39. nap: Rabszolgaság az Ószövetségben – Biblia egy év alatt podcast
Korszak: Egyiptom és a Kivonulás
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, hálát adunk igédért! Hálát adunk, hogy megítélsz minket, próbára teszel minket azáltal, ahogy kinyilatkoztatod magad nekünk. Lassan, fokról-fokra nyilatkoztatod ki nekünk magad. Ott találkozol velünk, ahol éppen vagyunk. Lehajolsz hozzánk, nem azért, hogy otthagyj bennünket, hanem hogy felemelj minket magadhoz. Segíts minket, hogy felismerjük isteni jelenlétedet, szelíd és alázatos közeledésedet, amely által vezetsz minket megtörtségünkben, és találkozol velünk sebzettségünkben. Ott kezded velünk, ahol mi vagyunk, hogy eljuthassunk oda, ahol te vagy. Köszönjük! Így imádkozunk hozzád és kérünk, fogadd el köszönetünket és hálánkat a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében. Ámen.
Elmélkedés
A mostani részlet a Bibliának, ha mondhatjuk így, a provokatív részei közé tartozik. Látjuk a törvényt, amit Isten ad, s a törvényben elmondja, hogyan kell bánni a rabszolgákkal. Ez okoz némi fennakadást bennünk. Hogy lehet az, hogy Isten arról beszél, mit kell tenni a rabszolgákkal? Ez egy fontos pont, ahol meg kell értenünk, fel kell fognunk, hogy Isten kinyilatkoztatja magát. És nem egy olyan népnek, aki ismeri Őt, nem egy vele bizalmas kapcsolatban álló népnek, nem egy – 21. századi szóval élve – civilizált népnek, hanem egy olyannak, amely, mondjuk, a vadnyugati igazságszolgáltatás szintjén van. Egy olyan népnek nyilatkoztatja ki magát, amelynek bár van fogalma arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen, de nem feltétlenül tudja ezt úgy gyakorolni, hogy tökéletes igazságot szolgáltasson. Figyelembe kell vennünk, hogy az ókori Egyiptomban és az ókori földközi-tengeri népeknél, ideértve a görög-római világot, istenek és istennők vannak, melyek nem jók, igazságosak vagy becsületesek, hanem egyszerűen csak hatalmuk van. A hatalomé a főszerep, meg a hasznosságé. A hatalom és a hasznosság irányítanak.
De itt belép a képbe az igaz Isten, aki azt mondja ennek a népnek, hogy van egy másik út. Nem csak egy új életmódot tanít nekik, hanem tanítást ad a saját identitásáról. Az Ő identitása az, hogy Ő az igazságosság Istene, olyan Isten, aki meghallja a szegények kiáltását, akinek számítanak az ember tettei. És nem csak számítanak, de még az is fontos szempont számára, hogy a tettek nem gyökerezhetnek csupán a hatalmaskodásban, a bosszúban vagy a haszonelvűségben, hanem az igazságosságban kell gyökerezniük. Ezért ad Isten parancsokat az egymással való viselkedésre vonatkozóan: így kell élnetek a társadalomban, tetteiteknek leginkább az igazságosságon kell alapulnia. Egy olyan közösséghez beszél, mely nem ismeri Őt, s amely nem ismer korlátokat a tekintetben, hogy mit tehet meg a másik emberrel.
Megmagyarázom: abban a korban létezett a rabszolgamunka, amelyet maguk az izraeliták, a héberek is elszenvedtek 400 éven keresztül az egyiptomiaktól. Tehát a rabszolgaság abban a kontextusban teljesen elfogadott volt. Alapvetően ez volt az egyik módja – bocsássatok meg, hogy ezt mondom –, de ez volt az egyik formája annak, ahogyan az emberek egymásról gondoskodtak. Például, itt van valaki, aki hajléktalan, munkanélküli, nincsenek semmiféle kilátásai, nincs semmi, amit eladhatna, nincs semmi, amit felajánlhatna, ezért magát ajánlja fel, felajánlja a szolgálatait. Megjegyzendő, hogy van olyan, amikor a rabszolgát vagyontárgyként kezelik. Ez azonban nem azonos az Európában vagy a Távol-Keleten ismeretes rabszolgasággal. De azt a fajta rabszolgaságot, amiről a Szentírás beszél, bár jónak nem mondanám, ahogy egyesek teszik, de ezt az ember vállalta magára más lehetőség híján, egy úgynevezett kétoldalú szerződésben, amelyben az egyik fél rabszolgaságra kötelezte magát, a másik pedig a rabszolgával való törődésre.
