16. nap: Jób szenvedése – Biblia egy év alatt podcast

Jákob menekülése.

De megtudta Lábán fiainak beszédét, akik ezt mondták: „Jákob mindent magához ragadott, ami apánké volt, apánk vagyonából egész gazdagságot szerzett.” Jákob Lábán arcáról is leolvasta, hogy nem olyan érzelmeket táplál iránta, mint azelőtt. Ezért az Úr így szólt Jákobhoz: „Térj vissza atyáid földjére és rokonságodhoz, én veled leszek.” Jákob tehát elküldött Ráchelért és Leáért, kihívta őket a mezőre, a nyájhoz. Így szólt hozzájuk: „Látom atyátok arcán, hogy nem olyan érzelmeket táplál irántam, mint azelőtt, jóllehet atyáim Istene velem volt. Ti tudjátok, hogy egész erőmmel szolgáltam atyátoknak. Atyátok azonban megcsalt, és tízszer változtatta a bért. De Isten nem engedte, hogy kárt okozzon nekem. Ha azt mondta: a pettyes állatok legyenek a tieid, akkor az egész nyáj pettyes borjakat ellett, ha azt mondta: a csíkos állatok legyenek a béred, akkor az egész nyáj csíkos állatokat ellett. Így Isten elvette az állatokat atyátoktól és nekem adta. Az állatok üzekedése idején történt: álmomban fölemeltem szememet és láttam magam előtt, hogy a kosok, amelyek a bárányokat űzték, csíkosak, pettyesek és foltosak voltak. Isten angyala álmomban megszólított: „Jákob!” „Itt vagyok” – feleltem. Ő folytatta: „Emeld föl a szemed és lásd, hogy minden kos, amely a te bárányaidat űzi, csíkos, pettyes és foltos. Én ugyanis mindent láttam, amit Lábán veled tett. Az Isten vagyok Bételből, ahol te fölkentél egy emlékkövet és fogadalmat tettél nekem. Kelj föl tehát, hagyd el ezt az országot és térj vissza rokonságod földjére.” Ráchel és Lea ezt mondták feleletül: „Van még részünk és örökségünk apánk házában? Vajon nem olyanok voltunk neki, mint az idegenek, mikor eladott minket, és a pénzt, amit értünk kapott, fölélte? Valóban, az egész gazdagság, amit Isten elvett apánktól, a mienk és a fiainké. Ezért most tégy meg mindent, amit Isten parancsolt neked!” Jákob tehát fölkerekedett, gyermekeit és feleségeit tevékre ültette. Elvitte magával minden állatát és minden vagyonát, amit szerzett, saját állatállományát, amire Paddan-Aramban szert tett, és visszatért atyjához, Izsákhoz, Kánaán földjére. Lábán elment a juhait nyírni. Ezért Ráchel ellopta atyjának házi isteneit. Jákob megtévesztette az aramita Lábánt és eltitkolta előtte, hogy menekülni akar. Így eltávozott mindazzal, ami az övé volt. Útnak eredt, átkelt a folyón és a Gileád-hegynek vette az irányt.

Lábán üldözi Jákobot.

