Szent Ágnes: „Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!” – Szentek élete
Szent Ágnes – szűz, vértanú
* Róma, 290 körül + Róma, 304 (?)
Rómában született 290 körül.
A 303-305 közötti években az utolsó nagy üldözési hullám szakadt a Római Birodalom keresztényeire. Sokan nem állták ki a hitnek ezt a próbatételét, mások viszont megkapták az erősség ajándékát, hogy vérükkel tegyenek tanúságot hitük mellett.
313 után már nem háborgatták a keresztényeket, hamarosan összemosták ez elmúlt idők történéseit. A Konstantin császárt megelőző időket szinte teljesen az üldözések idejének tekintették; az első évszázadok keresztényei hősökké lettek. A vágyódással és bűntudattal vegyes csodálat a vértanúk tiszteletének fölvirágzásához vezetett. Ami egy-egy esetben hiteles és közismert volt, azt minden különösebb fontolgatás nélkül általánossá tették. Eleven vértanú-irodalom keletkezett, amelyben a költészet és a valóság sajátos törvényeket követett. Amit Szent Ágnesről tudunk, azt ezzel a háttérrel kell szemlélnünk.
A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét. Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest.
Római Ágnes fiatalon áldozta életét a keresztény hitéért. Nem világos, hogy lefejezték-e vagy megégették. Vértanúsága pontos idejéről hallgatnak a források.
Római helyi tradíció őrizte meg a szent szűz, Ágnes vértanúságának hagyományát.
Sajátos jellegű tanúbizonyság viszont Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentanán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet, és a szent közbenjáró erejébe vetett hitről tanúskodik.
Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét. Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték.
Szent Ágnes vértanúságának története több változatban ismert. Az egyik elbeszélés szerint Ágnest más – kínzásra és kivégzésre ítélt – keresztény nőkkel együtt őrizték a sötét és mély börtönben, amikor az őrzésükre rendelt kapitány szeme megakadt a lány arcán. Alig lehetett több, mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.
A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
– Ágnesnek hívnak.
– Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek.
– Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
– Állj meg, kapitány!
– Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik – mondta. Az volt ugyanis a szokás, hogy a nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha akadt egy katona, aki feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
– Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
– Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
– No, válassz, melyiké akarsz lenni?!
– Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!
Erre elfogyott a kapitány türelme. Így kiáltott:
– Le kell fejezni!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
– Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség, jóllehet a szemükben könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.









