Nagyböjti ráhangoló: Vedd fel a keresztedet – a nagyböjt nem wellness, hanem szövetség

A hamvazószerda utáni első csütörtökön Kovács József atya a Lukács evangéliuma szavaival indít: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl minden nap a keresztjét, és úgy kövessen engem.”

Az elmélkedés középpontjában a kereszt áll – nem mint puszta szenvedés, hanem mint szövetségi jel. A hamu keresztje a homlokunkon annak jele, hogy Krisztushoz tartozunk: „Az enyém vagy.” Amikor elfogadjuk, hogy Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk, éppen ez az elfogadás tesz képessé a változásra.

A nagyböjt indulásánál állunk. Ez nem kényelmes „wellness-böjt”, hanem edzés: emelkedők, sziklák, izzadság. A kereszt a staféta, amely nekünk készült. Nem a másiké, nem összehasonlítás tárgya. Mindannyiunk keresztje személyes – és ha mélyebben ránézünk a másikéra, belátjuk, hogy nem cserélnénk.

A kereszt azonban nem csupán a szenvedés fája, hanem a feltámadás előjele. Krisztus maga is félt a kereszttől, mégis vállalta, mert célja volt: az Atyától kapott küldetés. A kérdés tehát személyes:
Mit kaptál az Atyától erre a nagyböjtre?

Lemondás? Több imádság? Érzékenyebb figyelem a rászorulókra?
A kereszthordozás akkor válik értékké, ha tudatosan, Krisztussal együtt éljük meg – nem túlélni akarjuk, hanem célba érni vele.

A nap kihívása

Ma tudatosan nevezd meg a saját keresztedet.

1. Írd le vagy mondd ki imában: mi az a konkrét teher, amelyet most hordozol?
2. Ne hasonlítsd másokéhoz.
3. Ajánld fel Krisztusnak, és kérdezd meg:
   „Uram, mit szeretnél ezen kereszt által formálni bennem?”

Este pedig vizsgáld meg:
– Tudtam-e ma a keresztet nem teherként, hanem szövetségként hordozni?
– Észrevettem-e valaki más keresztjét – és mellé álltam-e?

Ez a nap legyen a kereszthordozásod tudatos ünnepe.