34. nap: A Húsvét ünnepe – Biblia egy év alatt podcast

Korszak: Egyiptom és a Kivonulás

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk Igédért, amely oly sok mindent kinyilatkoztatott nekünk életünkkel kapcsolatban az Izrael népével kötött szövetségről szóló történetben. Ők a te választott néped, te pedig mindvégig hűséges voltál ehhez a szövetséghez, amit megpecsételtél a húsvéti Bárány vérével. Mindazt pedig, amit a kivonuláskor előre jeleztél, beteljesítetted az új és örök szövetségben. A Bárány, aki elveszi a világ bűneit nem más, mint a te Fiad, Jézus Krisztus. Az ő vére mos le minden bűnt. Ez a szövetség az általad megalapított Eucharisztiában jelenik meg, amely megújítja istengyermeki helyünket családodban. Urunk és Istenünk, segíts mindenkor látnunk munkádat életünkben, és segíts abban is, hogy kegyelmedben megújult, nyitott szívvel vehessünk részt minden szentmisén! A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Annyi mindent lehet mondani a Kivonulás könyvének 12. fejezetéről. Itt van például az elsőszülöttek halála Egyiptom teljes területén. Ez mindenkit érintett a fáraó fiától kezdve a tömlöcben ülő utolsó fogoly gyermekéig. Nehéz lehet megemésztenünk, de ha a Szentírás egészét tekintjük, mégiscsak be kell látnunk, hogy ez így volt igazságos.

Emlékszünk még, mi történt ennek a könyvnek az elején? A fáraó rendeletet hozott az összes zsidó fiúgyerek megölésére – nemcsak az elsőszülöttekére – rögtön a születésük után. Ez a szörnyű bűn nyilván ítéletet vont Egyiptomra… Mózes fellépésekor azután az Úristen előre figyelmeztette a fáraót Áronon és Mózesen keresztül, hogy mi történik majd, ha a népet nem engedi el.

Így hát igazságtalanságról nem beszélhetünk, már csak azért sem, mert Isten mindig maradéktalanul igazságos, sőt, ő maga az igazság. Ez a Szentírásban számos helyen igazolást nyer, például Ábrahámnál Szodoma és Gomorra esetében. Itt Isten még azt is megígérte, hogy akár egy maroknyi igaz emberért is megkíméli a várost. De ahogy ott sem voltak ilyenek, hasonlóképpen Egyiptomban sem akadt, aki ne vállalt volna részt Izrael gyermekeinek elpusztításából.

Lépjünk hát tovább és nézzünk meg két dolgot. Az egyik a bárány, mint Jézus előképe. Ezt nem csak Szent Pál mondja, hanem Keresztelő Szent János is, aki Jézust az Isten Bárányának nevezi, aki elveszi a világ bűneit. Ezen kívül Szent János evangéliumából kitűnik, hogy Jézust ugyanakkor feszítették keresztre, amikor a templomban a húsvéti bárányokat szokták leölni. Rengeteg a kapcsolat a húsvéti bárány és Jézus Krisztus között, aki az igazi Bárány, aki az egész világ bűneit elveszi.

Azt látjuk a Kivonulás könyvében, hogy hazaviszik a bárányt és majdnem egy hétig maguknál tartják. Vehetjük úgy is, hogy úgymond virágvasárnap érkezik és nagypénteken ölik le. Ennek két oka lehet. Egyrészt, ekkor még nem volt mindenki körülmetélve Izrael népéből. Ezt be kellett rajtuk pótolni, hogy ők is részesei lehessenek a szövetségnek. A művelet viszont napokig tartó seblázzal járt, így hát túl kellet rajta esni még a hét elején. A hét végére viszont már báránysültet ehettek és menekülésre alkalmas állapotban voltak.

A 12. fejezet vége leírja, hogy aki nem lép be a szövetségbe, nem eheti az áldozati bárányt. Ez pedig számunkra is igen fontos, hiszen már Szent Jusztinusz is, aki elsőként írta le a szentmisét valamikor Kr. u. 140 és 150 között, megemlíti, hogy nem veheti magához mindenki az Oltáriszentséget, azaz nem áldozhat. Az ugyanis maga Jézus, az áldozati Bárány, és csak azok fogyaszthatják, akik már beléptek a szövetségbe a keresztség által. Azok, akik megvallják, amit katolikus keresztényként mi is hiszünk, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója.

