A könnyek adománya – egy elfelejtett kegyelem
A könnyek adománya – egy elfelejtett kegyelemMiért kell elrejtenünk a könnyeinket? Miért olyan zavarba ejtő nyilvánosan sírni? Pedig a keresztény hagyomány szerint a könnyek Isten egyik legnagyobb kegyelmét jelentik. Egy csodálatos ajándék, amely ma már feledésbe merült…
Ön mikor sírt utoljára? Már maga a kérdés, akárcsak a rá adott válasz is zavarba hozza az emberek többségét. „Furcsa kimondani, de anyám temetési miséjén minden erőmmel arra koncentráltam, hogy ne roppanjak össze, vagyis, hogy ne sírjak. Úgy éreztem, „tartanom kell magam”: méltónak maradni, helytállni a családtagok, barátok, ismerősök előtt. Mégis volt bennem egy halk belső hang, amely azt súgta: rosszul teszem. Egyértelműen azt sugallta, hogy jó lenne szabad folyást engedni a könnyeimnek. A mise végére aztán elárasztottak. Mintha csak a könnyek lettek volna képesek megvigasztalni, és főként újra összekötni Istennel és az anyámmal, aki Őhozzá ment el” – meséli az Aleteiának Madeleine, egy 49 éves lille-i gyermekorvos.
De miért zavar ennyire ez az intim megnyilvánulás? Miért nem nézik jó szemmel? Miért szárazak a szemek korunkban? Mert furcsa módon ez a hozzáállás viszonylag új keletű. Miért mondtunk le a nyilvánosság előtt való sírásról, holott a keresztény lelki hagyomány nagyra értékeli a könnyeket? Legyenek azok a bánat, a nosztalgia vagy az öröm könnyei, a sírás annyira fontos, hogy a kereszténység adománynak, sőt Isten nagy kegyelmének tartja a könnyeinket.
A könnyek értelme
A roueni egyetemen középkori történelmet oktató Nagy Piroska, a Le don des larmes au Moyen Âge (A könnyek adománya a középkorban – Albin Michel kiadó) című könyv szerzője – amely a Biblia szövegeire, az egyházatyák írásaira és a szerzetesrendek és testvériségek alapítóinak reguláira épül – úgy véli, itt az ideje újra megérteni a könnyek valódi értelmét, amely, úgy tűnik, időközben elveszett. „Boldogok, akik sírnak, mert vigasztalást nyernek.” Ez az alapul szolgáló ige mutatja meg, hogy a sírás milyen nagy ajándék. Ahogy könyvében kifejti: a kereszténység kezdettől fogva ajánlja a sírást, mint a lélek megtisztításának eszközét. A középkorban sokan bőségesen hullatták a könnyeiket, és vágytak a „sírás isteni kegyelmére”. Ez azt jelenti, hogy a középkori spiritualitásban a könnyek – amelyek természetüknél fogva a szomorúság vagy a szenvedés kifejezői – a boldogságot és az Istennel való egységet jelképezték. Hiszen Isten jelen van minden ember mindennapjaiban.
„Ha Isten maga is sír, akkor a könnyek utat nyitnak Felé.”
Az evangélium három helyen is említi Krisztus könnyeit: amikor meglátta barátja, Lázár holttestét; amikor megpillantotta Jeruzsálemet; és az Olajfák hegyén, a keresztre feszítése előtt. Jézus ezzel mintegy magával hordozta az emberek könnyeit is. „Jézus eggyé lett velünk, ezért úgy érzem, hogy a mi könnyeink is benne vannak az övéiben. Ő hordozza őket. Amikor sír, minden ember mindenkori összes könnycseppjét hullatja. És ha Isten sír, akkor igenis van kapcsolat Isten és a sírás között. A középkori szerzők pontosan látták ezt, amikor a „könnyek ajándékáról” beszéltek – mondja Anne Lécu, a Des Larmes (A könnyekről – Cerf kiadó) című, kiváló könyv szerzője a La Croix-nak adott interjúban.
A „könnyek adománya”: Isten ajándéka
A könnyek adománya tehát valóban ajándék? Igen, minden bizonnyal. A könnyek ugyanis valakinek a jelenlétét jelzik: „Annak bizonyítékát, hogy több van bennünk, mint csak mi magunk” – magyarázza Dominique Salin jezsuita atya egy KTO-műsorban. „A könnyekben van valami nagyobb, valami, ami a Másiktól jön. Isten jelenlétének ez a helye ajándék minden ember számára, hívőnek és nem hívőnek egyaránt. És ha Isten maga is sír, akkor a könnyek valóban utat nyitnak Hozzá.” A sivatagi atyák számára ez nem volt kérdés: az imádság valódi formáját jelenti a „könnyek adománya”, amelynek gyökerei az Ó- és Újszövetségben egyaránt megtalálhatók. Olyan imádságét, amely lemossa a szemünket és megtisztítja a lelkünket.
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia
