Árpádházi Szent Margit: „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem ítélni” – Szentek élete

Árpádházi Szent Margit – domonkos apáca

* Kiissza, Dalmácia, 1242. + Nyulak szigete (ma: Margitsziget),1270. január 18.

Atyja, IV. Béla király II. András királyunk legidősebb fia és Árpádházi Szent Erzsébet bátyja. 1220-ban Horvát-Szlavón ország hercege lett, és feleségül vette a niceai görög császár, Laszkarisz Theodor leányát, Máriát. Boldog házasságukban tíz gyermek született, közöttük Szent Kinga, Béla, István, Boldog Jolán és Margit. Béla király 1229 őszén a megkeresztelkedett kunokat megerősítette birtokaikban és szabadságjogaikban, 1233-ban Kunország királya lett.

Amikor 1241 tavaszán a tatárok Magyarországra törtek, április 11-én a Mohinál vívott döntő ütközetet Béla elvesztette, és Trau városában talált menedéket családjával együtt. Áldott állapotban lévő feleségével együtt ekkor tettek fogadalmat, hogy a születendő gyermeket Istennek szentelik. Béla a tatárdúlás után a budai Várhegyen épített palotát tette a székhelyévé, Budán megtelepítette a domonkosok férfiágát, a Nyulak szigetén pedig a domonkos apácáknak és Istennek szentelt leányának, Margitnak építtetett kolostort.

Amikor Margit hároméves lett, átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben. Itt Boldog Ilona nevelte.

A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, még csak néhány évtizede létezett. Még telítve volt az első buzgalom frissességével és töretlenségével. Amíg a prédikáló testvérek bejárták Spanyolországot, Dél-Franciaországot és Észak-Olaszországot, tanítottak, koldultak, eretnekekkel vitatkoztak, addig a Szent Domonkos szabályait követő női kolostorok a belső, misztikus jámborság őrhelyei voltak. A vezeklés mindenekelőtt a szeretet önfeláldozó tetteiben, betegek gondozásában, bélpoklosok ápolásában nyilvánult meg. Ebben a szellemben nőtt fel Margit.

1252-ben átköltöztek a Nyulak szigeti kolostorba. Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben. Különböző kijelentései értésünkre adják, hogy a tizenkét éves leány tudta, mit tesz, amikor letette fogadalmát. Isten kétszer is nagyszerű lehetőséget adott neki arra, hogy az egész világ előtt bebizonyítsa: ő teljesen szabadon és szívének teljes odaadásával szentelte magát az Úrnak. Kétszer is lett volna rá lehetősége, hogy Rómától felmentést kérjen a fogadalma alól. Atyja ugyanis kétszer is fölkereste a kolostorban házassági ajánlattal. Az első kérő a lengyel király volt, a második Ottokár cseh király. Margit mindkettőt határozottan visszautasította. Ottokárral azonban – atyja sürgető kérésére – egy bemutatkozás erejéig találkozott. A cseh király a találkozás után tudatta vele, hogy szépsége a rendi ruha ellenére is elbűvölte. Margit azt mondta a nővéreknek: inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer ilyen hűtlenségnek kitegye magát. Atyját pedig emlékeztette arra, hogy ő ajánlotta föl egykor Istennek.

Szenttéavatási aktái megmaradtak. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: „Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.”

Életének alapszabálya egészen egyszerűen hangzik, de a három egyszerű tétel az evangélium egész tökéletességét magában foglalja:

Istent szeretni,
magamat megvetni,
senkit meg nem ítélni.

Isten rendkívüli imameghallgatásokkal és csodákkal jutalmazta odaadását. Margit bírta a jövendölés adományát is. Bizonyított példa, hogy atyjának II. Osztrák Frigyessel Stájerországért folytatott harcában a győzelmet előre megmondotta. Nyilvánvalóan a fátyol alatt is IV. Béla odaadó leánya maradt. Nem hagyta ugyan politikai érdekből férjhez adatni magát, de az utolsó nagy Árpádházi uralkodó terveivel és erőfeszítéseivel szoros kapcsolatban volt. Talán ebben a kapcsolatban és közös felelősségben látta életének igazi értelmét. És ez az elhivatottság olyan vezeklő életre ösztökélte, ami ma nekünk szinte öngyilkosságnak tűnik.

Huszonnyolc éves korában halt meg, szeretettől és vezekléstől elemésztve. Halála óráját derűs arccal előre megmondotta a nővéreknek.

Életét az 1300-as évek elején írták meg, és Ráskay Lea domonkos apáca másolatában ránk maradt egy 1510 körüli kódexben.

Néhány részlet ebből:

„Gerjedez vala ez nemes szent szűz az isteni szerelemnek tüzével, és meggyulladván, imádkozék vala szüntelen.

Ez szent szűz eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel is beszéli vala az ő nemzetének, eleinek életüket és életöknek szentségét. Azaz: Szent István tóráinak életit… Szent Imre hercegnek is ő életit… Szent László tóráinak életit… Szent Erzsébet asszonynak, az ő szerelmes nénjének szentséges életit… Ilyenféle gondolatokban és szólásokban foglalja vala magát ez szent szűz, és nagy magas fohászkodásokat vonszon vala az ő szívének belső részéből, és kéré vala ez szenteknek esedezésüket, hogy az ő érdemüknek miatta és az isteni ajándoknak, malasztnak miatta érdemlene lenni az ő nyomuknak és érdemöknek követője.

Mikoron az ő nagy keserűségét látnák szororok, olyha őrajta könyörülvén, úgymondnak vala őneki:

– Mi tenéked benne? Mit gondolsz vele? Mire, hogy minden történetért te tennen magadat gyötröd?

Tehát ez szentséges szűz Szent Margit asszony az ő szívének mélységéből vonszván nagy fohászkodást, ezenképpen felele:

– Az anyaszentegyház, minden hív kereszténynek anyja az ő drágalátos tagiban metéltetik és igen keményen gyötretik. És ti azt mondjátok énnekem: Mi tenéked benne? Nemde nem ő szült-e keresztvíznek miatta újonnan engemet, ti veletek öszve?! Nemde az ő leányai közül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok!

Mikoron jutott vala ez szentséges szűz az ő betegségének tizenharmad napjára, egy szombat napon… meggyullada ez méltóságos szűz az mennyei jegyesnek szerelmében: kit kéván vala, kit szolgál vala, kit mindeneknek felette szeret vala, kinek szerelméért mind atyját, anyját és ez világi országnak birodalmát elhagyta vala. Az ő ártatlan lelkét, szentséges, méltóságos lelkét ajánlván az ő Teremtőjének, az ő édességes, kévánatos jegyesének, elnyugovék az Úrban.”