Napi Rahangolo 2026.02.05 csutortok

Napi ráhangoló: Isten országa és az ördögűzés mindennapi, leghatékonyabb módja

Évközi 4. hét, csütörtök

1Kir 2,1-4.10-12; Mk 6,7-13

„Amikor aztán Dávid halálának ideje közeledett, ezt parancsolta fiának, Salamonnak…”

Dávid földi országot hagyott fiára, Salamonra, Jézus pedig az Evangéliumban Isten országát bízza tanítványaira. Az első csupán árnyéka ennek a másodiknak, hiszen a dávidi-salamoni királyság már rég letűnt, a Jézusban elérkezett Isten országa azonban jelen van most is, és mindörökre fennmarad. Salamon egyeduralkodó volt, az Úr azonban kettesével küldi tanítványait, mert Isten országa szeretet, s hogyan is lehetne egymagunkban megvalósítani a szeretet parancsát? Salamon arra kapott fegyveres hatalmat, hogy megvédje országát a földi ellenségtől, Krisztus tanítványai viszont hatalmat kaptak a tisztátalan szellemek fölött.

Elég csak beleolvasni a ma újra divatba jött gnosztikus írásokba, melyekben Gaia földanya-istennőről, asztráltestről, auráról, karmáról és világenergiáról értekeznek, hogy érzékeljük, milyen veszélyes az a tanítás, mely által nem csupán a teremtett világot istenítik, hanem végső soron az imádás tárgyává tett teremtmény, személytelen erő mögé bújt tisztátalan szellemnek, a személyes gonosznak szolgáltatják ki magukat, aki azt akarja, hogy Isten helyett leborulva őt imádjuk. Ezért az ördögűzés legegyetemesebb, mindennapi és leghatékonyabb módja a tiszta tanítás befogadása és továbbadása. Azonban nem elég ismeretet közvetíteni, megtérést kell hirdetni. Mert óriási tévedés, hogy elegendő befogadni a tudást és bizonyos módszerek birtokában elindulni az öntökéletesítés és önmegváltás útján, hogy elnyerjük az üdvösséget. Isten nevének állandó segítségül hívása mellett nap mint nap meg kell vívnunk a jó harcot, hogy életmódunk is ördögűző legyen, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mindaz a jó, ami történik velünk, és mindaz a jó, amit teszünk, mind az irgalmas Isten kegyelmének műve bennünk és általunk.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, tudjuk, hogy Isten uralma csak belső harc, lemondás, áldozat árán valósulhat meg bennünk és közöttünk, de Te hatalmat adtál nekünk a gonoszság fölött. Szítsd fel bennünk a hűséget és állhatatosságot, hogy küldetésedben járva, Melletted kitartva, a Tőled kapott fegyverekkel szálljunk szembe az uralmad ellen lázadó sátáni erőkkel. Erősítsd meg köztünk a testvéri szeretetet, amely nem hazug érzelmeken, hanem az igazságon alapul, s gyümölcse a békesség, és segíts, hogy ezt fel tudjuk ajánlani mindazoknak, akikhez küldesz, akikkel csak találkozunk.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

  • A II. Vatikáni Zsinat atyái közül már csak négyen vannak életben

    Mgr Alphonsus Mathias, Bangalore (India) emeritus érsekének július 10-i halálával a Katolikus Egyházból már csak egy maroknyi atya van életben a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) résztvevői közül. Majdnem 60 évvel a II. Vatikáni Zsinat lezárása után a legutóbbi zsinaton részt vett közel 2.500 püspök közül már csak négyen vannak életben – számolt be a Katolisch.de…

  • Nehéznek találod a böjtölést? Tekints Jézusra a kereszten

    Nagyböjt idején az Egyház külön megjelöl bizonyos napokat, amelyeken a keresztény hívőket arra ösztönzi, hogy böjtöljenek, tartóztassák meg magukat az ételektől és ne egyenek húst. Szigorú böjt csak Hamvazószerdán és Nagypénteken van, hústilalom viszont a nagyböjti időszak minden péntekjén. Mégis panaszkodunk! Az Egyház az évszázadok során egyre lejjebb vitte a határokat, és odáig enyhítette a…

  • 223. nap: Reagálj helyesen!

    Korszak: Fogság Ima Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Köszönjük, hogy velünk tartasz ezen az úton. Izajás próféta könyve néha nagyon ijesztő, hasonlóan a többi nagy próféta műveihez… Most Ezekiel könyvének a közepénél tartunk, Izajást pedig befejezzük. És te, Urunk, eddig mindig velünk voltál és fogtad a kezünket. Mi csak próbáltuk megérteni, hogy…

  • Uram, ön terhes?

    Bosszúsan reagálnak a brit férfiak, amióta a röntgenvizsgálatok előtt megkérdezik tőlük, hogy terhesek-e. Az aggódó röntgenorvosok arról számolnak be, hogy sokan ezért ki is hagyják a vizsgálatot. Ön terhes? Immár minden röntgenvizsgálat előtt a brit férfiaknak is felteszik ezt a kérdést, ugyanis a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) erre vonatkozó rendeletet adott ki, amint erről…

  • Az Isten gyógyít, tisztít – Nagyböjti ráhangoló

    Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Néha magam is leprásnak érzem magamat. Veszem-e a fáradságot, hogy útra keljek testi-lelki gyógyulásom érdekében? Nem akarom halogatni a bűnvallomás megtételét, hanem Krisztus és egyháza iránti hittel alázatosan megteszem azt. A megtisztulás után örömmel térhetek vissza enyéimhez. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel a…

  • 230. nap: Az új szív

    Korszak: Fogság Ima Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk téged. Mindennap hálát adunk igédért és irántunk való hűségedért. Hálásak vagyunk, hogy emlékeztetsz bennünket a hozzád való hűségünk fontosságára, és arra is, hogy figyeljünk oda a körülöttünk élőkre. Jeremiás könyvében kiemeled, hogy mennyire nem figyelt néped a szükséget szenvedőkre, a szegényekre, az árvákra. A Példabeszédek könyvében megerősíted,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    igen atyàm. A mozesi 10 parancsolat szerinti életmod. Jézus Ota tudjuk, hogy rànk is érvényes. Hogy naponta ujra ës ujra magunkra kell öltenünk AZ ujembert. A vasarnapi szentmise eröt ad erre egy hetre. Nomeg a szentaldozàs a napig imàkkal. A pàpa az analfabéta zsidò halàsz Péter utodja tanitàsa szerint. Osli mosolygos Madonna könyörõgj érettünk.