Harmadnap Lábán megkapta a hírt, hogy Jákob elszökött. Maga mellé vette rokonait, hétnapi úton üldözte, és a Gileád-hegynél utolérte. De Isten megjelent éjjel Lábánnak, az arámnak álmában és ezt mondta: „Óvakodj attól, hogy szólj valamit Jákobnak!” Lábán utolérte Jákobot, amikor Jákob a hegyek közt felütötte sátrát. Lábán is sátrat vert Gileád hegyén. Lábán így szólt Jákobhoz: „Mit tettél? Megcsaltál, és lányaimat, mint foglyokat magaddal vitted? Miért szöktél titokban, és miért nem jártál el egyenesen velem szemben? Nem szóltál nekem róla. Akkor örömmel, énekkel, dobbal és hárfával kísértelek volna el. Nem engedted, hogy megcsókoljam unokáimat és lányaimat. Valóban ostobán viselkedtél. Most hatalmamban állana, hogy ártsak neked, de atyád Istene tegnap így szólt hozzám: „Óvakodj attól, hogy szólj valamit Jákobnak. Jó, te eljöttél, mert annyira sóvárogtál atyád háza után, de miért loptad el isteneimet?” Jákob feleletül ezt mondta Lábánnak: „Igen, féltem. Gondoltam, hogy elveheted tőlem lányaidat. Akinél azonban isteneidet megtalálod, az ne maradjon életben. Kutasd fel rokonaid jelenlétében, ami tőled nálam van és vedd magadhoz.” Jákob ugyanis nem tudta, hogy Ráchel lopta el őket. Lábán kereste Jákob sátrában, Lea sátrában, és a két szolgáló sátrában, de nem talált semmit. Azután kijött Lea sátrából és belépett Ráchel sátrába. Ráchel azonban fogta a házi isteneket, a teve nyergébe tette és ráült. Lábán átkutatta az egész sátrat, de nem talált semmit. Ő akkor így szólt apjához: „Ne haragudj rám, uram, nem állhatok fel előtted, mert asszonyi bajom van.” Az kutatott, de nem találta a házi isteneket. Erre Jákob haragra gerjedt és szidta Lábánt. Jákob rákezdte és mondta Lábánnak: „Mi az én vétkem, mi az én bűnöm, hogy oly hevesen üldözöl, és az egész táboromat átkutatod? Mit találtál házi holmijaidból? Tedd az én és a te rokonaid elé, ők döntsenek közöttünk. Húsz évig voltam nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el. Nyájaid kosait nem ettem meg. Széttépettet nem vittem hozzád: én magam kipótoltam. Ha valamit nappal vagy éjjel elloptak, azt rajtam követelted. Magam is így voltam: nappal a hőség kínzott, éjjel a fagy, s az álom elkerülte szememet. Húsz évig maradtam házadban, tizennégy évig szolgáltam két lányodért, hat évig juhodért, kecskédért, és tízszer változtattad meg béremet. Ha nem lett volna velem atyám Istene, Ábrahám Istene, Izsák rokonsága, bizonyára üres kézzel engedtél volna el. De Isten látta nyomorúságomat és kezem fáradozását, s az elmúlt éjjel döntött.”

Jákob és Lábán szövetsége.

Lábán feleletül így szólt: „A lányok az én lányaim, a gyermekek az én gyermekeim, a juh, a kecske az én jószágom, és minden, amit itt látsz, az enyém. De mit tehetek ma lányaimért vagy gyermekeimért, akiket ők szültek? Tehát gyere, kössünk szövetséget, én és te… Ez legyen a tanú köztem és közted. Erre Jákob vett egy követ, s felállította emlékkőül. Jákob ezt mondta rokonainak: „Szedjetek követ!” Azok követ gyűjtöttek, kőrakást csináltak és a kőrakáson lakomát tartottak. Lábán Jegár Szahadutának nevezte, Jákob pedig Gálednek. Lábán így szólt: „Ez a kőrakás ma tanú köztem és közted.” Ezért nevezte Gálednek és Micpának, mivel ezt mondta: „Az Úr legyen az őr köztem és közted, ha elválunk egymástól. Ha lányaimmal rosszul bánsz, vagy ha lányaimhoz még más feleséget veszel, ha senki más nincs is velünk, íme, Isten akkor is tanú köztem és közted.” Lábán tovább beszélt Jákobhoz: „Itt van ez a kőrakás és ez az emlékkő, amelyet köztem és közted felállítottam. Ez a kőrakás és az emlékkő legyen a tanú: nekem sem szabad ezen a kőrakáson túl feléd menni, és neked sem szabad ezen a kőrakáson és emlékkövön túl rossz szándékkal felém közeledni. Ábrahám Istene és Nachor Istene legyen bíró közöttünk!” Erre Jákob megesküdött atyjának, Izsáknak rokonaira. Jákob a hegyen áldozatot mutatott be, és meghívta rokonait lakomára. Azok elköltötték a lakomát és éjjel a hegyen maradtak. Lábán másnap korán reggel megcsókolta unokáit és lányait, s megáldotta őket. Azután elindult és visszatért lakóhelyére. Jákob is elindult útjára. Akkor Isten angyalai találkoztak vele. Amint Jákob meglátta őket, így szólt: „Ez Isten tábora!” S elnevezte a helyet Machanajimnak.

Előkészület az Ézsauval való találkozásra.

