Nagyböjti ráhangoló: Szent József, az igaz ember példája
A Nagyböjti ráhangoló mai részében Dr. Monostori László plébános atya Szent József ünnepéről elmélkedett. Kiemelte, hogy ez a nap különleges helyet foglal el a nagyböjtben, mert az ünnep egy pillanatra megtöri a böjti idő csendjét, és a lelkeket Isten felé emeli.
Az elmélkedés középpontjában Szent József alakja állt, akit az evangélium „igaz emberként” mutat be. Atya rámutatott: József élete egy súlyos krízishelyzetben fordult meg, amikor szembesült Mária várandósságával. Mégsem a harag, a bosszú vagy az önsajnálat vezette, hanem a tisztesség, a jóság és az Isten iránti nyitottság. Amikor álmában az angyal megmutatta számára Isten akaratát, József engedelmes hittel igent mondott rá, még akkor is, ha ez teljesen felülírta a saját terveit.
A keresztény embernek is fel kell tennie magának a kérdést: tudja-e elfogadni, ha Isten akarata más, mint amit ő maga elképzelt az életéről. Szent József példája arra tanít, hogy az igazi hit nemcsak azt jelenti, hogy meghalljuk Istent, hanem azt is, hogy átengedjük neki életünk irányítását.
Monostori László atya egy szemléletes képpel zárta gondolatait: sokszor úgy akarjuk Istenre bízni magunkat, hogy közben mi maradunk a volánnál. Szent József viszont valóban átadta a kormányt az Úrnak. Ezért lehet ő mindannyiunk számára a bizalom, az engedelmesség és a hiteles istenkapcsolat példaképe.
A nap kihívása
Imádkozzuk el tudatosan, őszintén és szívből a Miatyánkból ezt az egy mondatot:
„Legyen meg a te akaratod.”
A Nagyböjti ráhangoló videósorozat a Zarándok.ma támogatóinak nagylelkű segítségével valósul meg. Hálásan köszönjük az adományokat és az imádságos támogatást.









