid Nobban.

Dávid elment Nobba Achimelech paphoz. Ez reszketve ment elé, és megkérdezte: „Miért vagy egyedül, miért nincs veled senki?” Dávid így válaszolt Achimelech papnak: „A király parancsot adott, s azt mondta: Nem szabad senkinek se tudnia arról, amivel megbíztalak s amit megparancsoltam neked. Ezért megbeszéltem embereimmel, hogy hol találkozunk. Hanem ha van kéznél öt kenyered, add ide, vagy azt, amid van.” A pap e szavakkal válaszolt Dávidnak: „Rendes kenyerem nincs kéznél, csak fölszentelt kenyér. Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?” Dávid ezt a feleletet adta a papnak: „Egészen biztos! Az asszonyok el voltak tőlünk tiltva, mint mindig, amikor kivonulunk, így tiszták az embereim. Ez ugyan csak közönséges út, de azért ma is biztosan tiszták ebben a tekintetben.” Így a pap fölszentelt kenyeret adott neki, mert nem volt más kenyér, csak az áldozati kenyér, amelyet elvettek az Úr színe elől, hogy friss kenyeret tegyenek oda helyette azon a napon, amelyen elvették.
Azon a napon épp ott volt Saulnak egy embere – az Úr tartotta vissza. Doegnek hívták, edomita volt és Saul fullajtárainak volt a feje.
Dávid megkérdezte Achimelechtől: „Van itt kéznél egy lándzsa vagy egy kard? Sem a kardomat, sem egyéb fegyveremet nem hoztam ugyanis magammal, mert olyan sürgős volt, amivel a király megbízott.” „A filiszteus Góljátnak a kardja – felelte a pap –, akit a Terebint-völgyben legyőztél, még itt van. Be van kötve egy kendőbe, és ott van az efod mögött. Ha akarod, hát csak vedd el magadnak, más nincs ott.” „Olyan nincs is több – mondta Dávid –, add hát ide nekem!”

Dávid a filiszteusok földjén.

Dávid útra kelt, elmenekült azon a napon Saul elől, és Gát királyához, Achishoz ment. Szolgái így szóltak Achishoz: „De hiszen ez Dávid, az ország királya! Az ő dicsőségét zengték körtáncot járva:

Saul legyőzte ezreit,
Dávid meg tízezreit.”Dávid elgondolkodott ezeken a szavakon, és félelem fogta el Achistól, Gát királyától. Ezért eszelősnek színlelte magát előttük, és úgy viselkedett a kezük közt, mint egy őrjöngő. Dobolt a kapuszárnyakon, s hagyta, hogy a nyála szakállába folyjon.
Erre Achis azt mondta szolgáinak: „Nem látjátok, hogy ez az ember eszelős? Miért hozzátok hát elém? Tán híjával vagyok az eszelősöknek, hogy idehozzátok nekem, csak hogy terhemre legyen a bolondságaival? Vagy be akar tán térni a házamba?”

3. DÁVID BUJDOSÁSA
Dávid bujdosásra adja magát.

Dávid továbbment, és Adullam barlangjába menekült. Ennek hírét vették testvérei és egész családja; lementek, és csatlakoztak hozzá. S azok is mind köré gyűltek, akik szorongatott helyzetben voltak, akik el voltak adósodva vagy akik elégedetlenkedtek; és ő a vezérük lett. Mintegy négyszáz ember tartott vele.
Onnan Dávid Moáb (földjére) ment, Micpába. Így szólt Moáb királyához: „Engedd meg, hogy atyám és anyám itt maradjanak nálad, amíg meg nem tudom, mi a terve velem Istennek.” S otthagyta őket Moáb királyánál, úgyhogy ott maradtak mindaddig, amíg Dávid rejtekhelyen volt.
Gád próféta azonban így szólt Dávidhoz: „Ne maradj a rejtekhelyeden, hanem menj és költözz Júda vidékére.” Dávid tehát elindult, és Heret erdeibe ment.

Nob papjainak lemészárlása.