Aki az Egyházzal nincs teljes közösségben, az nem részesülhet az Oltáriszentségben. És ez nem csak egy egyszerű egyházi szabály. Eredete visszanyúlik egészen a kezdetekig, már a kivonulásig, ahol az Eucharisztia előképét láthatjuk. Ha nem kötsz szövetséget és nem kerülsz be Isten népének családjába, nem vehetsz részt az áldozati lakomán.

Szóval a bárány a családdal volt majd’ egy egész héten át. Ez azt jelentette, hogy gondoskodni kellett róla. A báránynak hibátlannak kellett lennie a feláldozáskor, ezért tanácsos volt bent tartani, hogy baja ne essen, óvatlanul meg ne sérüljön.

Bár a báránynak önmagában is van értéke, az együtt töltött idő még becsesebbé teszi. Megszeretik az egyéves báránykát, amely egyébként nagyon aranyos. Amikor feláldozzák, egy kincset adnak oda. A szentmise áldozatában az Úr Jézus az áldozati Bárány, aki számunkra kedves. Ugye valami értékes dolgot ajánlunk fel az oltáron mi is? De vajon fontos-e Ő nekem személyesen is, amikor felajánljuk? Van vele személyes kapcsolatom?

Egy másik gondolattal zárom: Az izraeliták a Kivonulás könyvében megjelölik ajtófélfáikat és a szemöldökfát is a bárány vérével. Ennek három oka van. A fejezet egyértelműen leírja, hogy amikor az Úr ítélni jön, látni fogja és el fogja kerülni ezeket a házakat. Ezért hívják ezt az eseményt héberül Pészachnak, amit átvonulásnak vagy „elkerülés”-nek fordíthatunk. Ez tehát az egyik ok.

A másik, hogy a bárány Egyiptomban szent állat volt. A zsidók lényegében egy helyi istent áldoztak fel hódolatuk jeléül az egy igaz Úristennek. És ez nem maradt a négy fal között, hiszen vérével még kívülről is bemázolták házukat, hogy mindenki lássa, mi történt. Fölégették a hidakat maguk mögött, egyértelművé téve, hogy innen nincs visszaút. Amit cselekedtek, az Egyiptom szemében szentségtörés, istenkáromlás, vagy még annál is rosszabb volt.

Érdemes tudni azt is, hogy az egyiptomi házak vályogból épültek, ami nem tartós. Az ajtófélfa és a szemöldökfa viszont kőből készült. Az egyiptomiak abban hittek, hogy nevük a haláluk után is életben tartja őket, ezért neveiket a ház köveire írták fel, sosem a vályogtéglákra. Ez az egyiptomi hatás érződik a mintegy 430 évig köztük élt izraelitákon is, amikor a kőből készült ajtófélfát és szemöldökfát választják a vérrel való megjelölésre. Vélhetően ott volt a nevük is bevésve, amit befedtek a bárány vérével.

Amikor pedig mi, keresztények is befedjük magunkat a Bárány vérével, az Úr nemcsak megjelöl minket, hanem át is alakít az ő keresztáldozata által. Ennek előképét látjuk itt, a 12. fejezetben. Amikor Izrael népe a bárány vérében áztatja saját neveit, majd pedig elfogyasztja a bárány húsát, ez szabadságot és életet ad nekik. Ugyanez történik velünk is az Oltáriszentségben, amikor magunkhoz vesszük a Bárány testét és isszuk annak vérét. Nekünk is szabadságot és életet ad. Ez valami hihetetlen ajándék számunkra.

Tudom, ez most hosszúra nyúlt, de hatalmas kincs ez, aminek tudatában szentmisére mehetünk. Istenem, már alig várom, hogy folytathassam az utat Izrael népével. A történet ugyanis egyre kényesebbé fog válni, bár már eddig is meredek volt. De hát ilyen a mi életünk is. Mindig kemény volt, most is az, és még durvább is lesz ennél.

Így hát dicsőség az Úrnak, mert Ő az, aki vezet minket ezen az úton, mi pedig ne szűnjünk meg imádkozni egymásért! Én is imádkozom értetek, és kérlek, ti is imádkozzatok értem!