Napi ráhangoló: A niniveiek megtérése és Jónás jelének beteljesedése
Nagyböjt 1. hete, szerda
„Amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek.”
Jézus és Jónás között az a hasonlóság, hogy mindketten Isten hatalmát és az ítélet közelségét hirdették kortársaiknak. Jónás prédikációjára azonban a niniveiek megtértek és pusztulásuk elmaradt – mindenekelőtt magának Jónásnak legnagyobb megrökönyödésére. Ezáltal viszont éppen Ninive lakói váltak jellé a próféta számára, előre hirdetve Isten minden népre kiáradó irgalmasságát, melyet az idők teljességében Jézus Krisztus nyilatkoztatott ki szavaival és tetteivel. A niniveieknek így kétszeresen is jelnek kellett volna lenniük Jézus kortársai számára: példának az őszinte megtérésre, illetve Isten pogányokat is üdvözíteni szándékozó kegyelmére.
Máté evangéliuma még egy titokzatos összefüggést feltár Jézus és Jónás között, az Úr sírban nyugvására utalva: „Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében.” Íme Jónás jelének teljes gazdagsága! A legsokatmondóbb jel, hiszen felöleli Jézus Krisztus küldetésének egészét: nyilvános működését, melyben az örömhírt hirdette és megszerezte a bűnbocsánatot, és a pogányok részvételét Isten országában, melyet megváltásának egyetemességével előttük is megnyitott.
Imádság
Urunk Jézus, ahol mi jelet követelünk, ott többnyire érzéketlen vakságunkat áruljuk el a Tőled eddig kapott jelek iránt, vagy szándékosan nem akarjuk észrevenni és elfogadni őket. Legtöbbször nem is azt várjuk, hogy e jelek meggyőzzenek, hanem hogy igazolják vallási felfogásunkat, és szentesítsék megszokott életvitelünket. Adj hát nekünk nyitott szemet és szívet, hogy felismerjük és befogadjuk jeleidet, melyek a Te személyedben egyetlen hatalmas felkiáltójellé válnak, s arra hívnak, hogy szakítsunk bűneinkkel, és életünket egészen átadva Neked eljussunk az igazi boldogságra, az örök életre.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.










INRI,
Jézus jel volt. Ahogyan eltervezte- követték Öt a zsidók. Közülük azok követték akik elhitték amit mond tesz és tanít. Az apostolok még biztos nem tudták, hogy a zsidó álláspont szerint semmilyen vallás nem igazolhatja magának igazát csodatattekkel, mert csodak minden vallásban vannak, a hamis mágiás vallásokban is…Ezért az apostolok mindnnyian nagyon csodálkoztak a megtapasztalt Jezusi csodák alkalmával és proféténak, rabbinak, söt Péter Isten fiának is tartotta öt. (Az anyja Maria pedig tudta is ezt, mert ugye Gábriel szavára szüzen fogant csodás modon Jezussal áldott állapotban).
Jézus a büne-vallatáskor Kajafás szadduceus föpap kérdésere kimondta a biroság elött, Lásd Márk evangeliuma 14 fejezezet:“ Jézus Kaifás előtt.
54Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült, és melegedett a tűznél.
55A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. 56Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett.
57Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene:
58„Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása.”
59De vallomásuk így sem vágott egybe.
60Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?” 61De ő hallgatott, és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: „Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?”
62Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.”
63A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra?
64Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?” Mind méltónak ítélték a halálra.
65Ekkor némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: „Találd el, ki az!” Még az őrség tagjai is arcul verték. 66Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója.
Péter megtagadja Jézust.
67Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál.”
68De ő tagadta: „Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas.
69A szolgáló észrevette, s újra mondta az ott állóknak: „Ez is közülük való.”
70Ő megint tagadta. Nem sokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: „Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.”
71Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!”
72A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg.” És könnyekre fakadt.“ Megjegyzés: Na ez az az analfabéta Péter az aki minden pápákat feleszentelö föapostol lett Jézus kérésére…Simon ben Jona nevet Jézus Kéfásra=kösziklára=Péterre valtoztatta amikor öt megbizta a többiek a 11 apostol irányitására…Péter lett az elsö pápa…
Itt ez azonban csak a hajnalhivó kakas kukorékolás volt, amit Péter hallott…
Érdekesség, hogy egyes zsidó vallási irányzatok a messiás eljövetelét a kakas megszolalásával kapcsolatban emlegetik. Lásd a szol akakas már cimü magyar népdal jiddis változatát…mivel a messiás hajnalban jön majd el.
