BIY HU cover 107. nap

107. nap: Sámuel beszéde

Az ammoniták legyőzése.

Körülbelül egy hónap elteltével az ammonita Nachas felvonult, és ostrom alá fogta a gileádi Jábest. Jábes lakói ezt üzenték Nachasnak: „Köss velünk békét, s alattvalóid leszünk.” De az ammonita Nachas így válaszolt nekik: „Csak azzal a föltétellel kötök veletek békét, hogy mindegyikteknek kiszúrom a jobb szemét, s ezzel egész Izraelre gyalázatot hozok.” Jábes vénei erre ezt üzenték: „Adj hétnapi haladékot, hogy hírvivőket küldhessünk Izrael minden részébe. Ha aztán senki sem jön segítségünkre, megadjuk magunkat.” A hírvivők elmentek Saulhoz Gibeába, és elmondták a népnek a dolgot, mire az egész nép hangos sírásban tört ki.

Saul épp akkor ért haza az ökreivel a mezőről, s megkérdezte: „Mi történt a néppel, hogy sír?” Elbeszélték neki Jábes lakóinak ügyét. Amikor Saul meghallotta a hírt, leszállt rá az Úr lelke, és nagy haragra gerjedt. Fogott egy pár ökröt, darabokra vágta, és szétküldte hírvivőivel Izrael miden vidékére, ezzel az üzenettel: „Aki nem vonul ki Saul vezérletével, az ugyanígy jár!” A népet eltöltötte az Úr félelme, s egy emberként kivonultak. Bezekben számba vette őket, s Izrael fiai háromszázezret, a júdeaiak meg harmincezret tettek ki. Erre így szólt a hírhozókhoz, akik fölkeresték: „Mondjátok meg a gileádi Jábes lakóinak: Holnap, mire a nap melegen süt, segítséget kaptok.” Amikor a hírvivők hazatértek, és Jábes lakóinak beszámoltak, ezek örültek. Aztán megüzenték Nachasnak: „Holnap kivonulunk, aztán azt tehettek velünk, amit akartok!”

Másnap reggel Saul három csapatba osztotta a népet. Hajnalhasadtakor behatoltak a táborba, s mire kivilágosodott, megverték az ammonitákat. A maradék szétszéledt, nem maradt kettő sem együtt.

Sault kikiáltják királlyá.

Akkor a nép így szólt Sámuelhez: „Kik voltak, akik megkérdezték: Saul uralkodjék fölöttünk? Add ki nekünk ezeket az embereket, hadd verjük őket agyon!” Saul azonban azt mondta: „Ezen a napon nem szabad senkit sem megölni, mert az Úr győzelemre segítette Izraelt.” Sámuel meg így szólt: „Gyerünk, menjünk Gilgalba, és alapítsuk meg ott a királyságot!”

Így hát az egész nép Gilgalba vonult, s ott Gilgalban, az Úr színe előtt megtették Sault királynak. S a közösség áldozatát is bemutatták ott, az Úr előtt, és Saul is, Izrael férfiai is nagy áldomást csaptak.

Sámuel búcsúja.

Aztán Sámuel szózatot intézett egész Izraelhez: „Nézzétek, mindent megtettem, amire kértetek, s királyt rendeltem fölétek. Ezentúl ez a király jár majd előttetek. Ami engem illet, én már megöregedtem, és megőszültem, s fiaim vannak közöttetek. Ifjúságomtól mind a mai napig mindent a szemetek láttára tettem. Nézzétek, itt állok! Járuljatok az Úr elé és fölkentje elé, és tanúskodjatok ellenem! Kinek vettem el egyetlen ökrét is? Kitől vettem el egyetlen szamarat is? Kit nyomtam el? Kivel szemben folyamodtam erőszakhoz? Kitől fogadtam el megvesztegetésül ajándékot, s hagytam, hogy így bekösse a szemem? Vádoljatok, s megfelelek nektek!” „Nem nyomtál el minket, nem alkalmaztál velünk szemben erőszakot, s nem vettél el senkitől semmit” – felelték neki. Erre azt mondta nekik: „Az Úr a tanúm veletek szemben, s fölkentje a tanúm ezen a napon, hogy nem találtatok semmit a kezemben.” „Igen, ő a tanú” – válaszolták.

Ezután Sámuel így beszélt a néphez: „Igen, az Úr a tanú, aki Mózest és Áront rendelte, s aki kivezette atyáitokat Egyiptomból.

Álljatok hát elő, hadd pereljek veletek az Úr színe előtt, s hadd tárjam elétek azokat a nagy tetteket mind, amelyeket az Úr értetek és atyáitokért végbevitt. Amikor Jákob Egyiptomba ment, az egyiptomiak sanyargatták őket. Akkor atyáitok az Úrhoz folyamodtak, s az Úr Mózest és Áront küldte, akik aztán kivezették atyáitokat Egyiptomból, s ezen a vidéken telepítették le őket. Amikor azonban megfeledkeztek az Úrról, Istenükről, az Úr Hacor vezérének, Sziszerának kezére adta őket, meg a filiszteusok kezére és Moáb királya kezére. Akkor az Úrhoz folyamodtak: Vétkeztünk – mondták –, mert elhagytuk az Urat, és Baáloknak meg Asztartéknek szolgáltunk. De most szabadíts ki bennünket ellenségeink kezéből, s neked szolgálunk. Akkor az Úr Jerubbaált és Barakot, Jiftachot és Sámuelt küldte, és kiszabadított benneteket körülöttetek élő ellenségeitek kezéből, úgyhogy biztonságban élhettek.

Amikor aztán láttátok, hogy az ammoniták királya, Nachas kivonult ellenetek, akkor így szóltatok hozzám: Nem, király uralkodjék fölöttünk! – noha az Úr, a ti Istenetek a király. Nos, itt a királyotok, akit választottatok magatoknak. Az Úr királyt rendelt fölétek. Ha félitek az Urat, neki szolgáltok, hallgattok a szavára, s nem lázadoztok parancsai ellen, ha ti is, királyotok is, aki uralkodik fölöttetek, az Urat, a ti Isteneteket követitek, akkor minden rendben lesz. De ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, lázadoztok parancsai ellen, akkor az Úr keze rátok s királyotokra nehezedik.

Álljatok elő még egyszer, és lássátok meg azokat a nagy jeleket, amelyeket az Úr a szemetek láttára mutat. Nemde, épp a búza aratásának ideje van? Nos, most az Úrhoz folyamodom, küldjön zivatart és esőt. Aztán majd meglátjátok és felfogjátok, mit vétettetek az Úr ellen, amikor királyt kívántatok magatoknak.” Sámuel az Úrhoz folyamodott, s az Úr zivatart és esőt küldött azon a napon, úgyhogy az egész népet nagy félelem fogta el az Úrtól és Sámueltől. Így szóltak Sámuelhez: „Imádkozz szolgáidért az Úrhoz, Istenedhez, nehogy mind meghaljunk, amiért bűneinket még azzal a gonoszsággal is megtetéztük, hogy királyt kívántunk magunknak.” De Sámuel ezt válaszolta a népnek: „Ne féljetek! Ezt a vétséget már elkövettétek. De mostantól ne forduljatok el az Úrtól, hanem szolgáljátok egész szívetekkel. És ne pártoljatok semmire se való bálványokhoz, amelyek nem segítenek, s nem tudnak benneteket megmenteni, éppen mert semmik. Mert fönséges nevéért az Úr nem taszítja el népét, hisz úgy tetszett az Úrnak, hogy a tulajdon népévé tegyen benneteket. Távol legyen tőlem, hogy vétkezzem az Úr ellen: megszűnjem értetek imádkozni, s nektek a helyes és igaz utat mutatni. Csak féljétek az Urat, szolgáljatok neki őszintén, szívből, hiszen látjátok, milyen nagy tetteket vitt végbe körötökben. Ha azonban vétkeztek, akkor elvesztek, királyotokkal egyetemben.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

AZ ÜLDÖZÖTT IMÁJA

(A karvezetőnek, húros hangszerre
– Dávid tanítókölteménye.)

Figyelj imádságomra, Uram,
ne zárkózz el könyörgésem elől!

Fordulj felém és hallgass meg!
A félelem hajszol,

az ellenség zaja
és a gonoszok lármája megzavar.
Mert bajt hoznak rám, bőszülten támadnak.

A szívem remeg bensőmben,
és halálfélelem környékez.

Félelem, aggódás kerít hatalmába,
és borzalom tölt el.

Így szólok: „Bárcsak szárnyam volna,
mint a galambnak,
akkor elrepülnék és megnyugodnék.”

Igen, szeretnék elfutni messze innét,
kedvem szerint a pusztában laknék.

Sietve kerestem vihartól,
széltől védett menedéket,

Uram, a rohanó ár és nyelvük zaklatása
ellen.
Hiszen a városban csak viszályt
és erőszakot látok.

Nappal és éjjel körbejárnak a város falain,
belül erőszak és gonoszság tanyázik.

Belsejében álnokság lakik,
az utcákon nem szűnik a zsarolás és csalás.

Ha csak ellenségem gyalázna,
azt még elviselném.
Ha csak az fordulna ellenem, aki gyűlöl,
elbújnék előle.

De te voltál az, aki társam vagy,
te lettél ellenségem, akiben megbíztam,

akivel az Isten házában bensőséges
barátságra léptem.
Eméssze meg őket a nyugtalanság,

lepje meg őket a halál!
Élve kerüljenek a sírba,
mert ahol ők vannak,
ott van a gonoszság házaikban!

Én azonban Istenhez kiáltok,
az Úr megment engem.

Panaszkodom és sóhajtozom színe előtt
este, reggel, délben,
és meghallgatja szavam.

Békében menti meg lelkemet azoktól,
akik bántanak.
Mert sokan vannak ellenem.

Isten engem meghallgat,
őket megalázza:
ő, aki örökké uralkodik;
mivel nem térnek meg,
s nem ismerik az istenfélelmet.

Ki-ki barátja ellen emeli kezét,
és megszegi adott szavát.

Arca olyan sima, mint a vaj,
de szívében háborút forgat.
Látszatra beszéde enyhítő olaj,
de a valóságban kivont éles kard.

Bízd gondjaidat az Úrra,
ő majd megerősít,
nem hagyja, hogy az igaz meginogjon!

Te pedig, Istenem, taszítsd le őket mind
az örvény kútjába.
A vérengző és csaló emberek
éveik felét sem érik meg.
De én, Uram, tebenned bízom.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, bízunk benned! Urunk, Istenünk, hálát adunk neked, nemcsak ellenségeinktől körülvéve, hanem olyan barátok között is, aki cserbenhagynak, elárulnak minket. Akkor is, ha elfogyott azok szeretete, akikkel szövetségre léptünk, akik ígéreteket tettek. Annak ellenére is hálát adunk neked, hogy akik ígéreteket tettek nekünk, nem teljesítették azokat és felbontották a szövetséget. Tudjuk, hogy te hűséges vagy, szeretsz bennünket és harcolsz értünk. Te soha nem szeged meg az ígéreted és soha nem bontod fel a szövetséget. Ezért hálával tartozunk neked. Te örömödet leled bennünk és szeretsz minket, kiválasztasz minket és megtartasz minket szeretetedben. Ezt köszönjük neked és igyekszünk viszonozni. Segíts, hogy be tudjuk fogadni a szereteted ma és minden nap, Jézus nevében! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A 11. fejezetben Sault egy nagyszerű, igazi vezetőnek látjuk. Azt olvassuk, hogy Izrael egy megtámadott városa, a gileádi Jábes lakói megijedtek az ammonitáktól. Ezért békét kérnek, és cserében készen állnak szolgálni Nachast, a királyukat. Csak érdekességként említem, hogy bár itt tulajdonnévként szerepel, de amúgy a nachas eredeti jelentése kígyó. No, vele már a Teremtés könyve 3. fejezetében sem volt rózsás a kapcsolat… De visszatérve Sámuel első könyvéhez, Nachas azzal a feltétellel hajlandó a békekötésre, hogy kiszúrja a harcosok jobb szemét, amivel nemcsak megszégyenítené, hanem semlegesítené is őket. Könnyen beláthatjuk, hogy milyen lehetetlen helyzetbe kerül ezáltal egy harcos, hiszen a kardot általában a jobb kezükben viselték, a pajzsot pedig a baljukban magasan tartották, amivel eltakarták a bal szemüket. Ezzel a feltétellel Nachas azt akarta nyilvánvalóvá tenni, hogy tönkre akarja őket tenni, hogy lehetetlenné tegye az ellene való lázadást, örökös szolgaságba taszítva ezzel őket. 

Mit tesz erre Saul? Harcba száll az ammoniták ellen és hadba hívja Izrael egész seregét. Összegyűjti, egyesíti őket Nachas ellen, és egy éjszaka alatt győz. Ezzel Saul megmutatja, hogy vezetésre termett és Isten Lelke rajta van. Így az emberek is elfogadják a titokban felkent, s nyilvánosan már beiktatott királyt, mert győzelemre vitte őket a csatában. A nép azt is követelte, hogy aki Saul királysága ellen szólt, azt most öljék meg. De Saul jól reagál és azt mondja, hogy „ezen a napon nem szabad senkit sem megölni, mert az Úr győzelemre segítette Izraelt.”

Sámuel pedig folytatja: „Menjünk Gilgalba és alapítsuk meg ott a királyságot!” Áldozatot ajánl fel, és az egész nép megerősíti Saul királyi megbízatását. Ő lesz a vezetője mindnyájuknak, azoknak is, akik eredetileg ellenezték a felkenését.

E tettével tehát Saul nagy visszafogottságot és bölcsességet tanúsít. Ahogy tegnap is megjegyeztük, Saul összetett személyiség. Nem főhőse az üdvtörténetnek, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudna olykor hősies tetteket végrehajtani. Igaz, majd úgy hal meg, hogy Isten Lelke elhagyja, de most, ebben a pillanatban Isten Lelke vele van, hogy teljesítse azt a feladatot, amire éppen megbízást kapott.

Sámuel megszólalása a 12. fejezetben nagyon tanulságos, fontos figyelnünk arra, mit üzen nekünk búcsúbeszédében. Emlékeztet, hogy Isten Jákob családját Egyiptomba vezette, és ott rabszolgák lettek. Majd a nép Istenhez kiáltott, aki Mózest és Áront küldte szabadításukra. Utána különféle ellenségeik voltak a pusztai vándorlás után, mint például Sziszera, és Jábin, Hacor királya, akiről a Bírák könyvében (Bír 4. fejezet) olvastunk, vagy a filiszteusok és Moáb királya. Ezekben az esetekben mindig az történt, hogy a nép az Úrhoz kiáltott és ő vezetőket, hadvezéreket küldött, akikkel legyőzték az ellenséget. Isten így gondoskodott róluk. Küldte Jerubbaált, vagyis Gedeont, Bárákot, Jiftachot és végül magát, Sámuelt is. És ezek után mit akarnak? Nem azt választják, hogy még jobban az Úrra hagyatkoznak, hanem egy földi királyt kérnek. És íme, itt az Isten által felkent király, Saul. Isten Lelke rászáll, és Saul be is bizonyítja, hogy egyesíteni tudja a népet, tehát úgy tűnik, mintha minden jól alakulna. De Sámuel felhívja a figyelmet, hogy nem ez volt az Isten akarata. Ő megengedi, hogy királyotok legyen, még királyi erőt, hatalmat és feladatot is ad neki, sőt Lelkét is kiárasztja rá. De ez nem az Ő akarata. Ez nem Isten eredeti tervének a része, csak eltűri ezt a keményszívűségetek miatt.

Ez a tanítás rávilágít az egyik téves elképzelésünkre, amivel már gyakran szembesültünk az eddigi olvasmányok során, hiszen nem minden Isten akarata, ami megtörténik. Ami megtörténik, az nem feltétlenül Isten akarata. Nem. De engedi, hogy megtörténjen.

Ez a helyzet azzal is, ahogyan Isten az Ő Szent Lelkét árasztja Saulra, és azt gondolnánk, hogy napnál világosabb, hogy ez Isten akarata, mert Isten Lelke leszállt Saulra, és ezután győzött is. De Isten azt mondja: „Csupán szívetek keménysége miatt teszem ezt.” Máté evangéliumában olvasunk hasonló helyzetről, ahol az írástudók és a farizeusok Jézust a válásról kérdezik. „De azok mondták: »Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?« »Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör«” (Mt 19,7-9).

Mindig azzal találjuk szembe magunkat, hogy Isten elhívása egy magasabb szintre szól, de néha megengedi, hogy – úgymond – az alacsonyabb szinten maradjunk. Nekünk viszont a tekintetünkkel, az értelmünkkel és a szívünkkel a magasabb felé kell törnünk, ami Isten eredeti terve. Nemcsak a Bibliával kapcsolatban igaz ez. Nemcsak az olyan részekkel, hogy megengedte Izrael népének Isten, hogy királyuk legyen, hogy hajlandó volt olyan engedményt tenni, amit valójában nem akart vagy nem értett vele egyet. 

Ez a mi életünkben is igaz – és ez most bátorítás akar lenni… Életünkben hoztunk rossz döntéseket. És mi volt Isten válasza? Nem diszkvalifikált bennünket. Nem mondta, hogy „a rossz döntésed miatt nem leszek többé jelen az életedben, ennyi volt”. Vagy, hogy „jó, eddig tehetted, de most vége”. – Isten nem tesz ilyet. Ő azt mondja: „Igen, most akaratom ellen cselekedtél, de elküldöm neked így is Szentlelkemet. Rossz döntést hoztál, lehet, hogy visszafordíthatatlant, amivel olyan élethelyzetbe kerültél, hogy nem tudsz kijönni belőle. Nem én akartam ezt, de így is veled maradok.”

Sámuel azt mondja a 12. fejezetben, hogy „még ha olyan döntést hoztatok is, ami az Úrnak nem tetszett, Ő mégsem távozik el tőletek”. Ezt nem könnyű jól fogadni. Egyrészt mondhatjuk azt, hogy „hát, ha ez a helyzet, akkor továbbra is nyugodtan választhatom, amit akarok, mert Isten úgyis velem lesz”. Másrészről pedig azt mondhatjuk, hogy „nem vagyok én olyan biztos ebben: Isten tutira lemondott rólam. Biztos, hogy visszavonta a Szentlelkét. Nem érzem már a jelenlétét sem az életemben.”

Ezzel szemben az igazság itt, a 12. fejezetben van kinyilatkoztatva. Itt vannak az emberek, akik szándékosan szembemennek Isten akaratával, és Ő mégis együttműködik velük, szívük keménysége ellenére – az Ő szíve nagylelkűségével, szíve türelmével és szíve végtelen irgalmával. De mit tesz ehhez hozzá Isten? Az utolsó szó az, hogy „áldásomat adom, de az áldás feltétele, hogy ti és királyotok hűségesek legyetek hozzám a jövőben. Ha nem, annak katasztrofális vége lesz. Teljesítem kéréseteket. Bár nem az akaratom szerint való, mégis megteszem és veletek leszek. Nem zárlak ki benneteket. De innentől kezdve azt várom, hogy legyetek hűségesek.” 

Erről szól a megtérés: felismerem megtörtségemet, elismerem, hogy szükségem van Isten irgalmára. Szükségem van a segítségére. Az Ő válasza erre: „Rendben, megkapod a megbocsátásomat és a kegyelmemet”, mint a házasságtörő asszony János evangéliumában: „Erre Jézus azt mondta neki: »Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!«” (Jn 8,11). „Nem ez volt az én akaratom az életedben, de veled vagyok a jelenben, menj előre, nem utasítalak el. Jelen vagyok számodra, meg tudlak gyógyítani, mindent rendbe tudok tenni, folytassuk együtt!” Ez a legszebb üzenet Sámuel búcsúbeszédéből. Bár még találkozunk Sámuellel néhány napon keresztül, de ez az utolsó nagy beszéde a néphez.

Nagy ajándék számomra, hogy ezt veletek élem meg, hogy eddig kitartottatok és együtt megyünk az úton. Mindannyiunknak megtört az élete, de egyikünk sincs kizárva Isten szeretetéből. Mindannyian hoztunk olyan döntéseket, amik Isten akarata ellen voltak, Ő mégis jelen van az életünkben. Most is, ahogy ezt hallgatjátok…

Ismerd fel, hogy nem vagy kizárva! Az Úr továbbra is jelen van számodra. Az Úr továbbra is hív téged és engem is, hogy haladjunk előre. Ezért kell imádkoznunk egymásért, mert halljuk Jézus szavait: rendben, bocsánatot nyertél, most menj, de többé ne vétkezz! És néha még ez is annyira nyomasztó, néha pedig annyira félelmetes, de ez a mi hivatásunk. Ezért szükségünk van Isten kegyelmére. Ezért kell imádkoznunk egymásért.

Kérlek, imádkozzatok értem is, ahogyan én is imádkozom értetek. Köszönöm.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

3 hozzászólás

  1. Kedves Kornél Atya!Még inkább megismerhettük,megtudhattuk,ha vétkeztem Isten akkor is szeret,azzal bocsát el”Menj tovább,de többet ne vetkezzél!”Így szeretném leélni életem!Vétkezés helyett imádkozva!Isten áldja Kornél Atyát!

  2. Számomra, aki bár rengeteg bukdácsolás után már jó ideje visszataláltam Istenhez és egyre jobban érzem szeretetét, nagyon sokat jelent ez út Kornél atyával. Életem során nem tartottam fontosnak részletesen megismerkedni az Ószövetséggel, de most látom fontos ez. Nagyon nagy hatással van rám, rádöbbenek sok mindenre és egy-egy rész végén ömlenek a könnyeim. Hálás vagyok az Úrnak, hogy erre az útra vezetett és Neked Kornél atya, hogy az Úr szavát érthetővé teszed számomra. Minden nap imádkozom közösségünkért és érted, hogy együtt maradjunk és erősödjünk.Köszönöm áldozatos munkádat!

  3. Minden reggel ezzel kezdem a napot! Szívemig hatol! Segít! Megnyugtat! Boldogabbá tesz! Köszönöm, hogy részese lehetek: egyszerre hallgatom és olvasom, mert így hatékonyabban jut el a szívemig!