Árpádházi Boldog Erzsébet: A királyi alázat örök példája – Szentek élete
Árpádházi Boldog Erzsébet – özvegy
* Magyarország, 1270 körül + Nápoly, 1320 körül, március 6.
1270 körül született Magyarországon.
Erzsébet, V. István királyunk és Kun Erzsébet királynő leánya volt, testvére annak a Máriának, aki Anjou Sánta Károly nápolyi királyhoz ment feleségül. Így unokahúga volt Szent Kingának, Boldog Jolánnak és Szent Margitnak.
Életéről egy másik hagyomány alapján így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén: „Erzsébet, aki olyan nevet visel, melyen több magyar szentet is tisztelünk,V. István magyar király és Kun Erzsébet leánya volt. Kisgyermek korától kezdve Isten félelmére és szeretetére tanították. Négyéves korában belépett a domonkos apácák kolostorába, melyet Buda közelében, a Nyulak szigetén atyai nagyapja épített, s teljesen Isten tiszteletének és a mennyei dolgok szemlélésének szentelte magát. Nagynénjének, Szent Margitnak példáját követve élt mindaddig, míg a pápa akaratából el nem hagyta Magyarországot. Milánóban a Szent Péter-kolostorban élt, melyet nővére, Mária, a szicíliai Károly király hitvese alapított és látott el gazdag adományokkal. Új otthonában Istentől kapott megvilágosítások közepette minden erény birtokosaként élt, de leginkább az alázatosságra törekvésben tűnt ki. Örömét lelte olyan házi munkákban, melyek a legkisebb szolgálóleány feladatai voltak: hamuzta a tűzhelyeket, takarította a cellákat, tüzet rakott. Minél inkább megalázta magát, annál kedvesebb volt mennyei Jegyese előtt. Földi korona helyett mennyei koronára lett méltó, és hogy övé legyen, 1320. március 6-án lelke fölszállt az égbe. Halála után szentségének híre mindenütt elterjedt.”