Tudnunk kell, hogy Jezus pontosan tudta joelöre meg is mondta tanitványainak, hogy ez igy fog történni…Azt is hogy feltámad harmadnapra…De ki hinné ezt el elöre? Jóelöre. Hacsak utolag latjak hogy tényleg ugy is lett akkor nagy örömmel hirdetik mert látták hallották és megemlékeztek is a Jézusi ilytén jövendölésekre…
Jézusnak a 12 analafabéta halász tanitványa-nemteologosok, Nikodémus-teologus is még az életében látta-hallotta-tapintotta amit Jézus tanitott-vagy pl. A Halottat Lázárt feltámasztotta. Ezek a tanitványai mind a zsidó trözs-család-nemzet-vallás tagjai voltak. Nikodémus sajnálta Jézust, éjjel kereste fel mert zsidó teologus volt és hirearchikus fönökei kizárták volna az egyházukból, ha mondottam ha…Jézust a kármoló lázadót valahogyan akceptálja…Mert ugyi Istennek nem lehet fia az káromkodó bálványimádó aki ilyet mond, mélto a halálra. Ennek igazolásá a teologiában van-tehát ez ott nincs és nem-is lehet másként. Aki eme-vagy ama vallásnak(-klubnak) tagja kiván lenni annak ezt kell hirdetnie-miután belépett vagy szülei révén beleszületett oda. Ahogyan ez ma is van mind a 4200 féle vallások teologiai hirearchikus joguralmi szabályai között megszabva. A fönökök döntenek ott is erröl, hogy mi igazolja a vallás igazát.
Jézus zsido volt halála elötti estélig. A törzs, nép, nemzet, család, vallás tagja. A nyolcadik napos korában vallásban körülmetélték Brit Mila=a legfontosabb parancsa fikuknak és jotett az ábrahámi Isten iránti elsö nemzeti és az egyes- személy elsö szövetségben is. Tehát rá is érenyes volt a föpapok teologiája=Istentana a 613 parancsolttal együtt amiböl tizet köbevéstek.
A halála elöti estén egy uj vallás alapitoja lett. Az euchrisztia szentáldozás köré ünnepelt Istentisztelet vallás´nak alapitojává vált=keresztény=krisztuiskövetö. Másnap kivégezték. Három napig sirkamrában volt teteme bezárva, már büzlött is. Ekkor lépett közbe a Joteremtö, mert a büzlö halottat tetemestül feltámasztotta-megdicsöült testben harmadnapra=Jonás is harmadnapra jött ki a cethal gyomrából amelyik szerncsére felöklendezte.. Ez a fajta feltámadás mint Jezusé semmilyen emberrel soha az eddig élt 120 milliárdnyiból még soha sem fordult elö…Az sem, hogy a 40 napon ezután testestül felemelkedett volna mennybe egy ember ahogyan Jezussal megesett. A feltámadottat egyszerre 3-12-500 személy is látta-hallotta-tapasztalta kb. 12 alkalommal mennybemenetele elött.
Eza z egytelen olyan csoda ami soha sehol semmilyen vallás tanitá´sban sem szerepel…ilyen értelemben egyértelmüen. Amelyik feltámadás teljességében minden emberi közremüködés nélkül történt meg. Amelyik bilogiai fizikai kémiai természettudományos ismereteinket is felülmulja. Merthogy a felt´madt Jézus evett ugyan tanitványaival, de a „semmiböl“ zárt ajtokon át is megjelent vagy velük sütött halat a genezáreti tóparton és meghivta öket vacsizini is…De ki hiszi ezt el? Ehez az kell, hogy halljon róla elöször is. Szerencsésen-áldott az aki anyjától hallja ezt. Aki nem, az oknyomozo modon is megtudhatja. Pl.
Lee Strobel amerikai oknyomozó újságíró tollából. Ateistaként nyomozott és ennek erdem´nyként megirta A Jézus-dosszié (The Case for Christ) cimü könyvét. Megkeresztelkedett. Olvasd el te is.
Vagy Filmen: 2017-ben, A Jézus-dosszié cimü könyvéröl filmet keszitettek.
Osli mosolygos madonna könyörögj érettünk.