Boldog Temesvári Pelbárt, akit a Szűzanya mentett meg a pestisből – Szentek élete

Boldog Temesvári Pelbárt – ferences áldozópap

* Temesvár, 1435 körül + Buda, 1504. január 22.

Temesváron született 1435 körül.

Gyermekkorát nem ismerjük. Első emléke a krakkói egyetem évkönyvében van: 1458-ban iratkozott be, 1464-ben fejezte be filozófiai tanulmányait, és 1471 körül, mint teológiai doktor hagyta el Krakkót. Belépett az obszerváns ferences rendbe, 1480-ban az ozorai kolostorban élt. Hamarosan nagy hírű hitszónok lett. Írásra a Boldogságos Szűz iránti tisztelete késztette: 1480 táján az országban pestisjárvány volt, s Pelbárt testvér többször is elkapta a betegséget. Vallomása szerint egyedül a Boldogságos Szűz jósága mentette meg a haláltól. Ezért írta meg Mária magasztalására, Jézus Krisztus dicséretére, Szent Ferenc atyának és minden szenteknek tisztességére a Stellariumot. Könyvével forrást akart adni kevésbé művelt testvéreinek és a falusi lelkipásztoroknak, hogy prédikációikat könnyebben elkészíthessék. Elöljárói Budára küldték a provincia növendékeinek tanítására. 1483-tól Budán és Esztergomban fölváltva tanított. A Stellarium oly hasznosnak bizonyult, hogy szerzetestársai lemásolták és a kolostorokban terjesztették. Elöljárói parancsára készítette 1485-1500 között három részből álló nagy beszédgyűjteményét, a Pomeriumot. Első részében a szentekről, második részében az ünnepekről, harmadik részében a nagyböjt hétköznapjairól szóló beszédeket közöl. Tanári munkásságának gyümölcse a zsoltárokat és énekeket magyarázó Expositio és a hittételekkel foglalkozó Aureum rosarium.

Kéziratait 1495 után Hagenauba vitték és sokszor kiadták. Mélyen hívő, nagy olvasottságú skolasztikus író volt. Eredetiségre nem törekedett, hanem alaposan ismerve az egyházi irodalmat, idézetekkel bizonyított és tanított. Szónoklataiban az életből vett képekkel szemléltetett, s a királyi udvar közvetlen közelében is bátran ostorozta az erkölcsi visszaéléseket.

Pelbárt 1504. január 22-én Budán halt meg.

Részletek a Pomerium példázataiból (Vásárhelyi Judit fordítása):

INTŐ JELEK

Néhány természetbeli példát hozunk föl: az első a méhekről szól. Amikor ugyanis a méhek lármáznak, kiáltoznak egymással és veszekedni kezdenek, az annak a jele, hogy a királynő el akarja hagyni a kaptárt.

Hasonlóképpen amikor azt látni, hogy a madarak a magas égben háborúznak, pestis, pusztulás és halál következik be az alsóbb vidékeken, mivel a madarak természeti ösztönükkel érzik, hogy a föld és az ég igen közel van a veszedelemhez. Ők azért emelkednek a magasba.

Ugyanígy amikor az emberek viszálykodnak, zajonganak vagy hadakoznak, az annak a jele, hogy Krisztus eltávozott tőlük, és a bűnök és a kárhozat dögvésze terjedt el közöttük.