Nem egy ideális helyzet, de a lényeg, hogy Istennek el kellett kezdeni valahol. Ez a nép nem ismeri az Urat és az Ő igazságosságát, nem emlékszik rá, hogy kezdetben Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ennek a népnek meg kell tanítani, hogy mi az igazságosság, mi a becsületesség. Meg kell tanulniuk, hogyan kell bánni a másik emberrel – igazságosan. Ez az első lecke. Ezt tartsátok szem előtt, mert az elkövetkező néhány napban további törvényekről lesz szó, s ezek a törvények valószínűleg a mi érzékenységünkkel nehezen lesznek befogadhatóak.
De itt egy példa: amikor trigonometriát vagy számtant tanultál a középiskolában vagy az egyetemen és ránéztél az elsős-másodikos kistestvéred matek házijára, nem mondtad az összeadásra, kivonásra, szorzásra vagy osztásra, hogy milyen butaság ennyi időt tölteni az 1+1-gyel vagy a 3-2-vel, amikor a matek ennél sokkal több. A diákoknak el kell kezdeni valahol. A lehető legalacsonyabb szinten kell kezdeni, azzal, hogy ez egy szám, számoljunk el valameddig, stb.
Ugyanezt teszi itt Isten. A lehető legalacsonyabb szinten kezdi, hogy a népe megértse, és elkezdjen e szerint élni. Majd magasabb szintre is hívja őket, de először le kell ereszkednie az ő szintjükre. Az első szinten kezdi, és végül majd a legmagasabb szintre hívja őket, ahol azt mondjuk, hogy nem szegjük meg az igazságosság törvényét, sőt, a kegyelmet választjuk az igazságosság helyett. De először meg kell tanulni, mi az igazságosság. Végül elviszi majd őket arra a pontra, ahol teljesen világos, hogy egy emberi lény, egy személy Isten képmására és hasonlatosságára lett teremtve, és mindig e szerint kell vele bánni. De először azt kell Istennek mondania, hogy kezdetnek meghatározok néhány paramétert arra vonatkozóan, hogy mit tehettek egymással. Itt van néhány szabály. Ha van egy rabszolgátok, nem tehettek meg vele bármit, amit akartok, nem a tulajdonotok, hanem egy másik emberi lény, aki az alkalmazásotokban áll, a szolgálatotokra van. És neki is vannak jogai, amiket Isten maga véd meg. Az is ehhez hasonló, amikor megkárosítanak valakit, és a szemet szemért törvénye az irányadó. Ez egy enyhítő törvény volt, ugyanis korábban egy szemért vagy egy fogért már öltek. Általában mindig nagyobb a „visszaütés”, mint a kezdőütés. Szóval a szemet szemért törvény is előremutató, mert így a túlzott reakciót, „az életet a szemért” felfogást megtiltja. Vagyis nem ölhetsz meg valakit bosszúból az egyik szemedért vagy épp fogadért.
Remélem, hogy ez így érthető, mert ez még csak a kezdet. Ahogy haladnak tovább a napok, megkapjuk Isten teljesebb tanítását arról, hogyan éljünk együtt másokkal, és hogyan éljünk igazságosságban.
Folytassuk az imádkozást egymásért, különösen akkor, amikor nehezebb részekhez érünk, vagy talán nem sikerül mindent olyan jól elmagyaráznom, ahogyan szeretnétek. Ha imádkoztok értem, az biztosan segít, hogy a Szentlélek vezetésével később jobban el tudom magyarázni. Köszönöm. Szóval imádkozzunk egymásért, mert ez nem egy egynapos vállalkozás. Ez egy 365 napos út.
Együtt fogunk haladni, együtt jegyzetelünk, és együtt imádkozunk továbbra is.
Köszönöm, Kornél atya, legyen áldott napod!