Azután Jákob követeket küldött előre bátyjához, Ézsauhoz, Szeir földjére, Edom vidékére. Ezt mondta nekik: „Így beszéljetek uramhoz, Ézsauhoz: „Szolgád, Jákob üzeni neked. Mint vendég tartózkodtam Lábánnál, és mostanáig ott laktam. Szereztem magamnak barmokat, szamarakat, juhokat, kecskéket, szolgákat és szolgálókat. Most üzenetet küldök uramnak, hogy kegyelmet találjak szemedben.” A szolgák ezzel a hírrel tértek vissza Jákobhoz: „Eljutottunk bátyádhoz, Ézsauhoz, már siet eléd, 400 ember van vele.” Jákob nagyon megijedt és aggódott. Két táborra osztotta embereit, valamint a nyájat és a barmokat. Így gondolkozott: „Ha Ézsau eléri az egyik tábort és legyőzi, a másik tábor megmenekül.” Azután Jákob így imádkozott: „Atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene! Uram, te azt mondtad nekem, térj vissza földedre és rokonságodhoz, ott jó sorsot biztosítok neked. Nem vagyok méltó mindarra a kegyelemre és hűségre, amelyet szolgád iránt tanúsítottál. Hiszen csak botommal léptem át ezt a Jordánt, s most két táborom van. Ments meg engem bátyám kezétől, Ézsau kezétől. Félek, hogy jön és legyőz engem, s az anyát gyermekeivel. Te azt mondtad: Jó sorsot biztosítok neked, s utódaidat olyanná teszem, mint a tenger fövényét, amit sokasága miatt nem lehet megszámlálni.” Ott töltötte az éjszakát. Azután vagyonából ajándékot készített testvére, Ézsau részére: kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz bárányt és húsz kost, harminc szoptató tevét csikójával, negyven fiatal tehenet, tíz bikát, húsz szamárkancát és tíz szamárcsikót. Ezeket nyájanként külön-külön átadta szolgáinak, s azt mondta a szolgáknak: „Vonuljatok előttem és hagyjatok térközt az egyes nyájak között.” Az elsőnek megparancsolta: „Ha bátyám, Ézsau találkozik veled és megkérdezi: Kié vagy, hová mégy és kiéi előtted az állatok, akkor így felelj: Szolgádé, Jákobé. Ez az ajándék, amit uramnak, Ézsaunak küldött, ő maga utánunk jön.” Ugyanezt a parancsot adta a másodiknak, a harmadiknak, a negyediknek, aki a nyájak mögött ment: „Ti is így beszéljetek Ézsauhoz, ha találkoztok vele. Ezt mondjátok neki: Jákob, a te szolgád rögtön utánunk jön.” Így gondolkodott ugyanis: Az előttem járót ajándékkal jóindulatra hangolom, és csak azután jelenek meg előtte. Talán így barátságosan fogad. Az ajándék tehát megelőzte, maga meg a táborban töltötte az éjszakát.

Küzdelem Istennel.

De még azon az éjszakán fölkelt, vette két feleségét, két szolgálóját, tizenegy fiát, és átkelt a Jabbok gázlóján. Fogta és átvezette őket a folyón, s áthozta minden vagyonát. Jákob egyedül maradt odaát. Akkor valaki hajnalig küzdött vele. Mikor látta, hogy nem tudja legyőzni, megérintette csípőjét úgy, hogy Jákob csípője kificamodott, miközben vele küzdött. Közben így szólt: „Engedj el, mert közeledik a virradat!” De ő így felelt: „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz.” Az megkérdezte: „Hogy hívnak?” „Jákobnak” – felelte. Az folytatta: „Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izraelnek, mivel Istennel szemben erősnek bizonyultál és emberek fölött fogsz győzni.” Jákob erre megkérdezte és ezt mondta: „Nyilvánítsd ki előttem nevedet!” Az így válaszolt: „Miért kérdezed a nevemet?” –, s megáldotta. Jákob elnevezte a helyet Penuelnek, mert – úgymond – „színről színre láttam Istent, és életben maradtam.” A nap fölkelt előtte, amikor Penuelt elhagyta. De sántított csípője miatt. Ezért az izraeliták mind a mai napig nem eszik meg a csípőizom inát, amely a csípőmedence fölött van, mivel ő az izom inánál ért Jákob csípőjéhez.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat