Mária példája
A mai napon, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, Szűz Mária életének legnagyobb csodájára és titkára emlékezünk: az angyal hírül adja Máriának, „gyermeket fogansz méhedben és fiat szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni.”
Mária először kételkedve fogadja az angyal szavait, végül kimondja: „Íme az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” „Ecce ancilla Domini, fiat mihi secundum verbum tuum.” Ez a mondat felidézi a Miatyánk egyik mondatát: „Legyen meg a te akaratod”, „Fiat voluntas tua.” Fiat….
Nem oly rég egy fiatal plébánossal beszélgettem, s szóba került a Miatyánk idézett mondata. Néhány nap múlva elküldtem neki egy másik mondatot, a huszadik század egyik jeles teológusának a szavait:
A mondat, „Legyen meg a Te akaratod!’ – mélyebb értelemben így szólhatna: ’Uralkodjék a Te szereteted rajtam!
[Romano Guardini: Az imádság iskolájában. Bp., 1988, 64.]
Tudjuk, Isten szeretet, és aki megmarad ebben a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne – ahogy János első levelében olvassuk. Elfogadni Isten akaratát; elfogadni, hogy az ő tervében eszközök vagyunk, s ezzel az isteni akarattal, magával a szeretettel egyesülni. Prohászka Ottokár nagyon szépen írt erről egyik elmélkedésében, fölmutatva Mária történetét, mint követendő példát:
Egyszerű, erőteljes alázatban mutatja be magát a szent Szűz. Mihelyt megértette az Isten szent akaratát, rögtön ott találta magát a maga helyén, a maga szerepében. Az Isten akaratának teljesítésében eszközök vagyunk: ő akar, s mi teszünk; ő parancsol, s mi engedelmeskedünk. Ez a mi helyes eligazodásunk s ez a mi természetes viszonyunk, egyszersmind a mi erőnk s a mi dicsőségünk. /…./ Mit használ embernek, léleknek lenni, ha az első okkal szemben nem állunk az eszköz viszonyában? Mire jó az, ha eszközök vagyunk, de nem művész kezében, hanem félretolva s félredobva? Nem, nem, eszközei akarunk lenni s örülni akarunk, ha Isten használ valamire, s ha még oly egyszerű alkalmazásban is használ, mindig azzal dicsekedhetünk akkor, hogy parancsára, akaratára, rendelkezésére állunk. /…./ Legyen tehát az élet lendülete a készség s jelszava legyen e szó: ecce ancilla Domini.
[Prohászka Ottokár: A szép szeretet anyja. Bp., 1947, 68-69.]
Évekkel ezelőtt, a budapesti eucharisztikus kongresszus idején, Kerényi Lajos atya dedikált a Szent István bazilika előtti téren. Megvettem egyik könyvét, odavittem hozzá, mondtam, egyik ismerősömnek szeretném dedikáltatni. A keresztnevét kérte. Beírta a hölgy nevét, majd utána: „Istennek terve van magával”. Igen, Istennek minden emberrel terve van.
Belon Gellért püspök írta:
„Legyen meg a Te akaratod teljesen; tehát az is legyen meg, amit Te bennünk el akarsz érni: üdvözülésünk, isteni életünk, Benned való elmerülésünk.” [Belon Gellért: Bibliai elmélődések. Bp., 1987, 522.]
Belon püspök ezzel kapcsolatban felidézi a Getszemáni kertben elhangzott jézusi szavakat, amelyek a Miatyánk idézett mondatára rímelnek. És Mária szavaira is. „Fiat.”
Mária példája, Isten akaratára kimondott „igen”-je, ahogy erre Prohászka püspök is rámutatott, iránytű nekünk. Még akkor is, ha „a lélek sötét éjszakája” (Keresztes Szent János) borul ránk. Akkor is, ha azt érezzük, Isten elhagyott minket, elérhetetlen távolságban van. Akkor is, ha földi zarándokutunkon nem egyszer tapasztaljuk meg, hogy földúlva a szavak ösvénye, s nem érkezik mondat. Bízvást fordulhatunk ilyenkor Máriához, akinek „igen”-je nekünk is múlhatatlan példa:
Ha föltámadnak
ellened a világ kísértéseinek szelei,
ne csüggedj nagyon,
hanem emlékezzél,
és tekints föl a tenger csillagára,
hívd segítségül Máriát, Isten anyját.
Mert ha ő vezet téged,
nem fogsz elveszni,
és ha ő oltalmaz téged,
ellenség nem árthat neked.
Tekints föl.[Kempis Tamás: Mária követése. Bp., 2016, 175.]
