Vasárnapi ráhangoló: A hétköznapokban elhangzó meghívás
A mai evangélium hosszabb változata nem csak „kilóra” több, hanem közelebb visz a lényeghez: megmutatja, hogy Jézus megtérésre hívó szava nem elvont felhívás, hanem egészen személyes megszólítás, amely a leghétköznapibb helyzetekben, a kenyérkereső munka közepette is elhangzik. Isten, a meglepetések Istene, aki akkor is méltónak tart és magához hív, amikor mi magunk még nem hisszük el, és aki újra meg újra megadja a lábra állás, az önrevízió és az újrakezdés lehetőségét.
A mai evangéliumnál a rövid és a hosszabb változat közti különbség nem pusztán a terjedelem: a hosszabb rész megmutatja, hogy a megtérés felszólítása személyes meghívásként érkezik. Izajás jövendölése beteljesedik Kafarnaumban, Jézus pedig kimondja a súlyponti mondatot: „Térjetek meg, mert elközelgett az Isten országa!” És rögtön látjuk, hogyan történik ez a valóságban: Simon és András a legköznapibb, kenyérkereső munkájuk közepette hallják meg a hívást, és azonnal mindent ott hagyva követik az Urat.
A meghívás nem mindig „tömjénillatú csendben” születik, hanem a mindennapokba ágyazva. Isten a meglepetések Istene, aki ott és akkor szólít meg, amikor mi nem úgy képzelnénk. Sokszor éppen azokat hívja, akik maguk sem hinnék, hogy méltók rá, mégis ő méltónak tart minket.
Innen érthető a megtérés lényege: nem egyszeri, letudandó aktus, hanem időről időre megújuló gyakorlat, önrevízió és újrakezdés. A keresztény öröm mély igazsága hangzik fel: minden szentnek van múltja, de minden bűnösnek van jövője is. Végső soron nem a külvilág ítélete vagy az önmagunkról alkotott kép a döntő, hanem az, hogy Isten tudja, miért ő, miért most, miért így – és hogy bárhol, bármilyen helyzetben képes megszólítani és magával ragadni minket.
