Nagyböjti ráhangoló: Jézusban már most ott az élet
A Nagyböjti ráhangoló új részében Dr. Monostori László plébános atya Szent János evangéliumának egy mély, teológiai üzenetű szakaszát elmélkedte végig. A rész középpontjában Jézus és az Atya kapcsolata áll: Jézus nem csupán Isten küldötteként jelenik meg, hanem úgy beszél az Atyáról, mint akivel teljes egységben van. Ez váltotta ki a korabeli vallási vezetők felháborodását is.
Az atya rámutatott: a vita egyik oka az volt, hogy Jézus szombaton is gyógyított, vagyis a törvény betűjénél fontosabbnak tartotta az embert és a szeretetet. Ebből kiindulva hangsúlyozta, hogy a keresztény életben is a szeretet parancsa az elsődleges, még a vallási kötelezettségek teljesítésében is ezt kell szem előtt tartani.
Az elmélkedés másik súlypontja az a kérdés volt: kicsoda nekem Jézus? Nem elég őt bölcs tanítónak, gyógyítónak vagy prófétának látni; a keresztény hit lényege annak elfogadása, hogy Jézus az Isten Fia, a Megváltó. Az evangélium jelen idejű ígérete — „annak örök élete van” — arra hív, hogy már itt és most Isten közelségében éljünk, az örök élet reményével és örömével.
A nap kihívása
Próbálj meg ma úgy élni, mintha már az örök élet fényében lennél: tudatosan Isten jelenlétében, az ő szeretetében, figyelve azokra az örömökre, áldásokra és kegyelmekre, amelyeket a mai nap tartogat számodra.
A Nagyböjti ráhangoló videósorozat a Zarándok.ma támogatóinak nagylelkű segítségével valósul meg. Hálásan köszönjük az adományokat és az imádságos támogatást.










INRI,
miért? Miért jò nekem Jézus? Mert a Joteremtö Istentiszteletének egyedüli boldogitò ereje Jezusig a zsidosàg kivalasztottsàga Volt. A többiek IS ugyan üdvössegre elhivottak, de Istentiszteletük Ami AZ elsö hàrom parancsolat on gyökeredzik csak a zsidòk kivàltsàga Volt. Jézus terjesztette ennek érvényét a nemzsidok önkéntesen csatlakozo csoportjàra IS KI. Egy uj vallasban. A szentmise vallàsàban. A nemzsidokra csak a 10 mozesi parancsolat lett érvényes amit köbevéstek. A 613 – bibliai parancsolatbol. EZ a 10 AZ evilàgi boldogsàg forrasa. A nemzsidok szàmàra IS. Jézus ota. Hàt ezért…jo nekem nemzsidonak Jézus. Osli mosolygos Madonna könyörögj érettùnk.