Amikor Saul megtudta, hogy rátaláltak Dávidra és azokra az emberekre, akik hozzászegődtek – Saul épp Gibeában volt, és a szent hely tamariszkusza alatt ült, a kezében lándzsát tartva, tisztjei körében –, akkor Saul így szólt tisztjeihez, akik körülötte álltak: „Figyeljetek ide, Benjamin fiai! Tán nektek adja Izáj fia a szántóföldeket meg a szőlőket, és megtesz benneteket ezer ember parancsnokává és száz ember parancsnokává, hogy mind összeesküsztök ellenem? Senki se adta tudtomra, hogy a fiam szövetkezett Izáj fiával. Senki sem volt részvéttel irántam, hogy elárulta volna: a fiam felbujtotta ellenem szolgámat, ahogy ma áll a dolog.”
Akkor megszólalt az edomita Doeg, aki ott állt Saul tisztjei mellett, és azt mondta: „Láttam, amint Izáj fia Nobba ment, Achitub fiához, Achimelechhez. Az megkérdezte felőle az Urat, és ellátta élelemmel, s a filiszteus Gólját kardját is odaadta neki.” Erre a király odahívatta Achitub fiát, Achimelech papot s az egész nemzetséget, Nob papjait. Mind megjelentek a király előtt.
Saul így szólt: „Hallgass ide, Achitub fia!” „Itt vagyok, uram!” – felelte. És Saul folytatta. „Miért esküdtetek össze, te és Izáj fia ellenem? Adtál neki kenyeret, kardot, és megkérdezted felőle az Istent, úgyhogy ellenségemmé válhatott, amint az bekövetkezett.” Achimelech így válaszolt a királynak: „Szolgáid közül ki fogható Dávidhoz? Hűséges, a király veje, testőrséged feje, akit mindenki tisztel házadban. Hát csak most kezdtem el felőle kérdezni az Urat? Igazán nem! Ne fogjon rá a király szolgájára és atyám egész házára semmit! Hiszen szolgád mit sem tudott mindebből.” De a király kijelentette: „Meghalsz, Achimelech, te és egész házad népe!”
Aztán a király megparancsolta fullajtárjainak, akik körülötte álltak: „Induljatok, és öljétek meg az Úr papjait! Segítségére voltak Dávidnak, s bár tudták, hogy menekül, nem vezettek a nyomára.” De a király szolgái vonakodtak kezet vetni rájuk és az Úr papjait felkoncolni. Erre a király megparancsolta Doegnak: „Lépj elő, és öld meg a papokat!” És az edomita Doeg előlépett, és felkoncolta a papokat! Nyolcvanöt vászonefodot viselő férfit megöletett azon a napon.
A papok városát, Nobot is kardélre hányta, férfiakat és nőket, gyerekeket és csecsemőket, barmokat, szamarakat és juhokat egyaránt.
Csak Achitub fiának, Achimelechnek egyik fia menekült meg; Ebjatárnak hívták, és Dávidhoz menekült. Ebjatár hírül vitte Dávidnak, hogy Saul felkoncoltatta az Úr papjait. Dávid azt mondta neki: „Tudtam én azt már akkor, hogy az edomita Doeg elárul Saulnak, hiszen ott volt. Így most én vagyok a felelős atyádfiai életéért. Maradj itt nálam, és ne félj! Mert aki az életedre tör, az nekem is az életemre tör. Itt védelmem alatt állsz.”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

ÍTÉLET AZ ÁLNOK EMBER FELETT

(A karvezetőnek tanítóköltemény Dávidtól,

amikor az edomita Doeg jött,
és jelentette Saulnak: Dávid bement
Achimelek házába.)

Mit dicsekedsz gazságoddal minden nap,
te, hatalomnak embere?

Az eszed azon jár, hogyan árthass,
nyelved, mint éles kés, rágalommal sebez.

Jobban szereted a rosszat, mint a jót,
jobban a hazugságot, mint az igaz szót.

Csak a romlást hozó szavakat kedveled,
te álnok nyelv!

Ezért megsemmisít és örökre eltaszít
az Isten.
Kiragad sátradból, kitép az élők földjéből.

Az igazak borzalommal nézik majd
s gúnyolódnak rajta:

„Nézzétek, aki nem Istennél keresett
oltalmat,
aki a gazdagság teljére hagyatkozott,
azt, aki gonoszsága révén lett hatalmas!”

