ima vizsgák idejére

Ima érettségizőknek, egyetemistáknak vizsgák idejére

“Adj számot sáfárságodról…” (Lk 16,2)

VIZSGA SIKERÉÉRT

Uram, ilyenkor mindig hatékonyan kérem a Szentlelket.
Őt, akit megígértél, hogy eszünkbe juttat mindent.
Az is igaz, hogy sokszor többet is kérünk, a lehetetlent:
Juttassa eszünkbe azt is, amit már nem tudtunk elolvasni,
megtanulni, átrágni, magunkévá tenni!
Szívem mélyéből kérlek,
adj összeszedettséget, bizalmat, bátorságot!
Ha készültem, akkor számot is tudok adni.
Kérlek, állj mellettem, add a tudomány és az értelem Lelkét,
még a bölcsességét is; – nem csak nekem, hanem annak a
tanárnak, akinek szívébe irgalmat és megértést is kérek hozzá!
Uram, ne (csak) azt add meg nekem, hogy túl jussak,
hanem vésd belém mindazt, amire szükségem lesz
későbbi munkám, hivatásom gyakorlásakor!
Jöjj, Szentlélek Úristen, adj értelmemnek világosságot,
és el ne hagyj a szellemi kínok idején! Amen.

HÁLAADÁS VIZSGA UTÁN

Megvolt, nem is volt olyan ördöngős dolog!
Fáradt vagyok Uram, és kimerültnek érzem magam.
Köszönöm, hogy annyi minden eszembe jutott!
Jó volt megéreznem, hogy súgsz, láttatsz, közreműködsz!
A többit is a kezedbe helyezem: az eredményt, a sikert,
vagy a sikertelenséget. A kudarcot,
vagy a meg nem érdemelt győzelmet, mindent!
Adj a fáradottnak enyhülést, a síróknak vigasztalást!
Engedd, hogy kikapcsolódjak,
adj időt s okos belátást a pihenéshez.
Felfrissülésül pedig vezesd tekintetemet azok felé,
akikről tanulás közben elfeledkeztem: barátaim,
szüleim, testvéreim… Köztük engedj újra magamhoz térnem,
és minden munkámat derűvel, optimizmussal folytatnom. Amen.

Forrás: Egyetemisták Imakönyve, 40.oldal – P.I.

Kapcsolódó tartalom

  • Édesanyák napi imája

    MENNYEI ATYÁNK, minden ajándék és öröm osztogatója, aki nekem az édesanyai hivatást adtad, hálát adok neked és áldom szent Nevedet. ÚR JÉZUS! Kérlek, növeld hitemet, erősítsd reményemet és tökéletesítsd szeretetemet, hogy jó keresztény édesanya lehessek. SZENTLÉLEK ÚRISTEN, erősíts engem, hogy életem minden nehéz­sége közepette se szűnjek meg gyerme­keink hitéért imádkozni.   Minden könyörgés előtt mondjuk:…

  • Szent Domonkos 9 imamódja

    Imádság közben testtartásunk hozzájárul az Istennel való kapcsolatban betöltött szerepünk megéléséhez. Szent Domonkos emléknapján imagyakorlatainak megismerésével lehetőségünk van a szokásainkból kilépve új, Isten felé vezető utakat megismerni. Ő egész emberként, testestől-lelkestől imádkozott, a test és lélek minden meghasonlása, elkülönülése nélkül. Ezt kilenc imamódja határozottan bizonyítja. Kevés olyan szent van az Egyházban, akiről ilyen sok hiteles…

  • Ima a nagyszülők és idősek világnapjára

    Ferenc pápának köszönhetően ma (2021. július 25.) első alkalommal ünnepeljük a nagyszülők és idősek világnapját. A világnapot a Szentatya döntésének értelmében Jézus Krisztus test szerinti nagyszüleinek, Szent Joachimnak és Szent Annának a liturgikus emléknapjához közeli vasárnapon ünnepli az egyház. Az alábbiakban a világnap imádságát olvashatják. Ima a Nagyszülők és Idősek Világnapjára Köszönetet mondok neked, Uram,a…

  • Imádság a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

    Mennyei Atyánk, minden élet forrása! Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése…

  • Édesanyák napi imája

    MENNYEI ATYÁNK, minden ajándék és öröm osztogatója, aki nekem az édesanyai hivatást adtad, hálát adok neked és áldom szent Nevedet. ÚR JÉZUS! Kérlek, növeld hitemet, erősítsd remé­nyemet és tökéletesítsd szeretetemet, hogy jó keresztény édesanya lehessek. SZENTLÉLEK ÚRISTEN, erősíts engem, hogy életem minden nehéz­sége közepette se szűnjek meg gyerme­keink hitéért imádkozni. Minden könyörgés előtt mondjuk: SEGÍTS MINKET URUNK, – hogy…

  • Cirill főapát úr imádsága koronavírus-járvány idején

    Imádkozzunk minden emberért, akiket a koronavírus járvány érint! Azokért, akiket a vírus megfertőzött,azokért, akit attól félnek, hogy elkapják a fertőzést, a mozgásképtelenekért, az idősekért és a szociális otthonok lakóiért, az orvosokért és a betegápolókért, akik gondoskodnak a betegekről, a hatóságokért, járványügyi szakemberekért és mentősökért, a kutatókért, akik a megelőzés és a gyógyítás útjait keresik. Imádkozzunk,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.