Én azonban, mint zöldellő olajfa,
olyan vagyok Isten hajlékában,
mindig reménykedem Isten irgalmában.

Áldani foglak mindörökké,
mivel ezt művelted,
és jóságos nevedet hirdetni fogom
azok előtt, akik hűségesek hozzád.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged! Tudjuk, milyen, amikor elárulják az embert. Tudjuk, milyen, amikor hazudnak rólunk. Tudjuk, milyen elveszteni valaki iránt a bizalmat, amikor valaki hátat fordít nekünk. Tudjuk, milyen, amikor megbánt valaki, akiben bíztunk, akinek a szívünket adtuk, és utána elárult. Felismerjük ezt Dávid imájában, az 52. zsoltárban: „Mit dicsekedsz gazságoddal minden nap, te, hatalomnak embere? Az eszed azon jár, hogyan árthass, nyelved, mint éles kés, rágalommal sebez” (Zsolt 52,3-4). Felismerhetjük itt a saját szívünket, hogy milyen elhagyatottnak lenni, amikor az, aki a barátunk volt, ellenünk fordul. Imádkozunk egymásért, főleg azokért, akiket cserbenhagytak, akik megsebződtek azok által, akikben bíztak. Uram, Istenem, minden barátunkért imádkozunk most, akiket megbántottak a hozzájuk közel állók. Mindenkiért, aki ehhez a közösséghez csatlakozott és megbántották a barátaik. Jézus nevében kérünk, adj nekik erőt a megbocsátásra, adj kegyelmet és irgalmat a szívükbe! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Sámuel első könyvének 21. és 22. fejezetét olvastuk. Itt szerepelt a gonosz, áruló Doeg, az edomita, akit úgy látunk magunk előtt, mint egy nagyszakállú talpnyalót, aki azt teszi, amit várnak tőle. Ő az áruló. Nem csak feladja Achimelechet, de amikor a király megparancsolja, hogy öljék meg vele együtt mind a Nobból származó papokat, és zsidó szolgái ezt vonakodnak megtenni, Doeg az, aki azonnal megteszi helyettük. Hitvány módon teszi ezt, gonoszságból. Dávid 52. zsoltárában olvasunk erről, amikor Dávid kéri az Urat, hogy tegyen igazságot. Igen, azt kéri, hogy tegyen az Úr igazságot, mert ez az ember ismert engem és most elárult. Nem csak engem árult el, hanem az Urat is, nem csak az Urat árulta el, hanem az Úr papjait is, akiket megölt. De én kitartok, még akkor is, ha mindenki elárul, akkor is, amennyire csak tudok, az igazságban fogok járni. Még ha körülöttem mindenki hazug is, én akkor is igaz és őszinte akarok lenni.

Erre van meghívásunk. Most olyan világban élünk, ahol jelen van a cserbenhagyás és az árulás. Ha olvastátok Dante Isteni színjátékából a Pokol című részt, ott az alvilág szintjein egyre lejjebb haladunk, és a végén meglátjuk Lucifert egy befogyott tóba zárva. Minden szint a bűnnek egy fajtáját jeleníti meg, és ahogy lejjebb és lejjebb megyünk, egyre súlyosabb bűnöket mutat be. Arra gondolhatunk, hogy te jó ég, mi lehet a pokol legmélyebb szintje? Nos, Dante az árulókat teszi a legmélyebb és legsötétebb pontra, mert az árulás a bizalmat rombolja le. Azokat helyezi ide, akikben sokan megbíztak, de ők cserbenhagyták az embereket. Akik az országukat árulták el, akik az esküjüket szegték meg, akik elárulták Istent, akik azt ígérték, hogy szeretni fogják, de elhagyták. Júdás is ezen a szinten van, meg Lucifer is, és még sokan mások. És miért pont jég van itt? Mert az árulás „hideg” bűn. Nem hirtelen felindulásból vagy szenvedélyből fakad, hanem tudatos, számító és érzelemmentes gonoszság ez, ahol a szeretet teljes hiánya van.

De térjünk vissza Sámuel könyvéhez. Megjelenik a szövegben Doeg, akiről nem tudjuk igazán, hogy volt-e bármi kapcsolata Dáviddal, de biztosan nem volt közeli barátságban vele. Dávid tudta, ki volt Doeg, mert felismerte, hogy ő is ott volt az Úr szent sátránál. Megállapíthatjuk, hogy itt is árulás történt. Dávidnak nagyon rosszul eshetett, hogy Doeg elárulta őt, akit igazságtalanul üldöztek.

Az árulás fájdalmas sebet ejt, mert a bizalom sérül. Nagyon mélyen meg tudok bántani valakit, aki bízott bennem. Ezért olyan mély és sötét az árulás bűne. Mi mindannyian megtapasztaltuk már ezt az érzést, ezért is imádkozzunk, hogy ne legyünk azok, akik cserbenhagyják a másikat, és gyógyuljunk, ha mi kerültünk ilyen helyzetbe. Mert mindenkit bántottak már meg ilyen módon, hogy bízott valakiben és utána az az ember méltatlanná vált a bizalomra. Nem érdemelte meg a bizalmat vagy visszaélt vele.

Még egy dolog, amit nem szabad elfelejtenünk a 21. fejezetből: Dávid és a megszentelt kenyerek története. Ez is fantasztikus. Emlékezzünk vissza arra, amikor a szent sátor elrendezéséről olvastunk! Legbelül van a szentek szentje, függönnyel elválasztva. Itt volt bent a szövetség ládája is. Ez előtt volt a szent hely, három különféle tárggyal berendezve. Az egyik a tömjénoltár, ahol a tömjénfüst fölszállt a függöny mögötti frigyládával átellenben. A másik a menóra, vagyis a kilencágú gyertyatartó, aztán a szent kenyerek asztala. A kenyérre vonatkozóan a héber eredeti szövegben lechem ha-panim szerepel, amit szó szerint jelenlét kenyerének kellene fordítani. Arra utal, hogy Isten színe előtt, jelenlétében tartották és hetente cserélték. A lecserélt szent kenyeret a papok ették meg. És itt mi történik? Dávid és emberei egy feltétellel ehetnek belőle: ha tiszták. Itt konkrétan a nőktől való megtartóztatás volt a feltétel.

Mire is emlékeztet bennünket ez a jelenlét kenyere, amit nem akárki vehetett magához? Minden egyes szentmisében a pap felemeli az Oltáriszentséget, az élő kenyeret, amelyben valóságosan jelen van Jézus Krisztus. És ezt mondja: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára.” Vagyis azt mondja, hogy vannak meghívottak erre a lakomára. A szentáldozás egyik feltétele a tiszta lélek, amit megszentelő kegyelem állapotának hívunk. Ezt a szentmise elején tartott bűnbánattal érjük el, amennyiben nem követtünk el súlyos, halálos bűnt. De ha igen, azt pedig a kiengesztelődés szentségében, a szentgyónásban tudjuk letenni. Hogy ezután tiszta lélekkel vegyük magunkhoz az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust, és ennek erejéből folytassuk utunkat. Mi történt Dáviddal? Miután a pap megbizonyosodott arról, hogy társaival együtt tiszták, megeszi a szentelt kenyeret, majd képes lesz a katonáival együtt folytatni a harcot és elmenekülni Saul elől, aki igazságtalanul tör az életére.

Mi is az Eucharisztia erejéből vagyunk képesek kitartani a nehézségek idején. Olofsson Placid bencés atya a Gulágon is misézett az ágyában, kis kehellyel, kovásztalan kenyérrel, mert az Eucharisztia volt életerejének forrása. Igazságtalanul ítélték tíz év munkatáborra, de hazatért és később 100 évesen halt meg…

Továbbra is imádkozzunk egymásért, mert néha nehéz. Néha nehéz, amikor mások árulása megsebzett bennünket, és azt tanuljuk meg belőle, hogy nem is tudjuk, kiben bízhatunk meg. És mégis, ma ismét arra emlékeztet bennünket az ige, hogy az Atyában mindig megbízhatunk. A Fiúban mindig megbízhatunk. A Szentlélek ajándékában mindig megbízhatunk.

Ezért imádkozzunk egymásért, hogy olyan férfiak és nők lehessünk, akik bíznak Istenben. Kérlek, imádkozz értem! Én is imádkozom érted. Imádkozzunk egymásért!

Avatar photo

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.